A. E. van Vogt: A nulla-a világa, 2480,- Ft, 192 oldal, Agave Könyvek 2009, Ford.:Pék Zoltán
A. E. van Vogt a kanadai Edenburgben született 1912-ben. A science-fiction aranykorának egyik legismertebb és legkedveltebb írója. Első írásai pulp-magazinokban jelentek meg, majd 1941-tôl hivatásos íróként rengeteg novellát publikált. Ezen időszakból a legismertebb regénye a Slan (1940) egy kilencéves supermanről, aki egy olyan világban él, ahol fajtáját, a genetikailag kreált szuperembereket lemészárolják a „normális” emberek. 1944-ben van Vogt Hollywoodba költözött, és a II. világháború után írói érdeklődése megváltozott, a mindent átfogó tudásrendszerek izgatták. Ekkoriban született A nulla-A világa (The World of Null-A, folytatásokban: 1945, könyvalakban: 1948), amely az általános szemantika akkor új tudományát használta témának. Legjobb műveiben – mint például a The Book of Ptath, amelyben egy idegen jövőbeli világba került isten próbálja visszaszerezni isteni erejét, hogy visszajusson a saját világába – érezni az álmok képi világát és erejét. Történeteire általában jellemző, hogy főhőseinek látens szuperereje van, amely fenyegetés és pszichikai feszültség hatására mutatkozik meg és teljesül ki. A. E. van Vogt 2000. január 26-án hunyt el Los Angelesben.
RÉSZLET:
I.
Akármit is tesz a józan ész, nem kerülheti el, hogy hébe-hóba meglepjék. A tudomány célja megkímélni ettől az érzéstől, és olyan mentális szokásokat teremteni, amelyek annyira összhangban vannak a világ szokásaival, hogy biztosítsák, semmi váratlan ne történjen.
B. R.
– A Játékok alatt a lakóknak a hotel minden emeletén szokás szerint kötelező megalakítani saját védcsoportjukat…
Gosseyn komoran bámult ki hotelszobájának ívelt sarokablakán. Ebből a harmincadik emeleti nézőpontból a Gépezet egész városa ott terült el előtte. Tiszta nap volt, messze-messze ellátott. Balra a kék-fekete folyó csillogott, ahogy a késő délutáni szél hullámokat vert fel rajta. Északra az alacsony hegyek rajzolódtak ki élesen az ég kék háttere előtt.
Ez volt a látható tér perifériája. A hegy és a folyó között épületek sorakoztak széles utcák mentén. Jobbára lakóházak tetői fénylettek a pálmák és szubtrópusi fák között, itt-ott azonban akadt még hotel és első pillantásra beazonosíthatatlan, más magas épület is.
Maga a Gépezet egy legyalult hegygerincen állt.
A csillogó-villogó ezüstös henger innét jó ötmérföldnyire meredt az ég felé. Kertjeit és a közeli elnöki rezidenciát részben fák takarták. Gosseynt azonban nem érdekelte a környezet. A Gépezet eltörpített minden más tárgyat a látóterében.
Lélekemelő látványt nyújtott. Sötét hangulata dacára Gosseynt elfogta az ámulat. Itt van hát végre-valahára, hogy részt vegyen a Gépezet játékaiban, azokban a játékokban, amelyek gazdagságot és rangot jelentenek azoknak, akik részleges sikert érnek el, a legnagyobb dicsőséget elnyerőknek pedig utazást a Vénuszra.
Évek óta szándékában állt eljönni, de csak Patricia halála tette ezt lehetővé. Mindennek megvan az ára, gondolta Gosseyn csüggedten. Hányszor álmodott erről a napról, de sosem gondolta, hogy ő nem lesz mellette, versenyben a nagyszerű díjakért. Azokban a napokban, amikor együtt tanultak, a hatalom és a rang formálta a reményeiket. Azt, hogy a Vénuszra eljussanak, se Patricia, se ő nem tudták elképzelni, és nem is számítottak rá. Most, hogy magára maradt, a hatalom és a vagyon nem jelentett semmit. A Vénusz titokzatossága vonzotta, a távolsága, az elképzelhetetlensége. A földi materializmust nem érezte magához közel. Teljesen nem vallásos értelemben spirituális lezárásra vágyott.
Kopogás zavarta meg. Ajtót nyitott és ránézett a kint álló fiúra. – Azért küldtek, hogy mondjam meg önnek, uram – mondta a fiú –, hogy a szintről az összes többi vendég már a társalgóban van.
Gosseyn nem értette. – És?
– A szint lakóinak védelmét beszélik meg a játékok alatt.
– Á!
Meg volt döbbenve magán, hogy megfeledkezett róla. Felfigyelt rá, amikor a hotel belső rendszerén hallotta a közleményt, de nehezen tudta elképzelni, hogy a világ legnagyobb városa teljesen rendőri vagy bírósági védelem nélkül maradna a játékok idején. Az összes többi városban, faluban és közösségben megszakítás nélkül érvényben marad a törvény ereje. Itt, a Gépezet városában egy hónapon át nem lesz törvény, csak a csoportok negatív védelmi törvénye.
