Elsebeth Egholm: Rejtett hibák
XXI. Század Kiadó, 2013, 336 oldal, 3490 HUF
Hamarosan magyarul is megjelenik a legsikeresebb dán krimiírónő, Elsebeth Egholm Rejtett hibák című regénye. Egy frissen elvált újságírónő ered benne egy csecsemőgyilkos nyomába, de ahogy az a borongós skandináv krimikben lenni szokott, a helyzet nem ilyen egyszerű.
Egholm a zongora billentyűi mögött kezdte karrierjét. A Dán Királyi Zeneakadémián és ar Aarhus-i Egyetem Zenetudományi karán folytatott tanulmányokat, mígnem klaviatúrát váltott, és beiratkozott a Dán Újságíróakadémiára szülővárosában, Aarhusban. Évekig dolgozott újságíróként egy napilapnál, de 1992-ben megismerkedett későbbi férjével, Philip Nicholson angol íróval (a Tűzben edzett férfi szerzőjével), akivel Máltára, Gozo szigetére költözött, és ő maga is az irodalom területén bontogatta szárnyait.
Eleinte jól felépített novelláival szerzett magának nevet, amelyek női magazinokban jelentek meg Dániában és más északi országokban. Első regényében három régi barátnő gyászolta a negyediket, miközben egy rejtélyes idegennel kellett szembenézniük. A Szabad Nők Klubja 1999-ben jelent meg és azonnal bombasiker lett. A Scirocco (2000) és az Ópium (2001) című regényeiben a családi és a házasélet sötét oldalait mutatja be egy izgalmas nemzetközi összeesküvés hátterében.
2002-ben született meg az újságírói munkája mellett önjelölt nyomozóként dolgozó Dicte Svedsen figurája. Az első Dicte-regény, a Rejtett hibák története Dánia második legnagyobb városába, Aarhusba kalauzolja az olvasót, ahol egy halott csecsemőt találnak. A második (Saját kockázat - 2004) és a harmadik (Személyes kár - 2005) könyv megjelenésére Egholm és hőse, Dicte meghódítják Dániát, a negyedik, 2006-ben megjelent bűnügyi regényével pedig már a német, a holland, a svéd és a norvég olvasók is találkozhattak. Azóta szinte minden évre jut egy új Egholm-könyv, és újabb és újabb országokban (Olaszország, Lengyelország, Izland, Franciaország és az Egyesült Államok) ismerhetik meg a dán krimi királynőjének lebilincselő történeteit. A Dicte-könyvekből nemrég tévésorozat is készült, amely kiemelkedő nézettséget ért el Dániában 2013-ban. Szintén Egholm eredeti ötlete nyomán készült a Magyarországon is bemutatott Kard által vész című tévésorozat, amelyből remake is készül az Egyesült Államokban.
Mennyire ihlette Dicte figuráját saját újságírói múltja?
Dicte Svendsen teljesen más személyiség, mint én, de persze vannak közös momentumok az életünkben. Ugyanaz a végzettségünk (újságíró), ugyanott lakunk – Dicte házát a sajátomról mintáztam –, és a kutyánk is közös. Mindezt leszámítva nagyon is különbözőek vagyunk: sokkal bátrabb és elevenebb, mint én. Képes egy-egy ügyért keményen harcolni, és a végsőkig elmenni. A múltja meglehetősen tragikus, hiszen szülei Jehova tanúi voltak, és amikor 16 évesen teherbe esett, örökbe kellett adnia a gyermekét. Ezért is érzi a késztetést, hogy bűnügyeket oldjon meg, elsősorban olyanokat, amelyek családokhoz, gyerekekhez kapcsolódnak.
A krimik főhősei az esetek többségében férfiak. Ön viszont inkább női főszereplőt választott. Azért döntött így, hogy nők számára is befogadhatóbbá tegye a műfajt egy okos és erős nőt helyezve a középpontba?
Mivel magam is nő vagyok, természetesnek tűnt, hogy a sorozat főhőse is egy nő legyen. Sok krimit olvastam, például az amerikai Sara Paretskytől, vagy később a svéd Liza Marklundtól, az ő történeteikben is női alakok nyomoznak. A skandináv országokban meglehetősen erős a feminista mozgalom, és nem tagadom, ennek is lehetett hatása a választásomra, noha nem látom, hogy Dicte foglalkozna ilyesmivel. Túl sok idejét veszi el, hogy gyilkossági ügyeket oldjon meg és saját belső konfliktusait rendezze. Például gyilkossági ügyek megoldásával…
Mit gondol, miért lett világszerte ennyire népszerű a skandináv krimiirodalom?
Azt hiszem, hogy a skandináv krimik sajátossága, hogy miközben fikciót írunk, látleletet adunk arról a közegről is, amelyben élünk. A bűn nem egy izolált jelenség. Gyökerei vannak, nemcsak az emberi génekben, hanem a társadalomban is, amelyben élünk. Természetesen nem állítom, hogy a gyilkosság megbocsátható lenne. Inkább arra utalok, hogy a krimiszerzők ma többet adnak a hitelességre, elfogadható magyarázatot próbálnak adni arra, hogy emberek miért ölnek. Inkább a „miért?”-re fókuszálunk a „hogyan?” helyett. Így a kérdés már nem elsősorban az, hogy ki tette, hanem az, hogy miért?
(Az interjú szövegéért köszönet a XXI. Század Kiadónak.)
