Dashiell Hammett: A máltai sólyom, Agave, 2009. fordította: Faludi Miklós 2480 Ft, 212 oldal
Spade & Archer
Sam Spade állkapcsa hosszú és csontos volt, az álla kidomborodó, v formájú, e fölött hajlékonyabb v betű a szája. Hátrafelé ívelő orrcimpái másik, de kisebb v-t alkottak. Szeme sárgásszürke volt. A v-motívum megismétlődött kissé vaskos szemöldökénél, mely hajlott orra fölött két egyforma ráncból indult ki. Világosbarna haja magas, lapos halántékáról hegyesszögben nőtt le a homlokára. Mintha az ördög volna – mulatságos, szőke kiadásban.
Effie Perine, a titkárnője lépett a szobába. Spade megkérdezte:
– Mi az, drágám?
Effie karcsú, napbarnított arcú leány volt, vékony gyapjúszövetből készült halványsárga ruhája testéhez tapadt, mintha nedves volna. Derűs, fiús arcában barna, pajkos szemek csilloglak. Becsukta maga mögött az ajtót és hozzá támaszkodott.
– Valami leány jött, Wonderly a neve.
– Üzleti ügyben?
– Azt hiszem. Különben is szívesen fogod látni, ragyogó nő.
– Bocsásd be, angyal – válaszolta Spade. – Bocsásd be.
Effie Perine kinyitotta az ajtót, kilépett a külső szobába, s kezét az ajtókilincsen tartva mondta:
– Tessék befáradni, Miss Wonderly.
– Köszönöm! – suttogta alig hallhatóan egy hang, majd egy fiatal hölgy lépett be az ajtón. Lassan, habozó léptekkel közeledett Spade-hez, kobaltkék szemével félénken, de egyúttal vizsgálódva nézett reá.
Magas, sudár termetű, hajlékony testű nő volt, sehol semmi szögletesség rajta. Testtartása egyenes, melle domború, lábszára hosszú, keze és lába keskeny. A kéknek két árnyalatát viselte szeme színére való tekintettel. Haja sötétpirosan göndörödött elő kék kalapja alól. Telt ajka világosabb pirosat mutatott. Hófehér fogak villogtak félénk mosolya mögött.
Spade hajlongva állt fel, s vaskos kezével az íróasztal mellett álló tölgyfa székre mutatott. A férfi teljes hat láb magas volt. Meredek lejtésű, súlyos válla szinte gömbölyűnek tüntette fel testét, éppoly szélesnek látszott, mint amilyen vastag. Frissen vasalt szürke kabátja emiatt nem is állt rajta tökéletesen.
– Köszönöm! – mormogta a leány éppoly halkan, mint az előbb, és leült a szék szélére.
Spade visszatelepedett forgószékébe, negyed fordulatot tett a nő felé, s udvariasan mosolygott. Mosolygott pedig anélkül, hogy szétnyitotta volna ajkát. Arcán minden v meghosszabbodott.
Kipp-kopp, kipp-kopp… Az ajtón keresztül behallatszott Effie Perine írógépének kopogása, vékony csengetése, tompa berregése. Valamelyik szomszédos helyiségben egy villamos berendezés duruzsolt egyhangúan. Szétnyomott cigarettavég füstölgött Spade íróasztalán a cigarettacsutkákkal telt sárgaréz hamutartóban. Elkent, szürke hamurétegek látszottak az asztal sárga tetején, a zöld itatóson s az asztalon heverő írásokon is.
Egy nyitott ablak nyolc-tíz centiméteres nyílásán át enyhe ammóniákillatot hozott be az udvarról a léghuzat. Az íróasztalon mozogtak, kavarogtak a hamu szemecskéi a légvonatban.
Miss Wonderly figyelemmel nézte a mozgó, kavargó szürke hamut. Tekintete nyugtalan volt. Székének egészen a szélén ült. Lábát úgy tartotta a padlón, mintha minden pillanatban fel akarna állni. Sötét színű kesztyűt viselt, s ölében nyugvó kezében lapos, fekete kézitáskát szorongatott.
Spade visszahajolt a székében.
– Miben állhatok szolgálatára, Miss Wonderly?