– Azt is meg kell mondanom – folytatta a fiú –, hogy aki nem jelenik meg, az a játékok ideje alatt semmiféle védelemre nem számíthat.
– Rögtön megyek – mosolygott Gosseyn. – Mondd meg nekik, hogy új vagyok itt, elfelejtettem. És köszönöm.
Adott a fiúnak egy negyeddollárost és elküldte. Becsukta a három plasztik ablakot, és a videofont rögzítőre kapcsolta. Ezután gondosan bezárta maga mögött az ajtót, és elindult a folyosón.
Ahogy belépett a társalgóba, azonnal kiszúrt egy férfit a szülővárosából, egy Nordegg nevű boltost, aki az ajtó közelében ácsorgott. Gosseyn mosolyogva biccentett neki. A férfi érdeklődve pillantott rá, de nem viszonozta se a mosolyt, se a biccentést. Gosseyn ezt egy pillanatra furcsának találta, de aztán a meghökkenés szertefoszlott, amikor látta, hogy a jelenlévő népes társaságból mindenki őt nézi.
Csillogó, barátságos tekintetek, barátságos és éppen csak leheletnyit számító arcok – ez volt Gosseyn első benyomása. Elfojtott egy mosolyt. Mindenki a többieket méregette, próbálta megsaccolni, mennyi a szomszédjának az esélye a győzelemre. Ekkor észrevette, hogy integet neki egy öregember, aki egy íróasztal mögött ült az ajtó mellett. Gosseyn odament. Az öreg azt mondta: – Kell a neve meg az adatai.
– Gosseyn – mondta Gosseyn. – Gilbert Gosseyn, Cress Village, Florida. Életkor harmincnégy. Magasság száznyolcvankét centi, testsúly kilencvenkét kiló, megkülönböztető jegy nincs.
Az öreg mosolyogva felpillantott rá, a szeme csillogott. – Azt maga csak hiszi. Ha az agya is olyan, mint a kinézete, akkor messzire jut a játékban. – Majd hozzátette: – Feltűnt, hogy nem mondta, hogy nős.
Gosseyn habozott, eszébe jutott a halott nő. – Nem – mondta végül halkan –, nem vagyok.
– Hát maga okos embernek néz ki. Kívánom, hogy a játék azt igazolja, hogy méltó Vénuszra, Mr. Gosseyn.
– Kösz.
Ahogy fordult el, Nordegg, a másik Cress Village-i férfi lépett el mellette és hajolt az asztal fölé. Amikor Gosseyn egy pillanat múlva visszanézett, Nordegg élénken beszélgetett az öreggel, aki mintha tiltakozott volna. Gosseyn értetlenül figyelte őket, majd megfeledkezett róluk, ahogy egy apró, kövérkés, joviális ember lépett a zsúfolt szoba közepére és felemelte a kezét.
– Hölgyeim és uraim – kezdte –, azt javaslom, kezdjük el a beszélgetést. Akit érdekel a csoportos védekezés, már elég időt kapott, hogy ideérjen. Úgyhogy amint a kihívás befejeződik, javaslom, zárjuk be az ajtót és kezdjük el.
Azok kedvéért – folytatta –, akiknek új a játék, és nem tudják, mit értek kihíváson, elmagyarázom az eljárást. Mint tudják, minden jelenlevőnek el kell ismételnie a hazugságvizsgálóba az információt, amit az ajtónállónak adott. De mielőtt ezt elkezdjük, ha valakinek bármi kétsége van bármely jelenlevő legitimitását illetően, az most szóljon. Joguk van kihívni bárkit. Kérem, adjanak hangot minden gyanújuknak, még ha nincs is bizonyítékuk. Mindazonáltal ne feledjék, hogy a csoport hetente összegyűlik, és minden alkalommal lehet kihívást intézni. Szóval van kihívás?
– Igen – szólalt meg egy hang Gosseyn mögött. – Kihívást intézek egy férfi jelenléte ellen, aki Gilbert Gosseynnek nevezi magát.
– He? – nyögte Gosseyn. Megpördült és hitetlenkedve meredt Nordeggre.
A férfi rezzenéstelen tekintettel nézett vele farkasszemet, majd tekintete a többiek arcára vándorolt. – Amikor Gosseyn belépett, bólintott nekem, mintha ismerne, úgyhogy odamentem megnézni a nevét, hátha arról eszembe jut. Meglepetésemre hallottam, hogy a floridai Cress Village nevét adja meg, ahonnét én is jöttem. A Cress Village, hölgyeim és uraim, elég híres hely, bár lakossága csupán háromszáz lélek. A három helyi üzlet közül egy az enyém, ismerek mindenkit, de szó szerint mindenkit a faluban és a környéken. Se Cress Village-ben, se a környékén nincs Gilbert Gosseyn nevű ember.
Gosseyn számára az első rettenetes sokk jött és ment, még mialatt Nordegg beszélt. Utána maradt az érzés, hogy valamely érthetetlen módon nevetségessé teszik. A súlyos vádnak amúgy semmi más értelme nem lehetett.
