Beleolvasó agave moore

Christopher Moore: Totál szívás - részlet

Könyves Magazin | 2009. november 02. |

Christopher Moore: Totál szívás, 2580,- , 288 oldal, Megjelenés: 2008. november 5.
 

1
Tedd magad túl rajta, nem te vagy az egyetlen halott a világon


– Megöltél, te rohadék! Ezt a szívást!
Tommy most először ébredt vámpírként. Tizenkilenc éves volt, egy csontkollekció, aki egész addigi életét a csodálkozás és a zavarodottság között ingázva töltötte.
– Azt akartam, hogy együtt legyünk. – Jody: sápadt bőrű, csinos lány, hosszú vörös haja arcába lógott, fincsin görbülő orra tovatűnt szeplőket keresett, ajkán széles rúzsos vigyor. Ő maga is csupán pár hónapja volt élőhalott, és még nem igazán sajátította el a félelmetesség minden apró trükkjét.
– Ja, ezért töltötted vele az éjszakát. – Tommy a padlásszobában álló életnagyságú bronzszoborra mutatott, ami egy rongyos öltönyű férfit ábrázolt. A bronzburok egy vénséges-vén vámpírt rejtett, éppen azt, aki Jodyt is átváltoztatta. Mellette Jody bronzszobra állt. Amikor napkeltekor a két vámpír elájult, bele a holtak álmába, Tommy levitte őket a földszinten lakó szobrászokhoz, és bronzba öntette mindkettőt. Azt remélte, ezzel időt nyer, hogy ki tudja találni, mit is csináljon, és egyúttal megakadályozza Jodyt abban, hogy elszökjön az öreg vámpírral. Tommy ott követte el a hibát, hogy Jody szobrának fülébe lyukat fúrt, hogy a lány hallhassa őt. Csakhogy még a bronzolás előtti éjszaka az öreg vámpír megtanította Jodyt – szó szerint – köddé válni, és ő kiszivárgott a lyukon a szobába, és… hát… most itt vannak: holtan, szerelmesen és dühösen.
– Meg kellett tudnom mindent magamról, Tommy. Ki más mondhatta volna el, ha nem ő?
– Oké, de azért megkérdezhettél volna, mielőtt ezt csináltad. Nem ölhetsz meg csak úgy valakit, hogy meg se kérdezed. Az tapintatlanság. – Tommy Indianából jött, ahol az anyja arra nevelte, hogy mindig jó modora legyen, és mindig törődjön mások érzéseivel.
– Te meg dugtál velem, mialatt eszméletlen voltam – kontrázott Jody.
– Az nem ugyanaz. Én csak kedves próbáltam lenni – védekezett Tommy. – Mint amikor pénzt teszel más parkolóórájába, ha az nem ért vissza, mert tudod, hogy később jólesik neki, még ha személyesen nem is köszöni meg.
– Ja, majd várjuk ki, hogy egyszer te ájulsz el pizsiben, és ébredsz tök ragacsosan pomponlány ruhában, és majd meglátjuk, te milyen hálás leszel. Tudod, Tommy, amikor ki vagyok ütve, lényegében halott vagyok. Szóval akkor te mi is vagy, ha ilyenkor hozzám nyúlsz?
– Hát… ööö… ja, de te nem is vagy ember. Csak egy ocsmány halott izé. – Tommy azonnal megbánta, amint kimondta. Gonosz és bántó dolog volt, és noha Jody valóban halott, ő cseppet sem találta ocsmánynak. Sőt tulajdonképpen biztos volt benne, hogy szerelmes belé, csak kicsit kínosan érintette ez az egész nekrofília/pomponlány dolog. A Középnyugaton, ahonnan ő jött, az emberek nem beszélnek ilyesmiről, maximum ha egy kutya kiás egy pompont valakinek a hátsó udvarában, és a rendőrség végül kideríti, hogy egy egész emberi piramist temettek a hinta alá.
Jody horkantott, kizárólag a hatás kedvéért. Valójában megkönnyebbült, hogy Tommy védekezésre kényszerült. – Hát, isten hozta az Ocsmány Halott Izék Klubjában, Mr. Flood.
– Ittál a véremből. Jó sokat.
A francba, mégiscsak sírást kellett volna mímelnie. – Te meg engedted.
– Ez is tapintatlanság. – Tommy felállt és vállat vont.
– Csak a szex miatt engedted.
– Ez nem igaz. Azért, mert szükséged volt rám. – Hazudott. Persze hogy a szex miatt.
– Igen, szükségem volt – ismerte el Jody. – Még mindig van. – Kitárta a karját. – Nagyon is.
Tommy odalépett és átölelte. Elképesztő érzés volt, még inkább, mint korábban. Mintha az idegeit feltekerték volna tizenegyes fokozatra. A maximális tizenkettőből. – Oké, a szex miatt.
Klassz, gondolta Jody, megint nálam a labda. Megcsókolta a fiú nyakát. – Most mit szólnál hozzá?
– Mindjárt. Éhen halok. – Elengedte a lányt, átviharzott a konyhába, ahol kikapott egy burritót a fagyasztóból, bedobta a mikróba, és rácsapott a gombra, mindezt egyetlen gördülékeny mozdulatsorral.
– Szerintem azt te nem akarod megenni – intette Jody.
– Dehogynem, tök jó az illata. Mintha minden egyes babszem és húsdarab ízpárás miazmát lehelne magából. – Tommy azért használt olyan szavakat, mint a „miazma”, mert író szeretett volna lenni. Ezért is jött San Franciscóba: hogy nagy evőpálcikával habzsolja az életet, és aztán írjon róla. Ja, és hogy összekaparjon egy barátnőt.
– Tedd le azt a burritót, és lépj hátra kettőt, Tommy – tanácsolta Jody. – Nem akarom, hogy bajod essék.
– Haha, ez aranyos. – Tommy harapott egy hatalmasat az ételből, és vigyorogva rágni kezdte.


