Vesszőfutás sábeszdekliben

B+
Hatvany Lajos: Urak és emberek I., Ulpius Anno, 2007, 478 oldal, 3990 Ft

 
A nyomort és züllést megírták már ezerszer, a talajvesztés likvid állapota bármely „magára valamit is adó” regény központi magját képezi manapság. Ehhez képest felüdülés valaki kiemelkedéséről, meggazdagodásáról olvasni, egy olyan, hiteles személyiség tollából, aki gyártulajdonos létére Ady menedzsereként ott bábáskodott a Nyugat létrejötténél… Igen, arról a báró hatvani Hatvany Lajosról van szó, akinek dédpapája még Deutsch néven egy kis családi malmot gründolt, hogy aztán pár évtized leforgása alatt, 1908-ban az egész ország cukoriparát megszerezve fiai és más leszármazói magyar nemesi, sőt, főnemesi (bárói) címet kapjanak. Volt hát miből merítenie a magyar kultúra nagy mecénásának, amikor 1927-ben megírta a század egyik legjelentősebb magyar családregényét, a zsidó Buddenbrook-házként is ismert „Urak és emberek”-et, melynek első kötete, a „Zsiga a családban” tavaly jelent meg ismét az Ulpius Anno sorozatban.

 Hiába várnak drámai fordulatot, az erős önéletrajzi ihletésű motívumokat felvonultató regény tényleg egy zsidó család feltörekvését dokumentálja onnan, hogy az ótata, Náthán fia Simon felcseréli Morvaországot Magyarországra, odáig, hogy a dédunoka, Bondy Zsigmond arisztokrata körökhöz kötődő iparmágnás lesz.

 A borítószöveg és a Wikipédia után nézzük alaposabban a művet: Zsiga már a negyedik generációhoz tartozik, akinek útját és a regényben olvasható személyiségjegyeit Simon ótata, Miksa tata, Hermann papa már kellően kijelölték. Az arányokra nagyon ügyelő Hatvany azonban nem engedi, hogy unásig ismételt alakokkal népesítsük be az éjjeliszekrényt; Simon szinte alig jelenik meg, Miksának be kell érnie pár oldallal, Hermann pedig rövid főszereplői státuszából Zsiga születésével az első számú, zordon mellékszereplővé avanzsál. Itt említem meg, hogy számomra talán az egyetlen kidolgozatlan esemény Hatvany regényében, hogy a legényként amolyan tűzfejű, hoppneki-típusúnak ábrázolt Hermann a házaséletben mitől válik egyszer csak mogorva, magának való férfivá, akinek szinte kizárólag a híres-hírhedt pénzügyi tranzakciói jelentenek bármiféle örömet (nem, kivételesen nem az asszony a ludas). Hermann jellemrajza és reakciói e változás után viszonylag könnyen kiszámítható mederben csordogálnak, a könyvben jó eséllyel meg lehet jósolni előre, hogy éppen mivel lesz elégedetlen. Ezt azonban feledteti a gondosan válogatott szóhasználat, a -már említett- jó arányérzék, és a szellemes élethelyzetek realisztikus, változatos, de korántsem túlzott felvonultatása.

A regény főalakja természetesen Bondy Zsigmond, azaz Zsiga, aki egy szörnyű hendikeppel indul a nagy versenyen, amit gyermekkornak, majd pubertáskornak nevez a fejlődésrendszertan (ha van ilyen): Zsiga nem szép. Gyönyörű gyermek volt – s egyszer csak érthetetlen oknál fogva megcsúnyult, lemállott róla a baba-korában oly híres szépség, és egy kis idétlen, csupa szív – csupa jóság gyerek maradt itt helyette. Az ő elfogadásért való harcának, fiatal felnőtté válásának eseményeit követhetjük nyomon a kötetben – az első külföldi üzleti útig. Ebben a korszak Magyarországa olvasmányosan tetten érhető, a németül megszólaló magyar királlyal, a Kossuth-, és Deák-párt összekülönbözésével együtt minden belefolyik Zsigácska mindennapjaiba, és a kor szokásai szerinti „jó magyarrá válás” alapkövetelménye ezeket nem díszletté, hanem az iskolás élet alapvető kereteivé teszik.

 Összességében nem tudom, hogy az „Urak és emberek” még a mai napig is kihagyhatatlan nagy regény-e; ha visszagondolok a könyv előtti önmagamra, nem érzek kínzó ürességet. Azt azonban mindenképpen figyelembe kell venni, hogy kiadásának időszakában ez a regény egyenesen korszakalkotó lehetett a tekintetben, hogy a beilleszkedni próbáló, egyenrangúként való elismerésre vágyó emberek mindennapjaiba enged betekintést. Most, az „emberi jogok diadalmenetének” korszakában már -remélhetőleg- nem az a fontos, hogy valaki nem-zsidó vagy „nem-nem-zsidó” (copyright by Woody Allen); egyszerűen azt nem vesszük észre, hogy a beilleszkedési zavarhoz elég egy kancsal szem, az elhízás, az X-láb, egy hülye név, stb. Egy gyermek mindennapi problémáin keresztül sokkal élesebben jut el hozzánk az üzenet: Zsigának (Umberto Eco Focault-ingájának Diotallevi-jével ellentétben) a zsidósága közvetetten és másodlagosan jelentkezik; a fő baj az, hogy nem szép. Természetesen azért érzi ő is, hogy ő nem olyan, hanem másmilyen, és az olyanokkal kell egyenlőtlen versenybe bocsátkoznia; a kérdés csak az, hogy az egyenlőtlenséget ki tudja a maga javára hajlítani. És ekkor elkezd mást keresni magában, amivel kitűnik a többiek közül, és meg is találja: hát persze, hogy az eszét. Az mindig kéznél van.

 Mondhatnám, hogy társadalomlélektani vagy szociológiai családregénnyel van dolgunk, de inkább eltekintek tőle. A fentiek mellett a legfontosabb, hogy ez egy jó könyv. Nem letehetetlen, de mindig felvehető; jólesik belelapozni, akár csak úgy találomra is (ahogy én tettem a metrón), és a már olvasott könyvben ismét megjelenő kis élet-epizódok kellemesen elszórakoztatnak pár megállón keresztül. És jólesik az is, hogy a borítóról már ismert a happy end, tehát aggodalomra semmi ok, lehet szorítani az öklömnyi börziánernek: Kis hóhem for President! [LeLoup]