Carrie Adams: A keresztanya, Jaffa kiadó, 280, 2008, 2940 Ft
Ez az egyik furcsa dolog a barátaimmal. Mind azt hiszik, hogy én tudom, hogy van ez. Honnan tudnám? Nincsenek gyerekeim. Még az aranyhallal járó felelősséget sem vállaltam. Csak azt tudom, hogy mindig első a család. Úgy hívom, hogy Legolandben eltévedve. A történtek után öt hét telt el, és Francesca nem tudott egyetlen napra elszabadulni. Nem arról van szó, hogy kezdő lenne, nem arról van szó, hogy nem segít a férje, nem arról van szó, hogy nem tudta öt héttel korábban…
– Semmi baj – hazudtam. – Nem baj, ha veszek egy kávét, mielőtt beszállnánk az autóba? – Valami gyorsítóra volt szükségem. Tessék – egy órája sem tapodom a brit földet, és máris újra mérgezem magam.
– Hát persze. Én fizetek – mondta Nick.
Odamentem, ahol Caspar egy székre dobta le magát, és odaadtam a táskáimat.
– Vigyázz rájuk, amíg az apukáddal szerzünk valami innivalót.
Otthagytam, még mielőtt tiltakozhatott volna.
Visszamentem Nickhez.
– Elnézést az elmaradt üdvözlő buli miatt – mondta Nick, lázadó fiára tekintve.
Nem tudtam semmi kedveset mondani. Csak később jöttem rá, hogy Caspar rendezett magának egy saját üdvözlő bulit. A pénztárcámban.
Nick viharvert Volvójában ülve úgy éreztem magam, mintha soha nem mentem volna el. Egy új banánhéj van begyömöszölve a kézifék alá, vagy ugyanaz, amelyik már akkor is ott volt, amikor elutaztam, hogy megtisztítsam a lelkemet? Hét összenyomott gyümölcslés papírdobozt, egy rajzot, egy telefonszámlát és egy vonalzót számoltam meg a lábtartónál. Családi élet maradványai. Amiről azt hittem, hogy másokra hagytam. De most olyan sok időm volt gondolkodni, hogy rájöttem: ezt akarom igazán. A lábtartó rendetlensége nem annyira szemétnek látszott, hanem a boldog, kielégítő élet kollázsának.
Hamar világossá vált, hogy apa és fia nem beszélnek egymással. De engem, aki hetekig merengő hallgatásba merültem, felpörgetett a koffein és szómenésem lett. A jógatábor egyéb résztvevőiről beszéltem, és azokról a zavarba ejtő helyzetekről, amelyekbe kerültem. Caspar, aki normális esetben minden titkát és osztálytársai viselt dolgait megosztotta velem, egy szót sem szólt, és úgy csinált, mintha oda sem figyelne. Makacs kis arca látványától csak még elszántabb lettem.
– A legrosszabb pillanat az volt, amikor egy bonyolult egyensúlypozíció kellős közepén szellentettem, kuncogásban törtem ki, és hölgyhöz nem illő puffanással értem földet. – Óvatosan figyeltem Caspart a szélvédő tükrében. Ezen mosolygott. Ezt a titkos mosolyt megnyugtatónak találtam. Felbuzdulva folytattam, és az alacsony svájci nő viszonzatlan közeledéséről meséltem, aki nagyon bukott rám.
– Először hálás voltam, hogy találtam egy barátot. Azt kellett volna mondanom, hogy gyógyulófélben lévő alapítványfüggő vagyok, a két gyerekemnek Zebedee és Dewdrop a neve, de hagytam az egészet. A jogászok és a hippik nem keverednek egymással. Mindenesetre ez a svájci nő a második héten barátságosnak mutatkozott egy tál tofu fölött, én pedig akkorára már kétségbeesett voltam. Elhittem neki, amikor azt mondta, hogy masszőrnek tanul, és gyakorolnia kell. Arcizmom sem rezzent, amikor azt kérte, vegyem le minden ruhámat, hogy könnyebben hozzáférhessen a csípőmhöz.
Ez feloldotta a patthelyzetet.
– És levetted? – kérdezte Caspar, aki nem bírta tovább.
– Hát persze.
– Mi történt? – kérdezte Nick.
– Azt mondta, hogy blokkolt a szexuális csakrám, és mélyebben meg akar dolgozni.
– Ó, ne – nevetett Caspar.
– Ó, de.
– Micsoda? Mi történt? – kérdezte Nick aggodalmasan.
– Szerinted mi történt, apu?
Nick zavartnak tűnt.
– Nem tudom.
– Szerintem ne mondjuk el neki – mondtam Casparra hátranézve. – Nem áll még rá készen.
– Talán túl sem élné. Csak azt mondd meg, hogy a nő…? – Caspar a levegőben hagyta a kérdést.