A leány visszafojtott lélegzettel ránézett, nyelt egyet, és a sietségtől dadogva válaszolt.
– Tudna ön?… Azt gondoltam… Én… Vagyis…
Azután csillogó fogaival alsó ajkába harapott, és elhallgatott. Csak sötét, könyörgő szeme beszélt. Spade mosolygott s bólintott, mintha megértette volna, de tréfásan; mintha komolytalan dologról volna szó. Majd megszólalt:
– Hát, ha elmondana nekem mindent, a kezdetétől fogva. Azután majd meglátjuk, mi a teendő. Amit csak tud, azt mind mondja el.
– New Yorkban történt.
– Aha!
– Nem tudom, hol találkozott vele. Úgy értem, hogy nem tudom, New Yorkban hol. Öt évvel fiatalabb nálam, csak tizenhét esztendős. A barátaink nem ugyanazok. Az az érzésem, hogy sohasem voltunk oly bizalmasak egymáshoz, mint ahogy nővérekhez illik. Mama és papa Európában vannak. Belehalnának. Vissza kell őt hozni, mielőtt a szüleink hazaérkeznek.
– Természetesen!
– Jövő elsején lesznek itthon.
– Akkor teljes két hetünk van! – derült fel Spade arca.
– Sejtelmem sem volt a szándékáról, amíg a levelét meg nem kaptam. Majd megőrültem. – Ajka remegett, keze görcsösen szorongatta kézitáskáját az ölében. – Bár borzasztóan meg voltam rémülve, hogy ilyet tett, nem mertem a rendőrséghez fordulni. De az aggodalom, hogy valami baja történik, nem hagyott nyugodni. Senkim sem volt, akihez tanácsért fordulhattam volna. Nem tudtam, mit tegyek. Mit is tehettem volna?
– Persze, semmit – válaszolta Spade –, de aztán jött a levele…
– Igenis. Rögtön sürgönyöztem is neki, hogy jöjjön haza. Poste restante küldtem, ide. Más címet nem adott. Vártam egy egész hetet, de nem kaptam tőle választ, egyetlen szót se írt. És mindinkább közeledik a nap, amelyen szüleink hazaérkeznek. Így jöttem fel San Franciscóba, hogy megkeressem. Megírtam neki, hogy jövök. Rosszul tettem?
– Lehet, hogy nem. Nem olyan könnyű azt mindig eltalálni, hogy mit kell tenni. Nem akadt rá?
– Nem találtam meg. Megírtam neki, hogy a St. Markban fogok megszállni, s könyörögtem, keressen fel, még abban az esetben is, ha nem szándékozik velem hazajönni. De nem keresett fel. Három napja várok, s nem jött, sőt semmiféle üzenetet sem küldött.
Spade bólintott a szőke ördögfejével, és összeráncolta a homlokát.
– Rettenetes volt! – folytatta Miss Wonderly, s megpróbált mosolyogni. – Nem maradhattam tovább tétlenül. Isten tudja, mi történt vele, vagy mi történhetik még vele. – Félbehagyta a mosolygást. Megborzongott. – Más címem nem volt, mint poste restante. Ismét írtam neki, s tegnap délután elmentem a főpostára. Ott maradtam, amíg be nem sötétedett, de hiába. Ma reggel megint elmentem oda, s még mindig nem láttam meg. Találkoztam azonban Floyd Thursbyvel.
Spade újra bólintott, homloka kisimult. Élesen felfigyelt.
– Semmi áron sem akarta velem közölni, hol van Corinne – folytatta a nő reménytelenül. – Semmit se akart mondani, csak azt, hogy a húgom jól érzi magát és boldog. De hogy higgyem én ezt el neki? Biztos volt, hogy ezt fogja mondani.
– Biztos – ismételte meg Spade. – De talán igazat mondott.
– Meglehet. Nem mehetek haza így, anélkül, hogy láttam volna, vagy akár csak telefonon beszéltem volna vele. Thursby nem akart hozzá elvezetni, azt állította, hogy Corinne nem kíván látni. Ezt hihetetlennek tartom. Megígérte, hogy elmondja a találkozásunkat, s estére elhozza a szállodámba, ha el akar jönni. Biztosra veszi azonban, hogy nem jön el. Arra azonban számíthatok, hogy ő maga okvetlenül itt lesz: Thursby…
Hirtelen elhallgatott, és ijedten tette szájára a kezét, amint az ajtó kinyílt.
