Dan Ariely megfejtette miért költünk többet, mint kellene

Dan Ariely megfejtette miért költünk többet, mint kellene

.konyvesblog. | 2018. június 27. |

mar20180612001.jpg

Dan Ariely szerint az emberek többsége félreérti a pénzt, ráadásul totális tévhit, hogy a pénzügyi döntéseinket racionális szempontok alapján hozzuk meg. A (túl)költekezés pszichológiájában rámutat arra, hogy amikor azt hisszük tudatosan költünk, valójában rengeteg olyan tényező hat ránk, amivel egyáltalán nem vagyunk tisztában. A viselkedési közgazdaságtan szakértője a napokban Magyarországon járt, és mi is beszélgettünk vele. Az interjút nemsokára olvashatjátok a Könyvesblogon, addig is itt van pár izgalmas infó az új könyvéről. 

„George Jones úgy érzi, ráfér egy kis lazítás. A munka stresszes, a gyerekek civakodnak, a pénz pedig kevés. Így hát egy Las Vegasba szervezett céges úton úgy dönt, elmegy kaszinózni” – vezeti fel Dan Ariely új könyvének témáját. George, az elképzelt túlköltekező egymás után hozza meg irracionális döntéseit: a reggeli kávén ugyan spórol, de szerencsejátékra könnyedén elszór kétszáz dollárt. Ariely A (túl)költökezés pszichológiájában megmutatja, mi minden befolyásolhatta őt a hibás döntésekben, és mi kell ahhoz, hogy mi ne legyünk olyanok, mint George. 

Dan Ariely- Jeff Kreisler: A (túl)költekezés pszichológiája

Fordította: Morvay Krisztina, HVG Könyvek kiadó, 2018, 320 oldal, 3900 HUF

 

Dan Ariely a pszichológia és a viselkedési közgazdaságtan professzora a Duke Egyetemen. Első PhD-fokozatát a kognitív pszichológia, a másodikat a vállalati gazdálkodás területén szerezte. A Center for Advanced Hindsight (Utólagos Bölcsesség Központja) megalapítója és igazgatója. 
Három könyve olvasható magyar nyelven, a Kiszámíthatóan irracionális, a Zseniálisan irracionális és A (túl)költekezés pszichológiája. Könyveiben elsősorban az irracionális döntések hátterével foglalkozik. A téma kamaszkorában kezdte foglalkoztatni, amikor egy baleset miatt a testének 70%-a súlyosan megégett. Sérülései miatt több évet kórházban kellett töltenie, ahol felfigyelt az ápolók értelmetlen döntéseire, például arra, hogy az égési sérült betegekről szinte letépik a kötéseket, abban a hitben, hogy úgy kevésbé fáj. A hitvallása, hogy előrébb vinné az emberiséget, ha tisztában lennék mentális korlátainkkal és a minket körülvevő illúziókkal. A témáról tartott TED előadását több millióan nézték meg. 

Ariely alapvetése, hogy bár a pénzről számokban gondolkodunk, amikor arra kerül a sor, hogy használjuk is, sokkal inkább hallgatunk a szívünkre, mint az eszünkre. Az érzelmek meghatározó szerepet játszanak a pénzügyi viselkedésünk alakításában, és gyakran önmagunk legnagyobb ellenségeivé tesznek, amikor megpróbálunk  felelősen költekezni.  Ennek azonban nem kell szükségszerűen így lennie, ezért könyvében elmagyarázza, hogyan tudjuk felülbírálni az ösztöneinket, hogy jobb pénzügyi döntéseket hozzunk.

Szerinte egyébként a legjobban a kaszinók modellezik a pénzköltés pszichológiai hibáit, mert megmutatják:

  • Hogy mennyire máshogy kezeljük a napi kiadásokra szánt pénzt, mint a szórakozással járó költségeket
  • Hogy néhány ingyenes termék képes elhomályosítani az ember ítélőképességét, de az ingyenességért gyakran váratlan módokon kell mégis fizetni
  • Hogy a zsetonokkal (és a bankkártyával) való költekezést játéknak érezzük és nem vesszük komolyan
  • Hogy a kisebb kiadásokra kevésbé figyelünk a nagyok mellett
  • Hogy a pénz látványa és hangja befolyásolja a viselkedésünket
  • Hogy a könnyűnek tűnő és azonnali lehetőségek mekkora csábítást jelentenek

Ariely a könyvben bemutatja azt is, hogy ver át minket a saját fogyasztási szokásainkban való vak bizalom, és miért fizetünk erre többnyire rá. A kötet számtalan esettanulmányából és anekdotájából megtudhatjuk, miként dolgoznak ellenünk az érzelmeink, milyen illúziók rabjai vagyunk, és miként tudjuk legyőzni tudattalan félelmeinket, vágyainkat, hogy javítsunk a pénzügyi tudatosságunkon. 

Ha te is kíváncsi vagy rá, hogyan költhetnél kevesebbet, olvass bele a könyvbe:

17-29 Pages From Ariely-Vegso by konyvesblog on Scribd

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél