Tarjányi Péter, Dosek Rita: A pápa hagyatéka
Libri, Budapest, 2013, 2792 Ft
Néha egy szálló nem csak egy szálló. Az 1914-ben nyílt Astoria Hotel pazar kilátást nyújtó szobáiban nemcsak turisták és titkos légyottra vágyó szerelmespárok nyújtóztatták tagjaikat, hanem a történelem is keresztülvonult rajtuk csendőrtollakkal, nyilas-egyenruhával, csattogó vöröskatona-csizmákkal. A Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács, az 1919-et követő direktórium és a Gestapo után a terep az állambiztonságé lett: a szálló számos szobáját bepoloskázták és használták fel „biztonsági" célokra. Tarjányi Péter és Dosek Rita A pápa hagyatéka című könyvét az 505-ös lakosztályban mutatta be: a hatalmas és kényelmes fotelekben egykor behízelgő hangú tartótisztek és állásukat, családjukat féltő, netán csak nyugati utazásra vágyó beszervezettek terpeszkedhettek.
Tarjányi és Dosek A pápa emberei után második könyvét jelentette meg a Libri Kiadónál. A pápa hagyatéka nem egyszerű történelmi kalandregény: a szerzői szándék a szórakoztatáson túl azt a rázós missziót igyekszik felvállalni és széles közönségrétegekhez eljuttatni, amivel a magyar történelemkutatás több mint húsz éve adós. Nevezetesen: kik dolgoztak ügynökként (a könyv esetében a katolikus egyházon belül), miért vállalták a beszervezést, és hogyan értékelik saját tevékenységüket ennyi idő elteltével.
A rendőrtiszti főiskolát, katonai iskolát, közgazdasági egyetemet, és ki tudja mi mindent kijárt, tudáshalmozó Tarjányi ránézésre hollywoodi blockbusterekben tündöklő kaszkadőrnek tűnik: a mellette kiskosztümben feszítő, skatulyából előhúzott, FBI-akadémiát is végzett Ritával különös párost alkottak. Az ellentétek nemcsak külsőségekben jelentkeztek: Tarjányi az alkotómunka során a bennfentesek higgadtságával kezelte a leghajmeresztőbb szituációkat is (nem lepte meg például, hogy egykori tisztek ma is fejből tudják beszervezettjeik mobilszámát, és azt vallja, a közös bűn erősebb kötőerő, mint egy házasság), Ritát könnyebben kiborította a sokkoló információkba történő beavatódás. Nagy csatákat vívtak a regény befejezését illetően is, a hívő Dosek megbocsátóbban közelített az egyház árulóihoz, mint szigorú kollégája.
Tarjányi sokszor hangoztatta a beszélgetés folyamán, hogy nem írónak, hanem bennfentes, sokat tapasztalt embernek tartja önmagát, aki még a hetes buszt is másképp látja, mint egy civil. Regénytechnikai dolgokról viszonylag kevés szó esett, a vendégek annyit meséltek el, hogy a történetek főleg Péter agyszüleményei. Ő a mesélő, ő szolgáltatja és hozza működésbe a megíráshoz szükséges kapcsolatrendszert, az informátorokat, Rita főleg a technikával foglalkozik. Tarjányi elmeséli, sőt, eljátssza az átélt és kiagyalt eseményeket, Rita pedig felvázolja a hátteret: közösen tárgyalják meg a figurákat, a fordulatok logikáját, a cselekményességet. Tarjányi és Dosek szerint sorozatuk igazi húzóereje, hogy nem száraz történelemkönyvek. A fikciós izgalmak fogyaszthatóbbá teszik az ólomsúlyú témát, de a szórakoztatáson túl az elgondolkodtatást tartják igazán lényegesnek. Fontos célközönségük a történelmi közelmúltról keveset tudó fiatal korosztály: a műveket már-már hiánypótló, oktatási segédkönyvnek ajánlották iskolai órákra az évszámok rutinszerű bemagoltatása helyett.
