Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg. Lenyűgöző új regénye, az Angyali játszma valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.
Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma, Ulpius-ház Kiadó, 2008. fordította: Latorre Ágnes, 668 odal, 3999 Ft.
Napokig ki se mozdultam otthonról, összevissza aludtam, alig ettem. Éjjelente leültem a galérián a kandalló elé, hallgattam a csendet, vártam, hogy majd léptek hangzanak fel az ajtó előtt, reménykedtem, hogy Cristina visszatér, mert amint tudomást szerez Sempere bácsi haláláról, vissza kell térnie, ha csak sajnálatból is, hisz nekem már a sajnálat is bőven elég. Majdnem egy egész hét telt el öreg barátom halála óta, mire belenyugodtam, hogy Cristina nem tér vissza többé, és újra elkezdtem feljárni a toronyba. Előkotortam a főnöknek írt kéziratot a ládából, visszaolvasgattam, megízleltem minden bekezdését, minden mondatát. Az olvasás egyszerre keltett bennem émelygést és valami sötét megnyugvást. A százezer frankra gondoltam, ami kezdetben úgy megigézett, de már kacagnom kellett rajta, hisz láttam, milyen olcsón megkapott az a csirkefogó. A hiúság felülkerekedett a keserűségen, a fájdalom legyűrte a lelkiismeretet. Egy hetyke pillanatban újraolvastam elődöm, Diego Marlasca művét, a Lux Aeternát, és bedobtam a kandalló lángjai közé. Én majd diadalmaskodom, ahol ő kudarcot vallott. Én majd megtalálom a kivezető utat a labirintusból, ahol ő eltévedt.
A hetedik napon visszatértem a munkához. Megvártam az éjfelet, akkor ültem le az íróasztalhoz. Üres papírlap a régi Underwood írógép hengerében, sötét város az ablakon túl. Úgy törtek elő a szavak és a képek az ujjaimból, mintha addig türelmetlenül fészkelődtek volna lelkem börtönében. Öntudat és mérték nélkül sorjáztak a teleírt oldalak, egyetlen céllal: hogy elbűvöljék és megmérgezzék az elmét, az érzékeket. Már nem gondoltam a főnökre, a fizetségre, a követelményekre. Életemben először magamnak írtam, senki másnak. Írtam, hogy lángra lobbantsam a világot, és porig égjek benne. Minden éjjel írtam, aztán erőtlenül roskadtam össze. Addig vertem az írógép billentyűit, amíg vér serkedt az ujjaimból, és a szememet elködösítette a láz.