– Ó, igen.
– Mit csinált? – üvöltötte Nick.
– A fenébe, mit műveltél? – kérdezte Caspar az apját megelőzve.
– Szerinted mit csináltam?
– Felálltál és otthagytad?
– Nem, csak feküdtem ott az angol prüdériámmal, aztán azt mondtam, hogy köszönöm, ez érdekes volt, és a hét hátralévő részében rejtőzködtem.
Caspar nevetett.
– Te gyáva kukac.
Mentünk tovább, miközben Caspar időnként felnevetett az autó hátuljában, aztán Nick is felcsattant.
– Ó, Istenem! Mélyebben, úgy, mint mélyebben.
Casparra néztem, és újra nevettünk. Nick végre összerakta. Újabb gondolata támadt.
– Honnan tudsz erről az egészről, fiatalember? – Mindig nevetnem kellett, amikor Nick felnőttnek igyekezett látszani.
– Szerintem, amit egy tizenöt éves fiú nem tud arról, ami két lány között történhet, azt nem is érdemes tudni – feleltem Caspar helyett.
Ezzel elnyertem széles, csupafog vigyorát, és újra boldognak éreztem magam. Ezért a mosolyért érdemes volt hazajönni.
Tévedtem a vasárnap esti absztinenciát illetően. Samira oldott vasárnap esti vacsorája zajos, harmincszemélyes curry-vacsorának bizonyult. Volt ebben valami Blitz-mentalitás. Mit veszthetünk egy öngyilkossági ügyeleten?
Az indiai étterem néhány pincérét forgalmas vasárnap esti műszakjukból csábították ide, hogy etessenek és itassanak minket. Ez szép gondolat volt. Ki eszik curryt vasárnap este? Párok. Ez ügyes húzás volt Samira részéről. Mondtam neki, de csak fintorgott.
– A nagybátyámé a hely.
Na, ennyit az iróniáról.
Jó volt, mert annyira sok egyedülálló hozta magával az egyedülálló barátját, hogy nem volt klikkesedés vagy bármiféle kényszer. Ha volt is gyerekük, nem árulták el. Senki sem emlegette az iskolákat. Vidáman iszogattam a Tiger söröket és mindenkivel beszélgettem, aki csak a szemem elé került és ez nagyszerű volt. Az ott töltött órákban senki sem kérdezte meg, mivel foglalkozom, ami egy remek este jele. Az udvarias társalgás felszívódott a jó beszélgetés jelenlétében. Senki sem akart a mindennapi életről csevegni; helyekről, emberekről, könyvekről és más városokban rejtőző kis bárokról beszélgettünk.
Találkoztam egy Sebastian nevű pasival. Magas volt, kopaszodott, ólábú volt, de jóképű. Vicces volt és hozott nekem Tiger sört. Amikor vécére ment, Samira odajött hozzám, és elmondta, hogy Sebastian kormánytanácsadó, valamiféle irányító poszton. Ezt szexinek találtam. Még nem volt dolgom állami alkalmazottal. Odaadta a névjegykártyáját. A modern agglegények így tesznek. Lenéztem. Hivatalos volt, a DTI-nek dolgozik. Azt mondta, mennie kell, és kifejezetten bántam, amikor elbúcsúzott. Húsz perccel később láttam, amint a kis és a nagymutató egyszerre ér a tizenketteshez, és tudtam, hogy már rég ágyban kellene lennem. Megköszöntem az estét Samirának, aztán lelifteztem a földszintre. Odakinn a járdán Sebastian egy csoport emberrel beszélgetett, akikkel én nem találkoztam. Rám mosolygott, miközben azok búcsút intettek.
– Azt hittem, hazamentél – mondtam, kettesben vele a járdán.
– A búcsúzás jobban elhúzódott, mint arra számítottam. – Mosolygott. – Hogyan mész haza?
Megzörgettem a kocsikulcsokat. Ráncolta a homlokát.
– Mi az?
– Túl sokat ittál.
– Nem is. Rengeteget ettem.
– De igen, és én csak tudom, mert megpróbáltalak leitatni. Hol laksz?
– Az Embankmenten.
– Remek. Útban van. Hazaviszlek, aztán hívok egy taxit – mondta. És tényleg így is tett, csak a hazafuvarozásom és a taxirendelés között az ágyamban is megfordult.
Így történt. A mélygarázsban parkolt az autómmal, aztán a lifthez mentünk és beszálltunk. Ösztönösen a 11-est nyomtam meg. Az emeletem számát. Az egyik penthouse lakás. Mielőtt a negyedik emeletre értünk, megfogta a kezem és maga felé húzott. Talán azt gondolta, hogy a tizenegyes megnyomásával zöld utat adtam neki, és nem volt szívem azt mondani, hogy nem. Így visszacsókoltam, és jólesett. Tényleg jólesett. Elsöpört egy hajfürtöt az arcomból. Megfogta a kezem, aztán összefonódó karjaink közé zárt. Az öt hétig gyakorolt galamb-póznak köszönhetően ez nem okozott nálam testi sérülést. Olyan gyengéden húzta végig a kezét az arcomon, hogy amikor a lift ajtaja kipattant, kiléptem utána a liftből, kinyitottam a bejárati ajtót és beengedtem.