A szerzők az irodalmi kérdéseknél szívesebben beszéltek küldetéstudatukról, a regényírás fő motivációiról. Tarjányi saját élményeit, tapasztalatait akarta papírra vetni a kilencvenes évek elejéről, amikor a különleges szolgálat tagjaként a Magyarországra látogató, a kommunizmus ellen általános keresztes hadjáratot hirdető II. János Pál pápára kellett vigyáznia. Az egyházfő élete komoly veszélyben forgott: a Szovjetunió keményvonalas szárnyát a nyugat felé nyitás nem töltötte el különösebb örömmel, és miközben a gyanútlan magyar hívek eufóriában csókolgatták az utazó pápa kezét, a régi pártállam csinovnyikjai a visszarendeződésről szóló titkos tárgyalásaikat éppen itt, Magyarországon folytatták. Tarjányi elmondása szerint ő pontosan látta ezt, és megdöbbentette, hogy miközben II. János Pál a nyilvánosság előtt lapogatja az egyházi vezetők hátát, a színfalak mögött egyszerűen nem áll szóba velük. A híveiket eláruló papok tehát a könyv főhősei, akiknek többségét be is lehet azonosítani a regény lapjain.
Az egyház árulóinak megítélésében Tarjányi kőkemény álláspontot képviselt a megengedőbb Dosekkel szemben, szerinte az emberek lelkével és legbelsőbb titkaival foglalkozó, erre felesküdött emberek árulása a legnagyobb bűn. Hajmeresztő számokat említett: a papok között hatalmas mennyiségű beszervezés zajlott, 680 ügynök dolgozott egyházi vonalon. A beszélgetés végén azért hozzátette (Dosekkel egyetértésben), hogy valahol érthető a tisztek és a beszervezettek álláspontja, miszerint ez is csak egy munka: miért kérdőjelezték volna meg a hivatalos irányt? Tették a dolgukat, mossák kezeiket, pont. Dosek elmesélte, hogy az előző regény megjelenése után találkozott olyan olvasókkal, akik vehemensen támadták az állambiztonsági szervezet működését, A pápa emberei után mégis árnyaltan ítélték meg a tartótiszt-karaktert. A könyv a szerzők szerint pontos képet fest az olvasónak arról, a magyar állambiztonsági tisztek hogyan gondolkodtak és gondolkodnak önmagukról és a világról.
Tarjányi a múlttal való elszámolatlanságot is keményen ostorozta. Szerinte a magyar katolikus egyház összesen 100 ezer forintot adott a múlt feltárására vonatkozó kutatásokra, és nem kér a Vatikán anyagi segítségéből sem: egyszerűen abban bíznak, hogy a sok bűn szépen ott felejtődik a szőnyeg alatt. Kőkemény szavai után kicsit meglepő volt az egyik újságíró kérdése: vajon saját indíttatásból született meg Tarjányiban az elhatározás annak idején, hogy állambiztonsági tiszt legyen, vagy kívülről szervezték be? A szerző gyorsan tisztázta a félreértést, felvázolva kalandos életét a moszkvai katonai tanulmányoktól kezdve a terrorellenes tevékenységekkel foglalkozó különleges szolgálatnál töltött évekig. II. János Pál iránt érzett határtalan tiszteletéről is mesélt, számára a pápa legfőbb hagyatéka a félelem nélküli élet, s szerinte ez a tulajdonság tesz valakit halhatatlanná.
A lakosztály asztalán az üdítők, pogácsák és gusztusos gyümölcsszeletkék mellett szépen felpúpozott könyvek álltak, melyekből a sajtómunkások kedvükre válogathattak. Én A pápa embereiből és A pápa hagyatékából is becsúsztattam a táskámba egyet-egyet, a metrón pedig elolvastam a fülszövegeket. A pápa hagyatékában az orosz és a vatikáni titkosszolgálat fut versenyt az idővel – utóbbi létezését Tarjányi elmondása szerint el sem ismerik –, az összefüggések pedig alapjaiban rázzák meg a katolikus egyházat. Hát, lássuk meg.