A férfi, aki az ajtót kinyitotta, egyetlen lépéssel a szobában termett.
– Oh, bocsánat! – kiáltott fel. Gyorsan lekapta a fejéről barna kalapját, és visszafordult.
– Nem tesz semmit, Miles! – mondta neki Spade. – Gyere csak be. Miss Wonderly – mutatta be –, ez itt Archer, az üzlettársam.
Miles Archer ismét belépett. Az ajtót betette maga mögött, lehajtotta fejét, és Miss Wonderlyre mosolyogva, kezében tartott kalapját bizonytalan mozdulattal udvariasan meglendítette. Középtermetű, erőteljes férfi volt, széles vállal, vastag nyakkal. Arca barátságosan piroslott, rövidre nyírt haja helyenként szürkült már. A negyvenedik életévét látszólag annyival haladta túl, mint amennyivel Spade harmincadikat.
– Miss Wonderly húga – magyarázta neki Spade – megszökött New Yorkból egy Floyd Thursby nevű fickóval. Itt vannak San Franciscóban. Miss Wonderly beszélt Thursbyvel: ma este találkozójuk van. Lehet, hogy elhozza magával a szökevényt, valószínű azonban, hogy nem. Miss Wonderly azt óhajtja, hogy találjuk meg nővérét, és válasszuk el a férfitól, hogy hazavihesse. Így van? – kérdezte, a leányra tekintve.
– Így! – válaszolt halkan a nő.
A zavar, melyet kezdetben érzett, Spade barátságos mosolyai, bólintásai és biztatásai következtében fokozatosan enyhült. Most azonban újra feltámadt. Piruló arccal nézett le ölében fekvő kézitáskájára, melyet kesztyűs ujjaival idegesen szorongatott.
Spade intett az üzlettársának.
Archer Miles előrelépett, és odaállt az íróasztal sarkához. Míg a lány kézitáskájára szegezte tekintetét, addig ő a nőt nézte. Barna kis szemével szemtelenül végigmérte, lehajtott arcától a lába fejéig s vissza ismét az arcáig. Azután Spade-hez fordult, és hangtalan füttyre csucsorított ajkakkal fejezte ki elragadtatását.
Spade rövid, figyelmeztető mozdulattal emelte fel két ujját a széke karfájáról, s így szólt a lányhoz:
– Nem lesz nehéz feladat. Csak gondoskodni kell arról, hogy ma este legyen valaki a szállodában, aki Thursbyt követni fogja mindaddig, amíg a nővéréhez nem vezet bennünket. Ha a kislány ma este eljön vele, s ön rá tudja bírni, hogy térjen vissza magával, annál jobb. Máskülönben, vagyis ha nem akarja otthagyni a férfit, találunk majd módot arra, hogy nyélbe üssük a hazatérését.
– Hogyne! – mondta Archer vastag, rekedt hangon.
A lány gyors tekintetet vetett Spade-re, és összeráncolta homlokát.
– Igen, de óvatosnak kell lenniük. – Kissé remegett a hangja, s idegesen megrándult az ajka. – Halálra rémít, ha arra gondolok, mire képes az az ember. Corinne még olyan fiatal, s az, hogy idehozta New Yorkból, oly gonoszság… Nem tehet neki semmit, nem bánthatja?
Spade mosolyogva simogatta széke karfáját.
– Bízza azt csak ránk! Tudni fogjuk, hogy kell vele bánni.
– De mégis, nem bánthatja? – ragaszkodott e kérdéshez a lány.
– A lehetőség bizony megvan rá – mondta óvatosan Spade –, de nyugodt lehet, vigyázni fogunk.
– Teljesen megbízom önökben – válaszolta komoly hangon Mis Wonderly –, azonban figyelmeztetem, veszedelmes ember. Az a meggyőződésem, hogy semmitől sem riad vissza. Azt hiszem, habozás nélkül megölné Corinne-t, ha azt gondolná, hogy oka van rá. Vajon nem teheti ezt meg?
– Megfenyegette ön?