– Ez ostobaság, Mr. Nordegg – mondta, majd szünetet tartott. – Így hívják, nemde?
– Így – bólintott Nordegg –, bár nem értem, honnét tudja.
– A boltja Cress Village-ben egy kilenc házból álló sor végén van, ahol négy út fut össze.
– Kétségtelenül járt már Cress Village-ben, vagy fényképen látta.
A férfi önelégültsége bosszantotta Gosseynt. Dühét lenyelve folytatta: – Az üzlettől egy mérföldre nyugatra áll egy különös alakú ház.
– „Ház”, azt mondja! – hüledezett Nordegg. – A Hardie család világhírű otthonára!
– Hardie volt a néhai feleségem leánykori neve. Egy hónapja hunyt el. Patricia Hardie. Nem ismerős?
Azt kellett látnia, hogy Nordegg vidáman vigyorog az őket néző feszült arcokra.
– Nos, hölgyeim és uraim, ítéljék meg önök. Azt mondja, Patricia Hardie volt a felesége. Én azt hiszem, egy ilyen házasságról mind hallottunk volna, ha tényleg megtörténik. Ami pedig az állítólag néhai Patricia Hardie-t illeti, azaz Patricia Gosseynt – és itt megint mosolygott –, annyit mondhatok csak, hogy tegnap reggel láttam, és nagyon is életben volt, rendkívül büszkén és gyönyörűen festett kedvenc lova, egy fehér arab mén hátán.
Ez már nem volt vicces. Semmi nem stimmelt. Patriciának nem volt lova, se fehér, se másmilyen. A családja szegény volt, Patricia nappal a kis gyümölcsösükben dolgozott, este tanult. És Cress Village sem volt világhírű arról, hogy a Hardie család otthona. A Hardie-k senkik. Ki az ördögnek hiszik őket?
A kérdés elillant, és tisztán látta, mivel oldhatja meg a patthelyzetet.
– Azt tudom javasolni – mondta –, hogy a hazugságvizsgálóval bizonyítom az állításaimat.
A hazugságvizsgáló azonban azt mondta: – Nem, maga nem Gilbert Gosseyn, és sosem volt Cress Village lakója. Maga… – Itt elhallgatott. A parányi elektronikus csövek tucatjai bizonytalanul hunyorogtak benne.
– Igen, igen – sürgette a dundi férfi. – Kicsoda?
A gép hosszú szünet után válaszolt: – Az elméjében erről nincs információ. Egyedi erő aurája veszi körül. De ő maga nincs tudatában igazi identitásának. Az adott körülmények között az azonosítás lehetetlen.
– És az adott körülmények között – mondta a dundi férfi határozottan – csak azt tudom javasolni, hogy mielőbb keressen fel egy pszichiátert, Mr. Gosseyn. Itt semmiképp nem maradhat.
A következő pillanatban Gosseyn már a folyosón találta magát. Egy gondolat, egy cél ülte meg az agyát, akár egy jéghártya. A szobájába érve bekapcsolta a videofonját. Két percbe telt kapcsolatot létesíteni Cress Village-dzsel. Idegen női arc jelent meg az ernyőn. Szigorú arc, de határozott és fiatal.
– Miss Treechers vagyok, Miss Patricia Hardie floridai titkárnője. Milyen ügyben kíván beszélni Miss Hardie-val?
Egy pillanatra egy Miss Treechers-féle személy puszta létezése is lehengerelte. Majd Gosseyn magához tért: – Magánügyben. És fontos, hogy személyesen beszélhessek vele. Kapcsoljon azonnal.
Határozottan beszélhetett, nézhetett vagy cselekedhetett, mert a fiatal nő habozott: – Ezt nem szabadna elárulnom, de elérheti Miss Hardie-t a Gépezet palotájában.
– Itt van a városban?! – robbant ki Gosseyn.
Tudatában sem volt, hogy bontja a vonalat. A nő arca mindenesetre hirtelen eltűnt, és a képernyő sötét volt. Magára maradt a felismeréssel: Patricia él!
Persze ezt már tudta. Az agya, amely megtanulta elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, már hozzászokott a tényhez, miszerint a hazugságvizsgáló nem hazudott. Ott ült és érezte, ahogy a furcsa információ átitatja a lényét. Nem érzett rá ingert, hogy hívja a palotát, hogy beszéljen vele, hogy lássa. Holnap persze majd odamegy, de az még távolinak tűnt térben és időben. Most jutott el a tudatáig, hogy hangosan kopognak az ajtón. Kinyitotta. Négy ember várt kint, az elöl álló magas fiatalember azt mondta: – Én vagyok az igazgatóhelyettes. Sajnálom, de távoznia kell. A csomagjait levisszük. A rendőrség nélküli hónapokban nem kockáztathatunk gyanús alakokkal.
Gosseynt húsz perc alatt kitették a hotelból. Már esteledett, ahogy lassan elindult a szinte kihalt utcán.
