A Descartes és a gonosz szellem című könyv 9-14 éves korú gyerekeknek szóló mese a filozófia történetének egyik legnagyobb gondolkodójáról. A könyvsorozat a filozófia történetének legizgalmasabb gondolatait meséli el gyermekek számára. A kötet kiadói hisznek abban, hogy a gyermekek már egészen kis kortól készek és képesek arra, hogy filozofáljanak, az élet nagy kérdéseiről gondolkodjanak. Ha megadjuk a lehetőséget számukra, hogy megismerkedjenek azokkal a témákkal, amelyek nagy gondolkodók elmélkedéseiben bukkannak fel, egész életükre hatással lehet az élmény, hogy kérdéseket feltenni és válaszokat keresni nagyszerű, gazdagító tapasztalat. Meglepő lehet, hogy mindez egyszerű szavakkal is elmesélhető, miközben a gondolati tartalom minősége nem csökken. A Petits Platons könyvkiadó az elmúlt éveben 31 kötetet jelentetett meg, amelynek jelentős részét már német és angol nyelvre is lefordítottak. A magyar nyelvű sorozat első darabja a PLIAGE Alapítvány létrehozói és a Fórum Kiadó együttműködésének eredménye. Tervek szerint hamarosan újabb kötetek jelennek meg a könyvsorozatban, Szókratészről, Szent Ágostonról, Rousseau-ról. A könyvsorozat felöleli a filozófiai gondolkodás több ezer éves történetét, és terveink szerint nemsokára a huszadik század jelentős gondolkodóival is megismerkedhetnek a gyerekek. A szülők számára is tartogat meglepetést a könyv, hiszen a gyermekeknek mesélve mi magunk is bebarangolhatjuk a gondolkodás birodalmát.
Jean Paul Mongin: Descartes és a Gonosz Szellem
Forum Könyvkiadó, 2016, 64 oldal, 2100 Ft
Olvass bele:
Kocsubej Alexander: A gyermekfilozófia
Miért kék az ég, mi az idő, ki vagyok én, miért vagyunk ezen a világon, mi a gondolat, és mi a valóság? Vannak ilyen kulcsfontosságú kérdések, amelyeket a gyerekek gyakran már iskolás koruk előtt is megfogalmaznak, és mi nem mindegyikre tudunk kielégítő válasszal szolgálni. Ez nem meglepő, hiszen e kérdések a legnagyobb gondolkodóknak is komoly fejtörést okoznak, és a legtöbb, amit valaki elmondhat magáról, pusztán annyi, hogy törekszik arra, hogy elsajátítsa az e problémákról való gondolkodás képességét. Törekszik az elsajátításra, ami annyit tesz, hogy nem ölte ki magából, hanem megőrizte, táplálta és finomította, valamint befogadta és okulásul használta azoknak az útját, akik ma, vagy jóval előttünk sokat foglalkoztak ezzel, a körülöttünk lévő társadalmat, gondolkodást és az embert nagy mértékben meghatározta. Mindannyian tudjuk tehát, hogy a gyerek, tehát az ember, természetesen rendelkezik a filozófia képességével; jobban mondva nem rendelkezik azokkal a terhekkel, amik béklyóba vernék és lehúznák a szellemét, mielőtt szárnyra kaphatna bennük. Új jövevényként egy, nagy részben ismeretlen világot szemlélve tökéletesen logikus, hogy e nagy kérdések gyakran ötlenek fel benne; gondolkozik róluk, megpróbálja megfejteni azt, amit lát, érez és tapasztal. Ahogy korábban utaltam rá, ezek nagy részére nem fog választ kapni (jó esetben, hiszen a gondolkodást berekesztő, felnőttektől érkező egyértelmű, gyakorlati válasz csírájában fojtja el a valódi válasz keresésére tett kezdeményezést). A nagy kérdés tehát az, hogy milyen módon nem kap választ ezekre a kérdésekre. Ebben segíthet a korai találkozás a filozófiával.
