Tudta, hogy a kiborgok már köztünk járnak, sőt valószínűleg az ön családjában is él legalább egy? Hogy a tálib terroristák olykor magyarul beszélnek? Hogy az idegenek közelebb vannak, mint gondolnánk? (Vagy mégsem?) Hogy a jövő igenis megjósolható? (Vagy mégsem?) És azt, hogy mi köze a Pókembernek a fake newshoz, a sötét zsaruknak pedig a koronavírus-járványhoz?
A sci-fi politológiája, a Fantasztikus világok, a Nevelj jedit! és a Párhuzamos univerzumok című ismeretterjesztő kötetek szerzői sokszorosan cáfolták azt a hiedelmet, hogy komoly tudós nem foglalkozik mesékkel. Az Egy galaxissal odébb tizenegy neves szerzője az asztrofizika, a robotika, a jövőkutatás, az irodalomtudomány, a politológia, a szociológia vagy éppen a neveléstudomány szemszögéből vizsgálja olyan közkedvelt sci-fik és fantasyk világát, mint a Star Wars, a Terminátor, a Men in Black, az Alapítvány-sorozat, a Warcraft, a Marvel-multiverzum vagy éppen a Különvélemény.
A jó tudós tiszteli a tényeket, de nem hagyja, hogy azok a földhöz láncolják. Nemcsak a fantázia hat megtermékenyítően a valóság módszeres megismerésére, de a kívülről-belülről ismerősnek hitt képzeletbeli világok is egészen váratlan színben tűnhetnek fel, ha a tudomány eszközeivel közelítünk feléjük.
EGY GALAXISSAL ODÉBB
FANTÁZIAVILÁGOK VALÓSÁGAI
Előszó
Ma, amikor ezt az előszót írom Brüsszelben, az Európai Parlament éppen a legújabb bizottságát hozza létre. Ennek témája a mesterséges intelligencia – fejlesztése, szabályozása, ellenőrzése. Eközben az emberek hosszú ideje már ki sem merészkednek az utcára maszk nélkül: egy rövid metróút olyan látványt nyújt, amilyet eddig csak disztópikus filmekben láttunk. Európa-szerte politikusok és véleményformálók zsivajgó hada vitázik arról,
vajon használhatunk-e arra telefonos alkalmazásokat, hogy ne csak a virtuális, de a valódi térben is nyomon kövessük egymás minden lépését.
Mindezekről jellemzően nem személyesen, hanem videóhívásokon beszélgetünk, és a technológiának köszönhetően olykor még azt sem tudjuk, hogy a velünk szemben ülő a világ melyik pontján tartózkodik éppen – vagy hogy rajtunk kívül ki hallgat még bele illegálisan a hívásainkba. Amikor nem ilyen komoly témákról esik szó, azt vitatjuk meg, vajon melyik sci-fi inspirálhatta az első magánpénzből épült űrrepülő pilótáinak ruháját.
Úgy tűnik, ma senkinek sem kell hosszabban magyarázni, mi köze egymáshoz a tudománynak, a politikának és a science fictionnek.
Mintha csak megvalósult utópiák és disztópiák találkozási pontján élnénk:
egyszerre vagyunk tanúi sosem látott technológiai fejlődésnek és korábban elképzelhetetlen, új lehetőségek megnyílásának – és mindeközben szélsőséges egyenlőtlenségeknek, természeti és biológiai katasztrófáknak, az orwelli megfigyelő állam felemelkedésének.
A sci-fi-szerzőknek egyre vadabb és merészebb gondolatokat kell megfogalmazniuk, ha még szeretnének meglepni bennünket.
A tudományos innovációk akkor válnak igazán elfogadottá, amikor már széles körben magától értetődőnek tartjuk a létezésüket. Ha a kitalált univerzumok tudományos elemzését ilyen újításnak tekintjük, akkor az talán nagyjából mostanra vált valóban elfogadottá.
Nem volt ez mindig így. Amikor A sci-fi politológiája című könyv négy évvel ezelőtt megjelent, sokan kétségbe vonták ennek a vállalkozásnak az értelmét. Hogy társadalomtudományi eszközökkel boncolgassuk a Star Trek politikai berendezkedését? Demokráciaelméleti kritikának vessük alá a jedik – állítólag – sosem létezett rendjét? A politikatudomány és a science fiction találkozása sokak szemében jobb esetben is érdekes hobbinak, rosszabb esetben talán inkább infantilis bohóckodásnak tűnt. A „komoly” tudományos témák házasítása a fantázia világával legalább annyi magyarázatot igényelt, mint azok a tudományos problémák, amelyeket ennek a sorozatnak az első kötete boncolgatott. Aztán kiderült, hogy a szerző még sincs egyedül. Újabb és újabb kollégák fedték fel titkos rajongásukat a sci-fi, a fantasy vagy a horror és ezek tudományos elemzésének lehetőségei iránt. Szemináriumok, előadások, író-olvasó találkozók sora igazolta vissza, hogy szórakozva is lehet tanulni, és hogy másokat is érdekelnek a jól ismert képzelt világok addig ismeretlen összefüggései. Hogy az emberek nemcsak mernek, de szeretnének is új, merész és kritikus szemmel tekinteni ezekre a popkulturális alkotásokra.
