A
Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei
fordította: V. Gilbert Edit és Goretity JózsefMagvető, 2008, 502 oldal, 2999 Ft
Két okból is érdemes most előszednünk ezt a remek kötetet. Az első, hogy Ulickaja egyik legjobb regénye a tavalyi évben ismét a polcokra került a Magvető jóvoltából, s ez kiváló alkalom arra, hogy azok is leporolják otthon, akik már az Európa-féle kiadást magukévá tették. A másik ok, amiért feltétlenül kezünkbe kell, hogy vegyük, nem más, mint az írónő közeli látogatása, ő lesz ugyanis az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.
A Kukockij esetei nem egy egyszeri olvasásra szánt regény, annál sokkal sokrétűbb, mintsem hogy első alkalommal befogadható legyen. A klasszikus orosz családregények sorába illeszthető mű egyszerre tiszteleg a hagyományok előtt és új utat is mutat, nem hiába jutalmazták Booker-díjjal 2001-ben.
Bár a címben szereplő Kukockij doktor annak a családnak a feje, melyről a regény szól, korántsem tekinthetjük őt e mű főszereplőjének. Mint mindig, Ulickaja most is a nőkről ír, valójában ők azok, akik a szálakat mozgatják, az eseményeket megélik, a döntéseket meghozzák. Szegény doktor csak sodródik az árral, tehetetlen férfi, aki bár különleges képességekkel rendelkezik (szó szerint belelát páciensei testébe), saját sorsát képtelen a kezébe venni. Nagy tervei elenyésznek, a politika átcsap a feje felett, saját felesége teljesen elidegenedik tőle, nevelt lányával való kapcsolata sem nevezhető túl idillinek, ő pedig csak annyit tehet, hogy a pohár után nyúl, mint minden rendes orosz férfi.
A regény egyik központi témája, a mindig nagy port felkavaró abortusz-kérdés, itt egy sajátos környezetben, a Szovjetunió legsötétebb korszakának ideológiai sorompói közé szorítva jelenik meg. Kukockijnak azonban nem csak a diktatórikus rendszer ellenállásával kell megküzdenie, hanem saját családjának szűklátókörűségével és vallási fanatizmusával is, mely mélyen benne gyökerezik az egyszerű orosz emberek lelkében. A haladó szellemű doktor, akinek egyetlen célja az anyák életének könnyebbé tétele, épp szerettei körében ütközik a leghevesebb elutasításba, ezt pedig képtelen feldolgozni, házassága, boldogsága fut zátonyra az áhított cél elérése közben.
Ulickaja regényei általában véve igazodnak a klasszikus orosz próza hagyományaihoz, elbeszélői technikája, a cselekmény vezetése a legnagyobb elődöket idézik, itt mégis megtréfálja az olvasót. Nem Kukockij az egyetlen a családban, aki különleges képességgel van megáldva, felesége, Jelena is rendelkezik egyfajta látásmóddal, mely különlegessé teszi őt. Míg Kukockij az embert látja belülről, addig Jelenának a gépek tárják fel titkaikat, a műszaki rajzok, melyekkel dolgozik, szinte megbabonázzák, képzelete egy önálló, megfogható, lerajzolható világot alkot, melyben nincs helye titkoknak. Emellett álmaiban képes egy magasabb rendű, összetettebb világ felé fordulni, melyben minden kérdésre van válasz. Míg a mindennapok szintjén kezd egyre jobban kicsúszni a lába alól a talaj, emlékezete elhagyja, egyre kevésbé képes ellátni feladatait, családja szó szerint szétesik, addig az álmok világában minden összeáll újra. A regény cselekményébe hirtelen beékelődő második rész tulajdonképpen az ő külön világába belépve meséli újra a történetet, válaszokat ad olyan kérdésekre, melyeket még nem tettek fel, megoldásokat kínál egy olyan életre, melyet még nem éltek le. Ez a fajta megoldás meglehetősen szokatlan Ulickajától, mégis jól illeszkedik a regény egészébe, nem töri meg annak sem lendületét, sem irányát.
A Kukockij esetei talán értelmezhető egyfajta különös és megindító szerelmi történetnek, talán felfogható úgy is, mint a kor hiteles történelmi kórképe, vagy egy család három generációjának tanmeséje. Vagy mindezek együtt, esetleg egyik sem. Bármi is legyen, kétségtelenül kiváló mű, mely akárhány újraolvasásra érdemes, és talán többet is elmondhat az ember természetéről, mint amennyit elsőre gondolnánk róla.
Külön meg kell még emlékeznem a remek fordításról, V. Gilbert Edit és Goretity József munkájának köszönhetően ugyanis sikerült a regény magával ragadó nyelvezetét és apró finomságait úgy átültetniük magyarra, hogy semmit sem vesztett lendületéből és stílusából, így éppen olyan élvezetes, mintha oroszul olvasnánk, ez pedig manapság nem kis szó!
