Zalán Tibor: Göncölszekér, kisprózák, Palatinus, 2010
A költő, regény-, dráma- és meseíró Zalán Tibor ezúttal novellákban beszél emlékei közt elmerülő hőséről. Pál tulajdonképp egy nevelődésregény főszereplője, akinek a történetét mintegy folytatásokban követhetjük a kisgyerekkori csodáktól és traumáktól a felnőttkor tapasztalataiig.
Strandolunk
Katinka, a helybéli patikárius viszonylag fiatal felesége elégedetten szemléli nyúlánk testét, sötétbarna bőrét, plasztikai sebész barátjuk által a közelmúltban sikerrel átigazított hatalmas idomait a szűk öltöző még szűkebb homályában. Sehol sem lehet úgy lebarnulni, mint Korfun, sóhajt, és jóleső nyújtózkodással emlékezni kezd kicsit! Majd előkotorja az odakint vásárolt pompás tűzpiros bikinit. Na, parasztok, tátva marad a szátok, ha megláttok! Hiába vidék, egy értelmiségi feleség azért csak adjon magára! Lebiggyeszti a száját. A gimnáziumi igazgató nejéről, vagy a polgármesternéről kár is beszélni. Csak rájuk kell nézni! Elnyűtt vén picsák hozzá képest, pedig vele egykorúak. Ráncosak és öregasszonyosan öltöznek. Mert azok is, öregasszonyok… Halkan felnevet, de csak egy pillanatra.
Pamela Andersonosra kerekített súlyos kebleit belezsúfolja a helyigényükhöz képest szerény méretű bikinikosárkákba, amikor csörren a tűzpiros mobil. Felkapja. Édesem, búgja bele, anélkül szinte, hogy a túloldalon megszólalni tudna az a másik, édesem, ha te nem lennél, mi lenne velem, semmi se lenne velem, az én fojtó, elárvult, semmi kis vidéki életemmel… Nem, most nem, keményedik meg az arca. Hol ugyan, ilyenkor, hát a strandon, édesem… nem, mindjárt nyakamon az ember, édesem, az előbb telcsizett… hétfőn nem… mondom, hogy nem… legfeljebb kedden… Azután néhány árnyék suhan át és keresztül a csinos kis pofikán – édesem vélhetően nincs a telefonálás idején túl empatikus hangulatában. Pálnak már sok a fény, sok a víz, sok a zaj, sok a mozgás. Dönt (ön dönt, zendül meg agyában a reklám-baromság…), hogy iszik. Kackiás, csíkos fürdőköpenyét magára kapja, határozott, de azért körültekintő mozdulattal letolja alatta a gatyáját, előcibálja a vastag frottíranyag alól, és ehhez képest túl laza ívben dobja egy bokorra száradni. Sóhajt egyet, nem nagyot, és nekiindul a fürdést koronázó sétának. Ez általában – és konkrétan minimum – egy korsó sört és egy sajtos-tejfölös lángost jelent. Katinka a rendezettnek feltűnő külső alatt lelkében feldúltan lép ki a kabinajtón. Egyenes derékkal, lábait egymás elé rakva, így mennek a manökenek is, lépeget. Egyszer-egyszer oldalt pillant, ellenőrizve a hatást. Elégedetten konstatálja, az emberek szája tátva, kezükben megáll és borzong a rántott csirkecomb, félúton a lét finomabb régiói felé elmutató sörhab, az ismerős harangszó, mely épp átszelni készült a városka levegőjét. A világ félúton, ahogy Katinka is, medence és öltöző között. Bámuljatok, ujjong fel szilajul magában a helybéli patikárius magazinok oldalaira vágyakozó felesége, irigykedjetek, csorogjatok, alázkodjatok, szenvedjetek a vágyakozástól és az irigységtől, parasztok! Pál a medence mellett araszol. Hunyorogva nézi a startkövekről vízbe ugráló barna kisgyerekeket, a labdájuk után hajlongó bimbózó lányokat, a kockás plédjeiken sütkérező korosodó kövér pókokat. Fölényes pillanat ez, az összehasonlításé, neki nincs, és nem is lesz ilyen undormány pocakja, mint ezeknek. Szája lebiggyed. Vidékiek. Amíg meg nem nősülnek, hajtanak, mint állat a nőre, aztán, ha már birtokon belül vannak, elengedik magukat, isszák a sört és zabálják az abált szalonnát kovászos uborkával, másnak hagyják az élveteg feleségek gondozását, terebélyesednek, szétfolynak, mázsás szarkupac lesz belőlük. Még szerencse, hogy ő megrögzött agglegény.