Még a megjátszós kávéfőzés sem került el, mert ettől a ponttól felgyorsultak az események. Az rémített csak meg, hogy mennyire elárul a testem, és mennyire engedelmeskedik neki. Nem érdekelt, hogy hatalmas a melltartóm, vagy hogy nem passzol a bugyim. Azt akartam, hogy a bőröm egy másik bőrhöz érjen, és őszintén szólva, az sem érdekelt, kié az a bőr. A szenvedélyem felkorbácsolta az övét, ami még inkább tüzelte az enyémet, és a testéhez préseltem magam. Egy ponton olyan volt, mintha tetőtől talpig felöltözve szexelnénk. A nekem préselődő nadrágján keresztül éreztem a merevedését.
Az ágyra dőltünk, felemeltem a fenekem, és közös erővel lefejtettük a bugyimat. Lerúgtam a csizmámat, és egy majom ügyességével húztam le a csípőjéről a nadrágot a lábfejemmel. Talán az ólábai miatt nem jutott a nadrág a térdén túl. Nem érdekelt. Kéz, száj, haj, nyak, mellkas, minden ott volt, és bumm, belém hatolt, mire az egész testem megremegett. Tudtam, hogy ilyesmi nem történik gyakran. Hogy valami ilyen jól stimmeljen. Nyomtunk és döfködtünk, összetapadtunk és karmoltunk, és néhány őrjítő pillanatig, minden gondolat elhagyta a fejemet és az egész lényem kizárólag az érzés kedvéért létezett. Szédületes volt. Mesés. Aztán olyan gyorsan, ahogyan kezdődött, véget is ért.
– Ó, ne! – kiáltotta. Szerintem ez kedves volt részéről. Szerintem még nem akarta befejezni, de nem hibáztatom – ha fiú lennék, már a lifttben elmentem volna. Szóval úgy gondoltam, ő mindent megtett, hogy addig kitartson, ameddig. Hirtelen megreszketett. A testemnek beletelt egy kis időbe, míg megértette, hogy vége, és megfeszült, sóvárgott, de elmúlt a nyomás, és nem volt minek nekifeszülni. Egy pillanatig ott feküdtünk eszmélkedve. Hadd távozzon az állat, és térjen vissza a civilizált ember. A bennem élő állat makacskodott. Többet akart. Nem lehet egy farkast odahívni és etetés nélkül elküldeni. A vadállatok máshogy viselkednek.
Sebastian legördült, felhúzta a nadrágját, és felállt. Amint felhúzta a sliccét, már fel is volt öltözve. Mintha meg sem történt volna az egész. Mosolyogni próbáltam. De nem tudtam. A fürdőszobába ment. Hallottam, hogy folyik a zuhany, amit furcsának találtam, de gondolom, csak szeretett volna nyugodtan pisilni és szellenteni. Ott feküdtem, és Marilyn Monroe és Arthur Miller történetére gondoltam. A történet szerint Miller elvitte a lányt bemutatni a szüleinek. Kellemes vacsorát költöttek el Millerék kis házában. A vacsora után Marilyn felment a vécébe. A fürdőszoba közelségétől zavarba esve megengedte a csapot, hogy szemérmét védve pisilhessen. Később a drámaíró megkérdezte a szüleit, hogy mit gondolnak a barátnőjéről, mire az anyja így válaszolt.
– Aranyos lány, Arthur, de úgy hugyozik, mint egy ló.
Bizonyára mosolyogtam, amikor Sebastian a könyvespolcot nézegette.
– Ne tegyél úgy, mintha ilyen könnyen ki lehetne elégíteni. Odabenn reszketsz.
Magamra húztam a lepedőt, mert a homályos fényben nem akartam a bugyim után kutatni, de Sebastian lerántotta rólam, és kihúzott az ágyból. Megfogta a kezem, és a gőzzel teli fürdőszobába vezetett. Tényleg homályosak voltak a fények. Hála a sötétítő kapcsolónak és hogy a ventilátor pillanatnyilag nem működött. A homályos, gőzös szobában Sebastian elkezdett rendesen levetkőztetni. Áthúzta a fejemen a pólót. A melltartó elengedte terhét. A szoknyám a padlóra esett és meztelenül álltam előtte. Gyorsan levetkőzve a vízsugár alá húzott. Végre felavatom a budoáromat.
