Hajdú Farkas-Zoltán: A dolgok rendje - részlet

Könyves Magazin | 2010. augusztus 23. |

Hajdú Farkas-Zoltán: A dolgok rendje. Regény 3 kötetben (I: Szolik; II. Párisz almája; III. Appendix). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2010, 772 oldal, 120 lej, 9290 Ft.

 

Hajdú Farkas-Zoltán háromkötetes könyvének hőse, a magát csak keresztnevének kezdőbetűjével jelölő S., méltatlanul korai halála és a régi mestereket követő elmélyült munkamódszere, lassan hömpölygő mondatai miatt viszonylag kevés művet hagyott az utókorra. A Szolik című első kötet az ő elmélkedéseit tartalmazza, a másik kettő a mű megszületését övező levelezését, illetve a műhelyforgácsokat. Özvegye szerint S. számára a magyar nyelv volt a lét háza. Ebből a heideggeri gondolatból kiindulva, mondhatjuk mi is, hogy e hármas könyv, melynek hőse és részben alkotója az élete teljében elhunyt író, az ő létezésének háza és titka is.

 

Hajdú Farkas-Zoltán 1959-ben született Csíkszeredában. Heidelbergben él.

 

Párisz almája
19. fejezet

Jó érzés az ember folyvást változó életében megtalálni az állandót.
Ma fent voltam a hegyen. A régi szülői házban, a kertben, a szomszédságban minden megváltozott. De ma délután, amikor azon a gazos, bokros telken, ahol építkezni akartam, szedegettem az ottfelejtett, már megaszalódott cseresznyét és a még savanyú kajszibarackot, egyedül voltam, és ahogy a nyári délutáni nap a hegy fölött besütött, egy pillanatra nagyon határozottan azt éreztem, hogy most itt eb¬ben a percben pontosan olyan a fény, a levegő, pont olyanok a hangok, és pont olyan vagyok én is, mint régen, sok évvel ezelőtt.
De tegnap nem ilyen volt, és holnap sem ilyen lesz, és én is más vagyok, és más leszek, mert minden változik, csak rövid pillanatok vannak, amikor megmutatja magát az állandóság.
Ezt azért írom neked, mert ma rájöttem, érzem, és ez nagyon jó érzés, hogy ezekben az időtlen perceimben te is benne vagy, és mindig benne is voltál egy meg¬fogalmazhatatlan, megfoghatatlan hiány és vágy formájában.
Már régtől fogva teutánad vágytam! Olyan jó, hogy vagy! Nagyon szeretlek!
Csodálatos dolog írásokat kapni, és te nagyon szépeket küldesz!
megölelnélek,
megsimogatnálak,
megcsókolnálak,
Hajnal
*
– A hallgatásnak végül is nincsen kockázata, hiszen a lelki alkatot, az összes vágyával és igényével, szavak nélkül is meg lehet nyilvánítani, és aki e szóbeliség előtti állapotra bízza magát a tudásával, sokkal inkább fenntartja magában azt a reményt, hogy található egyetlen olyan valaki, aki megérti őt.
– Az az imádkozó kislány és a kivilágított ablak azon az éjszakán: a sötét utcákon bolyongva egyszer csak megpillantottuk azon keresztül egy imádkozó lányka árnyékát.
– Milyen különös érzés volt! „Oroszlán!”, ordított fel bennünk, „ha legalább a fele rendelkezésünkre állna eme elpazarolt energiának”. (Itt meg: szétszóródik a városban meg a világban. Mennyiszer és mindenhol.)
– Borzasztó! Miközben arról panaszkodnak, hogy az alkohol elpusztítja a népet. Hogy állítólag megfosztja erejétől.
– Vajon mi lenne, ha a népek a napi negyedórás imádkozás helyett öt percet, nem többet, csak öt percet saját magukról törnék a fejüket?
– Igen! Naponta bár egyetlenegy percet!
– Hogy lassan, egyre tisztábban lássák önmagukat és a többieket.
– Egyetlen lépésről van szó, mely éppen a jelen pillanatot tölti ki, mindig arra kell összpontosítani, hogy mit tehetek meg éppen most, sőt, pontosabban szólva, hogy most éppen mit teszek, mindössze erre való az összpontosítás...
– Mert az embereknek valamiféle elképzelésük van a jelenről, mi lenne helyes a jövőre nézve...
– Csak attól fordulnak a dolgok jóra, ha az embernek helyes elképzelése van a jelenről, mégpedig olyan elképzelés ez, amely nem pusztán neked jó, hanem jó mindenkinek. Azaz nem árt senkinek, tehát jó általában. Nincs igaza azoknak, akik egy katasztrófa közeledéséről olyan fenyegetően beszélnek. Az ilyen emberek sohasem számolnak azzal, hogy vannak magasabb esélyek.
– Tudnod kell, hogy saját tapasztalatra van szükséged ahhoz, hogy megértsd, mennyire értelmetlen elválasztani a létező dolgokat egymástól és magadtól, hisz minden egyetlen időben és egyetlen helyen játszódik le.
– És ennek a megértéséhez a jelen helyes megértésén át vezet az út: egy saját tapasztalat, és akkor már érted, és érti minden ember, hogy nem lehet elválasztani valamit valamitől.
– Nincs Isten valami távoli tartományban, nincs föld, őtőle messze, idelent, és nincsen magasabbrendű birodalom, valahol máshol, mint ahol te vagy.
– Mert mindaz, amit te felsőbbrendűnek és földinek nevezel, az egy és ugyanaz, veled együtt egyetlen időben és egyetlen térben.
– S ami a legfontosabb: a reménynek s a csodának sincsen itt helye, mivel a remény alaptalan, csoda pedig nincsen, mert minden úgy történik meg, ahogy meg kell történnie. Mert a végtelenül bonyolult szerkezet végtelenül egyszerűen mű¬ködik: bármi történjen is meg, bármi váljék is valóra, az mindössze természetes következménye a lehetséges milliárd egyetlen kimenetelének.
– Mert születésünk előtt még megszámlálhatatlan terve van a Teremtőnek ve¬lünk, de világrajöttünk után már csak egyetlenegy.

*
Most, hogy alig tíz nap múlva itt leszel, nő bennem a kíváncsiság, milyen lesz? Mennyiben fog különbözni a fizikai találkozás a telefonbeszélgetésektől, az azonnali reakció a késleltetettől? Azt mindenképpen szeretném, ha úgy beszélgethetnénk, hogy ne kelljen az órára figyelni, hogy semmi egyébbel ne kelljen törődni. Ha kb. sejted, hogy melyik nap jössz. Én itthon maradok és várlak (biztosan is¬mered a Kis herceg idevágó fejezetét a találkozásról és a várakozásról). Esetleg főzök valamit, de csak egyszerűt, inkább a meghitt otthoni illat, mint az evés kedvéért. Az a gyanúm, hogy azon a héten is egyedül leszek, Léda táborba indul hétfőn, Umberto Mucsin.
Nyilván mindketten szembesülünk majd a kétféle kép (a telefonbeli és a valódi) közti nagy eltéréssel, de azt nem tudhatom, hogy ez milyen lesz. Ha tovább akarnánk dédelgetni a nagy műgonddal felépített ábrándot, talán találkoznunk se kéne. Te mit gondolsz? Shakespeare, Tennesee Williams?
Az igazat megvallva, jobb volt, amíg rendszeresen hívtál. Igaz ugyan, hogy a reggeli órákban munka helyett rád gondoltam, de legalább bizakodással kezdtem a napot.
Tudod, hogy hívják azokat, akik azzal hitegetik az élemedett asszonyokat, hogy majd írnak, aztán mégse? Gerontofil zománcszédelgők. Elnyerik méltó bün¬tetésüket...
Jó éjt.
U. I. Erre a címre ne írj, holnap megjön Umberto. Nekem külön (perverz) öröm az ő gépéről írni. Utána persze kitörlöm az elküldött levelet. A múltkor észrevettem, hogy a maszturbálásról szóló okfejtésem bennemaradt a trash-ben (igen álmos lehettem). Baj persze nem történt, ő nem foglalkozik nyomozással, a géphez pedig nem ért.