Ekkor, akár ha álmot látna, az öltözők felől látomás, a káprázatból kibomlik egy emberi alkati remekmű, aki nem más, mint a gyógyszertár helybéli bombázója, mindenki álma- és vágyképe-Katinka. Hogy nézik a surmók, dörmögi, milyen szemérmetlenül meregetik a gülü szemüket… De a következő pillanatban neki is tátva marad a szája. És onnantól, mit van mit tenni ellene, úgy nézi ő is. Katinka, a megérintett emberi arcokat látva, még inkább kihúzza magát, egymás elé rakódó lépteit apróbbakra fogja, pompás csípőjét, vállaltan, egyre nagyobb amplitúdókat megengedve neki a mozgásban, riszálni kezdi. A medencéhez érve vár kicsit, nem ereszkedik rögtön a vízbe. Hadd lássák még. A parasztok… teszi hozzá élemedetten. Leül a lépcsőre, úgy ítéli, onnan még mindenki számára jól láthatóak testének hihetetlen ívei. Amint tökéletessé újraszabott feneke a lépcső kövét eléri, valami furcsát, mondhatni, fenyegetően furcsát érez. Halkan lenéz, maga elé a vízbe, és megdöbbenésére a finom fodrok alatt finom ívre borotvált fanszőrzetét látja derengeni. Egy pillanat a bénulásra, egy a felfogásra. Addig telefonált, telefonozott édesemmel az öltözői szűk félhomályban, míg elfelejtette felvenni bikinije alsóját. Megrándul, most már igazi pánik fogja el. Kétségbeesetten felnéz, tekintetében a megzavart állat riadalma és a sarokba szorított állat eszeveszett elszántsága. Tekintetét betölti a tőle két lépésre imbolygó csíkos fürdőköpeny. És Katinka, radikálisan felmondva minden ésszerűségnek, nem a vízbe menekül. Valami, talán a lét pánikfokozata által felkínált titkos rugó, fellöki, felrúgja a lépcsőről, és repül, és száll a levegőben a helybéli patikárius meztelen altestű, egyszerűbb nyelvűek fordulata szerint meztelen seggű, felesége… Pál az előbbi döbbenetben mered a pucér fenekű angyalra, még csak ott tart, hogy az elhelyezkedik a lépcső kövén, a vízben. Így nem láthatja, hogy amikor a nő meztelen alsó fertálya a rapcsos kőhöz ér, hogyan pattan fel, és hogyan veti magát – egyenesen őrá. Még akkor sem képes mozdulni, amikor a másik egyetlen durva mozdulattal letépi róla a fürdőköpenyt, és uzsgyi, már szalad is vele az öltözőkabinok irányába. A férfi dermedtsége még egy pillanatig tart. Végre mozdul, elrettenve maga elé pislant, úgy lefelé, és lentebb előfittyenni látja takarásból kiszakadt árva hímtagját. Fájdalmasan elbődül, buta arccal körülnéz, mint aki álmából ébred a rettenetes valóra, és a tolvaj után veti magát. Katinka menekülés közben megpróbálja magára húzni a csíkos férfiruházmányt, de ez sehogyan sem akar sikerülni.
Pál azon van, hogy elé kerüljön, ne tudjon kabinjába bemenekülni köpenyével a nő, közben folyamatosan és artikulátlanul bömböl, akár az üvöltő dervisek. Ujjong és kacag a strand, ujjal mutogatnak feléjük, egymást hergelve röhögnek és fetrengenek, lángosukat a földhöz verik, sörüket a hasukra loccsantják a látványtól az emberek. De ők ott ketten élet-halál harcukat vívják egymással az egyre gyorsuló forgásban. Katinka rohan elöl, nyüszítve és köpenyt ráncigálva, nyomában, ordítva és szemérmét lengetve, a kétségbeesett Pál. Előbb csak a medence körül kergetőznek, aztán kifordulnak az utcára, átvágnak a falun, átüldöződnek a környező városokon, átnyüszítenek-ordítanak az országon, áttáncolnak az országokon, átmenekülnek-üldöződnek a földrészeken, áttörnek a sztratoszférán is, és csak rohannak, rohannak megállíthatatlanul a világegyetem középpontja felé…