Öt perccel később, mert azért csak felelősnek érezte magát, Jody segített neki levakarni a megrágott burritódarabokat a konyhafalról és a hűtő elejéről. – Mintha minden szem bab rohamra indult volna a zsarnoki emésztés várkapui ellen – nyögte Tommy.
– Ja, ezt csinálja velünk a meleg kaja – simogatta a haját Jody. – Jól vagy?
– Éhen halok. Ennem kell.
– Nem is annyira enni – próbálta terelgetni Jody.
– Atyaisten, olyan éhes vagyok, tényleg úgy érzem, hogy kilyukad a gyomrom! Ezt azért mondhattad volna előre.
Jody pontosan tudta, mit érez; sőt annak idején ő rosszabbul volt. Tommy legalább tudja, mi történik vele. – Bizony, édesem, egy-két dolgon változtatnunk kell.
– Mit csináljak? Te mit csináltál?
– Leginkább belőled éltem, rémlik?
– Ezt igazán átgondolhattad volna, mielőtt megöltél. Megszívtam.
– Megszívtuk. Együtt. Mint Rómeó meg Júlia. Csak nekünk folytatás is jut. Szó szerint, Tommy.
– Nagy vigasz. El se akarom hinni, hogy csak úgy ripsz-ropsz megöltél.
– És szuperlénnyé változtattalak. Amúgy nagyon szívesen.
– A picsába, tiszta burritó a cipőm.
– Most már látsz a sötétben – igyekezett feldobni Jody. – Kipróbálod? Levetkőzöm. Nézhetsz a sötétben. Meztelenül. Azt bírni fogod.
– Jody, én éhezem.
Jody el se akarta hinni, hogy nem reagált a meztelen érvre. Miféle szörnyeteget teremtett? – Oké, keresek neked valami bogarat.
– Bogarat? Bogarat?! Én nem eszek bogarat.
– Mondtam, hogy egy-két dolgon változtatnunk kell.
Tommy nem kevés változást próbált megemészteni, amióta az Indiana állambeli Incontinence-ből nyugatra jött, melyek közül nem is a legkisebb volt az, hogy talált egy lányt, aki bár okos, szexi és pengeeszű, amellett a vérét issza és pontosan napkeltekor eszméletlenül esik össze. Mindig is gyanította, hogy Jody csak azért választotta őt, mert éjjel dolgozott és nappal lófrálhatott, főleg mert egyszer azt mondta „Olyasvalaki kell nekem, aki éjjel dolgozik és nappal lófrálhat”, de most, hogy ő is vámpír lett, erre a kétségre rácsukhatta az ajtót, és kinyithatott egy másik ajtót olyan kétségek egészen új világára, amelyek még soha fel sem merültek eddig. Egy vámpírnak négyszáz év a tuti kor: életunt, kifinomult léleknek kéne lennie, aki emberi aggodalmait rég legyűrte, vagy rémséges perverzióvá fejlesztette. Egy tizenkilenc éves vámpírral az a baj, hogy az összes kamaszos bizonytalanságát is magával cipeli a sötétségbe.
– Tök fehér vagyok – bámulta meg magát a fürdőszobai tükörben. Azt elég korán kitapasztalták, hogy a vámpír igenis látszik a tükörben, mint ahogy a feszület és a fokhagyma közelségét is simán kibírja. (Tommy sok-sok kísérletet végzett az alvó Jodyn, köztük számos olyat, amihez pomponlány ruha és síkosító kellett.) – És nem csak mint a tél Indianában. Olyan fehér vagyok, mint te.
– Azt hittem, tetszik.
– Persze, neked jól áll, de én betegnek látszom.
– Nézz csak tovább – tanácsolta Jody. Az ajtófélfának támaszkodott szűk fekete farmerban és haspólóban, hátrakötött haja a hátán bukott le, akár egy lagymatag vörös üstökös farka. Igyekezett nem mutatni, hogy jól szórakozik.
– Valami hiányzik – tűnt fel Tommynak. – A színen kívül is.
– Ühüm – vigyorgott Jody.
– A bőröm kitisztult! Nincs egy szem pattanásom se!
– Csiling – hangutánzott Jody, jelezve a helyes választ.
– Ha tudtam volna, hogy ilyen lesz a bőröm, már rég megkértelek volna, hogy változtass át.
– Akkor még nem tudtam, hogyan – emlékeztette Jody. – Ez még nem minden, vedd le a cipődet.
– Nem értem, minek…
– Csak vedd le.
Tommy leült a kád szélére, és levette az edzőcipőjét meg a zokniját. – Na?
– A lábujjad.
– Jé, egyenes. Már a kislábujjam se görbe! Mintha sose lett volna rajtam cipő.
– Tökéletes vagy – mondta Jody. Jól emlékezett, hogy amikor ő rájött a vámpírlét eme velejárójára, egyszerre örült és rémüldözött, mert úgy érezte, ettől kezdve állandóan le kell adnia két kilót… két kilót, amivel az öröklétnek lóg.
Tommy felhúzta a nadrágja szárát, és alaposan megnézte a sípcsontját. – Nincs meg a seb, ahol megvágtam magam baltával.
– Örökre eltűnt. Mindig olyan tökéletes leszel, mint amilyen most. Még a hajam se törik.
– Mindig ugyanilyen leszek?
– Igen.
– Mint amilyen most?
– Amennyire én tudom – mondta Jody.
– De éppen el akartam kezdeni gyúrni. Csupa izom lettem volna. Acélember.
– Ugyan már.
– De igen. A dagadó izmú csődör mintapéldánya.
– Ugyan már. Író akartál lenni. Pálcikakezed lett volna, meg radiátor melled, és kidöglöttél volna, ha háromnál többször kell megnyomni az Entert. Most klassz kondiban vagy a bolti melótól. Várj, amíg meglátod, hogy tudsz futni.
– Szerinted tényleg klassz kondiban vagyok?
– Azt hittem, ez egyértelmű.
Tommy megfeszítette mellizmait a tükör előtt. A flanelingen át nem látszott semmi. Kigombolta az inget, újrapróbálta. Az eredmény számszakilag nem távolodott jelentősen a semmitől. Vállat vont. – És az írás? Az agyam is mindig ilyen lesz? Úgy értem, leszek még okosabb, vagy az agyam is leragad itt?
– Hát le, de az azért, mert férfi vagy, és nem azért, mert vámpír.
– Te gonosz hárpia.
– Íme, a bizonyíték.