– Azt mondtam neki, nem akarok mást, mint hogy a húgom hazajöjjön, mielőtt szüleink megérkeznek, papa és mama sohase tudják meg, mit tett. Megígértem neki, hogy egy szót se szólok a történtekről, ha a segítségemre lesz. De ha nem, akkor papa bizonyára gondoskodni fog arról, hogy megbüntessék. Mindent összevéve azonban azt sejtem, hogy nem hitt nekem.
– Jóváteheti a dolgot azzal, hogy feleségül veszi a húgát? – kérdezte Archer.
A lány elpirult és zavartan válaszolta:
– Felesége van Angliában és három gyermeke.
Corinne írta meg ezt nekem, hogy megmagyarázza, miért szökött meg vele.
– A legtöbb esetben feleségük van – mondta Spade –, bár nem mindig Angliában. –Előrehajolt ceruzáért s egy papírtömbért. – Milyen a külseje?
– Harmincöt esztendős lehet. Olyan magas, mint ön, s vagy a természettől sötét a bőre, vagy a nap égette le. Meglehetősen hangos, hányaveti módon beszél. Ideges, könnyen felfortyanó ember. Legjellegzetesebb tulajdonsága: az erőszak.
– Milyen színű a szeme? – kérdezte Spade, a papírtömbön jegyezgetve, anélkül, hogy feltekintett volna.
– Kékesszürke és vizenyős, de nem rossz értelemben. És… óh, igen… furcsa hasadás látszik az állán.
– Sovány, közepes vagy erőteljes?
– Valóságos atléta, széles vállú, egyenes járású. Határozottan katonás testtartású férfi. Világosszürke ruhát viselt és szürke kalapot, amikor ma reggel láttam.
– Miből él? – kérdezte végül Spade, amikor letette a ceruzáját.
– Nem tudom – válaszolta a lány –, halvány sejtelmem sincs róla.
– Hány órakor jön el önhöz?
– Nyolc után.
– Rendben van, Miss Wonderly, majd küldünk oda valakit. Mindenesetre jó lenne, ha…
A leány kérőleg kulcsolta össze a kezét.
– Mr. Spade, nem lehetne ön az, vagy Mr. Archer? Egyikük nem jöhetne el személyesen? Nem mintha azt hinném, hogy az az ember, akit küldeni akarnak, nem volna alkalmas, de annyira remegek Corinne-ért. Félek Thursbytől. Lehetséges volna? Kész volnék persze magasabb díj fizetésére.
Idegesen remegő kézzel kinyitotta kézitáskáját, és két százdolláros bankjegyet tett le Spade asztalára.
– Elég lesz ez?
– Elég – válaszolta Archer. – Én magam leszek ott.
Miss Wonderly felállt, és önkéntelenül feléje nyújtotta kezét.
– Köszönöm! Köszönöm! – kiáltott fel.
Azután Spade-nek adott kezet, és neki is megismételte.
– Köszönöm!
– Szóra sem érdemes – válaszolta Spade. – Örömmel. Jó lenne, ha vagy a lépcsőházban várná Thursbyt, vagy az előcsarnokban mutatkozna vele.
– És ne keressen engem – figyelmeztette Archer –, én amúgyis látni fogom magát.
Spade kikísérte a leányt az előszobába. Mikor visszatért az íróasztalához, Archer elégedetten mutatott a két százdollárosra.
– Nem rossz dolog! – jelentette ki. Majd felvette az egyiket, összehajtogatta, s a mellényzsebébe csúsztatta. – És még vannak testvéreik a kézitáskában – tette hozzá.
Spade zsebre tette a másik bankjegyet, mielőtt leült. Azután így szólt:
– Nem kell túlságosan megzsarolni. Mi a véleményed róla?
– Édes! S te azt mondod, hogy nem kell megzsarolni? – Archer hirtelen hangosan felnevetett, de minden vidámság nélkül. – Lehet, hogy te előbb találkoztál vele, Sam, de én jelentkeztem elsőnek!
– No és? Ugyse tudod megfőzni! – mosolygott Spade kényszeredetten. Fogai, mint a vicsorító farkasé, majdnem végig kilátszottak a szájából. – Nincs neked elég eszed ahhoz!
Azután hozzáfogott egy cigaretta készítéséhez.