– Csináljuk még egyszer – mondta, – és ezúttal igyekszem egy kicsivel több időt rászánni.
Tusfürdőt öntött a kezére, és lassan eldolgozta a szappanhabot az egész testemen. Minőségi szolgáltatás volt, kívül-belül. Azzal viszonoztam, hogy egy teljesen jó hajszárítót tettem tönkre a furulyázás kedvéért. De megérte. Sebastian karikalábai tökéletesnek bizonyultak az állva szexeléshez; a párkány bevonásával kellően stabil állványt nyújtottak. Noha ezúttal nem érte el a hálószobai pillanatok csúcsát, azért jó volt most is. Nagyon-nagyon jó. Emlékezetes dugás. Az éjszaka során még kétszer szexeltünk, amíg könyörögni nem kezdtem, hogy hagyja abba és egy mosollyal az arcomon aludtam el, amint a ködös, rózsaszín hajnal a folyó fölé emelkedett.
Reggel még mindig ott volt. Kétszer meg kellett néznem a test kidomborodását az ágyamban, mire elhittem. Egy pillanatra azt gondoltam, meghalt, mert annyira mozdulatlan volt. Amikor Cora babakorában nálam aludt, hajnali négy-öt körül is felkeltem, hogy megnézzem, lélegzik-e. Gyengéden a mellkasára tettem a kezem, és visszatartott lélegzettel figyeltem a következő levegővételét. Bár előző éjjel majdnem felfaltam ezt a férfit, most minden testi kontaktustól féltem. Ehelyett megsusogtattam az ágyneműt, és megkönnyebbülten figyeltem, ahogyan megmoccan. Álmosan fordult meg.
– Szia – mondta.
– Szia.
– A nevem Sebastian. Azt hiszem, már találkoztunk.
– Egyszer – feleltem. – Futólag. Hogy vagy?
– Rendkívül jól – felelte. – Csodálatos álmom volt. Volt ez a fantasztikus lábú lány, olyan belső izmokkal, amilyennel nem találkoztam. Úgy kulcsolta körém a lábait, mint a filmekben. Hihetetlen volt.
Miközben beszélt, fel-le futtatta az ujjait a karomon. Úgy éreztem, nem lehetséges többet szexelni, de valami ismerős, és nem teljesen égő érzés vágódott a tudatomba a semmiből. Még a fogamat sem mostam meg. De ez a férfi igazi Muppet-stílusban hozta ki belőlem az állatot, és ezúttal nagyon lassan simogattuk el egymást a csúcsig. A kezét és az ujjaimat használtuk mindehhez, egymásra is feküdtünk, egészen a legvégéig. A kezét és az ujjaimat használta, hogy eljuttasson a csúcsra, de a legvégén már mindenestül belefeledkeztünk. Ha ez verseny lett volna, itt készült volna a célfotó. Hátradőltem és nevettem. Az ostoba, kielégült arckifejezést le sem tudtam volna törölni az arcomról.
– A munkád itt elvégeztetett – mondtam. Aztán megbántam. Ebben az esetben a szavamon fogott. Az ágy mellett álló órára nézett.
– A francba, késő van. Mennem kell.
– Nekem is – mondtam, mielőtt rájöttem volna, hogy nem igaz.
– Csatlakozol hozzám egy zuhanyra? – Ismét mosolygott.
– Szó sem lehet róla. Nem bízom magamban. Egyedül zuhanyozom. – Kiugrottam az ágyból, a fürdőszobába mentem, és nem törődtem vele, hogy most valószínűleg a fenekemet figyeli. Magam után őt küldtem be egy Virgin Upper Class utazókészlettel, amelyet egy érintetlen fogkefe tett teljessé. Pár perccel később meztelenül, tisztán és hátrafésült, nedves hajjal került elő.
– Farmerban mész dolgozni? – kérdeztem, miután betűrte az ingét.
– Tartok egy öltönyt az irodában vészhelyzetekre.
Mosolyogtam, de a fejemben egy kis hang azon tűnődött, hogy vajon én vagyok-e a vészhelyzet.
A metróállomásig sétáltunk, útközben kávét és croissant-t vettünk, amit papírzacskóból ettünk meg. Az ott alvás nagy dolog. A reggeli szex nem sokat jelent – ha már egyszer ott maradt, akkor megteheti – de a beszélgetés? Ez különös volt. Most meg kávé és croissant – lehetséges…? Igyekeztem leállítani magam, hogy ne képzeljem el a gyönyörű, kis, karikalábú gyerekeket. De kudarcot vallottam. Ott voltak, élőn és elevenen, és ettől ideges lettem. Egészen a Westminsterig együtt utaztunk, végignevettük az utat, aztán kiszállt, és szájon csókolt.
– Hihetetlen voltál – mondta, aztán bezárultak az ajtók, és Sebastian elment.