Jody vörös bőrdzsekit húzott, noha már nem érezte az öböl felől érkező hideg ködöt. Tetszett neki a dzseki, mert ment a fekete farmerhoz és kivágott fekete csipke tophoz, amit egy Nordstrom Rack Store-ból mentett ki, mielőtt egy plázacica megkaparinthatta volna. – Gyere, Tommy, keresnünk kell neked valami ennivalót, mielőtt elfogyna az éjszaka.
– Tudom, de előbb még van egy kis dolgom. Egy pillanat. – Megint a fürdőbe ment, de most magára zárta az ajtót.
Jody hallotta a farmer cipzárjának hangját, aztán az elfojtott férfisikolyt. A fürdőszoba ajtaja kicsapódott, Tommy pattant ki, nadrágja és alsója a bokájáig letolva, és két nagy ugrással átkelt a szobán.
– Ezt nézd meg. Nézd, mi történik velem. Ezt nézd meg! – mutogatott vadul a péniszére. – Radioaktív mutáns vagyok.
Jody odament, megfogta a kezét, hogy nyugton maradjon, és a szemébe nézett. – Tommy, nyugi. Csak a fitymád.
– De nekem nincs fitymám. Körülmetéltek.
– Már nem. Amikor átváltoztál, visszanőtt, ahogy a lábujjad is kiegyenesedett és a sebeid is eltűntek.
– Ó. Szóval szerinted nem ronda?
– Nem.
– Megfogod?
– Kösz, talán később.
– Bocs, kiakadtam. Nem értettem. És még mindig… be kell fejeznem, amit akartam.
– Jó, persze – bólintott Jody. – Fejezd csak be. Megvárlak.
– Tutira nem akarod megsimizni?
– Ha igen, indulhatunk végre?
– Nem hinném.
– Akkor vissza a fürdőbe. – Megpördítette és finoman meglökte. Tommy visszanőtt fitymájával együtt visszaugrált a visszhangos fürdőbe, és becsukta az ajtót.
Jody megborzongott az ajtócsukódás hangjára. Abba bele sem gondolt, hogy Tommy örökös kanossága megmarad-e, csak egy társat akart, aki megérti, hogy mi ő, hogy mit érez, hogy milyen a világ vámpírszemmel. Ha kiderül, hogy Tommy örökre tizenkilenc éves kamasz marad, a végén még tényleg kénytelen lesz megölni.