A könyv azóta sorozattá bővült, amely hűséges és értő olvasóközönségnek örvend. Eddig négy kötetben összesen harmincnyolc szerző foglalkozott az elképzelt világok szinte áttekinthetetlen rengetegével. Ahogy a szerzői gárda bővült, úgy nyílt ki a sorozat a témák egyre szélesebb tárháza felé: a társadalomtudományi értekezések mellett idővel természettudományos munkák is felbukkantak. A legújabb, immár ötödik kötetben megközelítésünk relevanciáját már a napjainkban különösen aktuálissá vált témák sora – robotok és mesterséges intelligencia, álhírek és áltudományok, tömeges megfigyelés és digitális diktatúra, etnikai konfliktusok és a szabadság lehetőségei – jelzi. Úgy tűnik, ez a játék tényleg több játszadozásnál: valós igény mutatkozik arra, hogy valóságunkat a fikció tükrében próbáljuk megérteni.
Az utóbbi években egyre többször kaptam meg a kérdést: nem lehet, hogy a valóság mára utolérte az elképzelt világokat?
Ha négy évvel ezelőtt az volt a kérdés, van-e értelme komolyan boncolgatni nem létező, meseszerű világok rejtett társadalmi-politikai rétegeit, mostanra nem fordult visszájára ez a dilemma? Napjainkban, amikor egyre többször érezzük, hogy mintha valami sci-fiben (vagy olykor egyenesen horrorban) élnénk, mi értelme egyáltalán könyvekbe és filmekbe merülnünk, ha korábban elképzelhetetlen, „futurisztikus” és meghökkentő problémákat szeretnénk vizsgálni? Ma már talán elegendő lenne körülnéznünk a való világban. Lehet, hogy többé nem a valóság elől akarunk majd a fikcióba menekülni, hanem épp ellenkezőleg: egyre kétségbeesettebben fogjuk keresni a valóságba visszavezető utat?
Ez a kötet valamennyire talán ezekre a kérdésekre is választ ad.
Szó lesz itt orkokról – de a koronavírus-járványról is.
Előkerülnek az emberiséget leigázó szuperrobotok – és a napjainkban már köztünk járó, jogokat követelő kiborgok is. És végre ránk, magyarokra is reflektorfény vetül; azokra a fantáziavilágokra, amelyekben a legváratlanabb pillanatokban hangzik el magyar szó, vagy ahol a szereplők magyar háttere valami különös, egyedi tartalommal színesíti a fiktív univerzumot. Hadd figyelmeztessem az olvasót: nem lesz mindig könnyű szétválasztani saját élményeinket a mások által megálmodott világoktól. Képzelet és valóság úgy gabalyodik menthetetlenül egymásba, mint az a két galaxis, amelynek ütközését a NASA űrteleszkópjának tavaly sikerült rögzítenie.
Az ötödik kötet elején így most csak egyetlen dolgot kívánhatok az olvasónak: jó utazást! A kötethez és a valósághoz egyaránt.
Tizenkét parszeknál nem tart majd tovább.
Tóth Csaba
Tartalom
- CSILLAGOK ÉS HÁBORÚK
Scheirich Zsófia
Én leszek az új Luke Skywalker…
vagy inkább az új Darth Vader?
Identitásformálás az új Star Wars-trilógiában
Kiss László
Az exobolygók és az élet lehetősége a közeli csillagok körül
Meddig jutottunk a Kapcsolat óta?
Polyák Gábor
Megvezetett szuperhősök
Álhírek és dezinformáció a Marvel-univerzumban
Lőrincz Andrea
Stephen King íróinak áldozati oltáránál
- JÖJJÖN, AMINEK JÖNNIE LEHET
Kánai András
Nyakunkon a jövő, főnök!
Megjósolta-e a jövőt a Különvélemény?
Hefter Estilla
Mechanikus evolúció
Robotok, kiborgok és emberek a Terminátor
és a Ghost in the Shell világában
Nagy Ádám
„Segíts magadon, akkor Seldon törvényei is megsegítenek”
Tévedett-e Seldon professzor a pszichohistóriával,
vagy egyszerűen csak sarlatán volt?
- ORKOK ÉS MAGYAROK
Kunetz Zsombor–Nagy Ádám
People in White – a magyar egészségügy
és a Men in Black világa
Keserű József
Emberi, túlságosan is emberi?
Orkok Középföldén és Azerothon
Pál Gábor
A mágikus magyar glóbusz
Kalandozások egy hazai fejlesztésű szerepjáték-univerzum
társadalmi-politikai világában
Nagy Ádám–Erőss Gábor
A titokzatos idegen – magyarok
a sci-fi és a fantasy világában