Az alapvető kíváncsiság, a szikra adott. Hogyan lehet ezt lángra lobbantani? Persze itt sincs válasz, csak válaszok, és ezek közül az egyik az, hogy olyan formában, ahogy a gyerekek egyébként is szívesen közelítenek a világhoz. Történetek formájában. A mesék szeretete ugyanolyan alapvető emberi adottság, mint a gondolkodásé, és szintén nem mindegy, hogy milyen formában adatik át és fejlődik tovább, hiszen valójában egyik sem vész el, csak átalakulhat. A kettő összekötése a gyerek és a világ számára is gyümölcsöző társulás lesz. A gyerekek mindenképpen meséket kapnak útravalóul, a legprimitívebb számítógépes játékoktól és rajzfilmektől kezdve a görög mitológiáig, és az ízlésük, képességeik és világképük az alapján is formálódik, hogy milyen történeteken nevelkedtek tulajdonképpen. A gondolkodás képessége épp ilyen; öntözni kell. Ez viszont nem szerencsés, ha erőszakkal történik; ha frontális előadás formájában, az oktatási rendszer keretei között találkoznak csak a filozófiával (ha egyáltalán), kevésbé lesz olyan természetes része a lelküknek és szellemüknek, mint amilyenre hivatott. Nem kell és nem szabad erőszakkal adagolni a filozófiát, nincs rá szükség, hiszen a gyerekek számára önmagában is rettenetesen érdekes! Ijesztő, hogy milyen gyorsan és mélységben teszik magukévá mindezt, ha egy könyv lapjain megelevenedik számukra Descartes úr dolgozószobája, mesebeli műszereivel, látcsöveivel együtt, ha belépve hallják a kandalló ropogását, és papagájának rikácsolását, és a nagy tudóssal és kalandorral együtt jöhetnek rá arra, hogy hogyan győzzék le az árnyékból kelt gonosz szellemet, mely a lét ármányos látomás mivoltával akarja őket megtéveszteni… Vagy az athéni polgárok gyülekezetébe állhatnak, és Szókratésszel párbeszédet folytatva hozhatnak róla és érveiről ítéletet. Mindezek történetek, amelyek beleivódtak a körülöttünk lévő valóság szövetébe. Ha egy ember már 8-10 évesen átélheti őket, sokkal közelebb jut ahhoz, hogy az egész szövetet átlássa, kritikusan szemlélje, esetleg beleszője majd a saját felfedezéseinek történetét.
Ezt a könyv olvasásán keresztül a saját elméjük, lelkük vetítővásznán megjelenő, a látomásszerű illusztrációk által is inspirált belső világban tehetik meg. Az átélés, élő történetszövés és részvétel következő fokozata pedig a gyerekek (és az ember) másik természetes és elvitathatatlan fontosságú tevékenységén, a játékon keresztül élhetik meg. Itt már több világ, több megközelítés, érvrendszer kapcsolódik össze. Két, vagy többoldalú párbeszéd jön létre, ahol az egyéni megállapításokat, értelmezéseket a másikéval való találkozás csiszolja és inspirálja. Egy olyan játékot kell elképzelni, amilyen magától is feltétlenül létrejön, ha egynél több gyerek tölt együtt szabadon időt. Indiánokká, jedi lovagokká, hercegnőkké és varázslókká lesznek; a különbség itt annyi, hogy lehetőséget kapnak arra, hogy ezek mellett Augustinus római püspök, Melétosz, vagy Karl Marx szerepét is felöltsék, az ő világaikban játsszanak és foglalkozzanak az általuk felvetett kérdésekkel. Számukra így ezek az alakok nem egy tananyag színtelen nevei lesznek, amelyekhez évszámok és fogalmak tartoznak, kötelező információtöredékek egy érdektelen világból. És ez nem forradalmi, nem új találmány; ezek jó szerepek, érdekes világok, és persze fontos kérdések. Jó, élvezetes játékot lehet belőlük csinálni. Ezen felül persze felnőtt, szülő, pedagógus szemmel fontos és egyértelmű, hogy hasznos és építő jellegű játékot. A befogadás és értelmezés képességén kívül képbe jön a kommunikációs készség fejlesztése. Lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék, elmondják és ismertessék gondolataikat. A struktúrát az élmény határozza meg, a játék, a szerepek, a színjátszás élménye pedig adott. A játék magabiztosságot ad a tudásban, fejleszti az érvelés képességét. Természetes úton, hiszen a játékosok, az olvasók ott alkalmazhatják és fejleszthetik ki mindezt, ahol szükségét érzik, kielégítheti kíváncsiságukat és élményt szerez nekik. A gyerekeket nem kell filozófiára, a bölcsesség szeretetére nevelni – ők szeretik a bölcsességet. Nem kell őket erre megtanítani. Adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy többet kapjanak belőle, és ha sikerrel tápláljuk és őrizzük megérdeklődésüket, ők majd megtanítják nekünk.
Kocsubej Alexander
(x)
