Veronika Šikulová Menettérti című regénye nagy történet abban az értelemben, hogy fonalát keresztbe metszi a második világháború, a kommunista hatalomátvétel, a politikai perek sora, a szlovák és a magyar nyelv és kultúra együttélése, miközben három generáció történetét tárja elénk három nő perspektívájából. Másrészről kis történet, amennyiben egyetlen nagycsalád életéről szól. A nagymama, Jolana, a lánya, Alica és az unoka, Verona egymás életéről mesélnek nekünk. A család férfi tagjai eközben isznak és dolgoznak, a fronton vagy a börtönben, azaz mindig távol vannak. A férfiak nincsenek közvetlenül jelen a regényben – a nők élete mégis körülöttük forog. A Menettérti nem akar történelmi vagy politikai regény lenni, és nem törekszik valamiféle speciális női nézőpont érvényesítésére. Egyszerűen csak el akarja mesélni egy család életét és történetét, ahogy az az eredeti dokumentumokból, a frontról és a börtönből írt levelekből, valamint a szereplők hétköznapi beszélgetéseiből feltárul az olvasó előtt.
De nemcsak a három nő életéről van szó – a regényben ott vannak a dédszülők, az unokatestvérek, a nagybácsik, és az egész falu. Minden generáció, minden szereplő élete más és más csapást követ, boldogság és keserű dráma váltják egymást. És a regény minden szálát és regiszterét egybefűzi a vasút, amely
ipari dimenziókat öltő jelenlét, rázkódás és dübörgés – egyúttal olyan motívum, mely utal a sors túlerejére, és arra is, hogy mindennek ellenére, végső soron, mégiscsak nagy részünk van nekünk magunknak is az alakításában.
A magyar kiadás utószavát Závada Pál írta. A kötetet a szerző jelenlétében november 28-án, pénteken mutatják be a Kossuth Klubban (Facebook-eseménylink).
Olvass bele a kötetbe:
Závada Pál utószava by konyvesblog
