I.
„Most ne azon vitatkozzunk, hogy ki ölt meg kit.” – mondja a Gyalog Galopp pragmatikus várura, vagy hogy melyik országot, ki foglalta el, és ki akar csatlakozni melyik Unióhoz. A törökök visszahozzák a meccset, Svájc után a csehek ellen is fordítanak. Elképesztő ez a hit és akarás, amely minden racionalitással szemben győzni tud, miközben a vérprofi csehek arca egyenletesen növekvő sebességgel torzul, ahogy a föld felé zuhan szabadesésben. Ilyet nem láttak még, nem tudnak mit kezdeni vele, mint a temesvári védők Szokolovics nagyvezírrel. Miután az írek leszavazták a Liszaboni Szerződést, a törökök ki tudja meddig állnak még a kapuk előtt, de ha az EB-t megnyerik, gond nélkül bemasírozhatnak, mint Budára ama nevezetes nyári napon. Amennyiben a tündöklő padisah seregei eljutnak a döntőig, az idegenbeszakadt vendégmunkások az összes európai nagyváros főterén ezrével ünneplik majd a török diadalt.
Az ír referendum a horvátokat is érinti, tehát elvileg egy csónakban eveznek a padisahhal (ha úgy zuhog majd, mint a svájci-török meccsen), miközben egy percig sem feledkeznek meg hagyományos történelmi missziójukról, mint Európa védőbástyája, és ehhez még hozzácsapódik a huszadik századi Jugó partizán etosz. Ide a rozsdás bökőt, hogy horvát-török lesz az EB legkeményebb meccse.
A német-osztrák
Villogó-dudáló-zászlólengető konvoj száguld a Karl Marx Allén az Alexandeplatz felé. Minden ablakban lógnak, minden tetőablakban állnak, a hét autóban több mint negyven ember: férfi, asszony, gyerek, nagypapa – önfeledten lengeti a félholdat, dudál vagy eufórikus hangulatban énekel. És ez csak egyike a több száz konvojnak, amely jelenleg a városban köröz. Végigtrappolok a petárdaszagú Oranienstrasszén – Kreuzbergben több ezer török táncol, ünnepel, kurjongat a valamivel kevésbé rózsáskedvű rohamrendőrök orra előtt. A Kottbusser Tor környékét lezárták, mintha Május elseje lenne, csak a gyalogosforgalmat engedik át. A rohamrendőrök megjelenése a futballvilág professzionális aspektusát erősíti fel, a nagyobb csoportokat árnyékként követik, öltözetük az amerikai focisták nehézvértezetére hasonlít. A példa ragadós, hamarosan a törökök is megkezdik az útlezárásokat – csak akkor engedik át az autósokat, ha dudálnak a győztesnek. Az ugrándozó srácokon piros színű 8-as mezek, éppúgy mint az enyém, csak éppen Nihat van a hátukra írva. A tömeg tetemes része nőkből áll, anyókáktól a kisiskolás lányokig minden korosztály felvonul: Turkye, Turkye, Turkye – sikítja, akinek van még hangja. A félholdas zászlók tengerében felbukkan egy iraki zászló. Valami lehet a burámmal, mert törökül kérnek tőlem tüzet. Az Adalbert utca sarkán három részeg német török zászlóval az egyik kézben, cseh sörrel a másikban – leintik a lépésben haladó autókat, mint egy forma egyes verseny befutójában. Egy pillanatra elgondolkodom, milyen lenne végignézni a német-török döntőt Neuköllnben.
A második félidőben a törökök lassan elkezdik ledarálni a cseheket, mint a kávét, kapkodás és fejetlenség nélkül, egységes koreográfiával. Láthatólag a bíró is egyetért velük, nem kell durvulni, elég, ha szelíden, de határozottan – megnyugtató hozzáértéssel – nyomják-terelik a fejeket az egyenletesen pörgő kések irányába. Felmerül a nézőben olyan nyolc-tíz másodpercenként, vajon mikor állít ki valakit a bíró ennyi szabálytalanság után, hogy valahogy helyreálljon a világ rendje. Meg is teszi, mindjárt a 93. percben, egy egész minutocskát meghagyva a cseheknek, hogy fordítsanak. A kiállított török kapus helyére a jobbszélső Tuncay áll be, és az éghez fohászkodik, amely égből – talán nem árulok el titkot – nem a csehek istene nézi a meccset.
Mint könnyű les, ha odaintik
II.
Tegnap megjelent az Observerben a bécsi Író-Euróról írt szösszenetem, de lebutított verzióban, az angol olvasók szellemi érettségébe vetett mélységes bizalmatlanságból kifolyólag. Legszebb angol mondataim megnyirbálva, lefejezve hevernek az oldalon. Az olvasószerkesztő egyetért, és megígéri, hogy legalább az Internetes verzióban renoválják az eredeti mondatokat. Még is csak a Guardian! Csak azt találtam furcsának, miért adták azt a címet az írásnak, hogy: Tarzan lő, gól!
