Gao Xingjian, Lélek-hegy, 2008, Noran Kiadó, 608 oldal, 3999 Ft
Az idei Könyvfesztiválon (2008) először lehet magyarul is olvasni, Kiss Marcell fordításában, Gao Xingjian Lélek-hegy című regényét, melyért 2000-ben első kínaiként Nobel-dijat kapott.
Gao Xingjian (1940) kínai író, műfordító, rendező, kritikus, festőművész (tusrajz), a kínai kísérleti színház megteremtőjének is tartják. 1962-ben diplomázott francia szakon, majd évekig fordítóként dolgozott. A Kulturális Forradalom alatt átnevelő táborba küldték, 1979 után publikálhatott ismét. 1981-től drámaíróként és rendezőként, több kísérleti dráma színpadra állításán dolgozott. (Ebben az időszakban megjelent drámái, közül A buszmegállót lehet magyarul is olvasni). A modernizmusról alkotott elképzelései miatt, ismét a politika kereszttüzébe kerül, 1986-tól nem jelenhetett meg. Ekkor a Jangce forrásától a tengerbe torkollásáig egy 15000km-es vándorutat tett meg. 1987-ben elhagyta Kínát, hogy elkerülje a politikai zaklatásokat, Franciaországba emigrált, azóta is ott él.
Az író kínai és nyugati megítélése a politikai nézetek különbözősége miatt eltérő. A Svéd Akadémia Gao Xingjian életművét szimbolikus hídként értelmezte a kínai és a nyugati világ között, nyelvi leleményességével pedig új távlatokat nyitott a kínai dráma és regény előtt. Xingjian számára, Kína fogalma nem korlátozódik egyetlen országra, számára a kínai barátai jelentik Kínát. Kína a kínai kultúra. Se nem magányos, se nem hazátlan, ő a kínai nyelvű irodalom alkotója, egy virtuális Kína polgára, írja Polonyi Péter.
A Lélek-hegy nyolcvanegy fejezete, amely annyi, mint Az Út és Erény Könyvének (Kína legrégibb fennmaradt szövegemléke) betekintést enged a kínai kultúrába, felidéz régi mitikus történeteket, hagyományokat, a közelmúlt negatív eseményeit és a mai kor jelenségeire is reflektál.
A regényt a fentebb említett utazás ihlette a Jangce mentén, amelyre munkáinak betiltása és az orvosok által tévesen diagnosztizált tüdőrák miatt vállalkozott. Az élet értelmét kutatva kereste saját lelki békéjét, ez a spirituális út jelenik meg a könyvben. Van azonban még egy fonal: a régmúlt, a sámánizmus kutatása és anekdoták, történetek felgöngyölítése, amely egyben szerelmi szál is. „Míg te a Lélek-hegyre tartó utat keresed én a Jangce mentén kóborlok, és az ilyen valóságot keresem” A két történet fejezetről fejezetre váltogatja egymást, különálló, de hangulatukban, lelkiállapotukban, helyszínekben az egymást követő fejezetek megegyeznek.
Az elbeszélő (E/1) Jangce menti kóborlása, az itt megjelenő szereplők és történeteik valóságosnak tűnnek. Szinte minden fejezetben megjelenik egy epizódszereplő, kinek elbeszélt története és annak tanulsága által, elindul a beszélőben egy lelki folyamat, egy spirituális út.
A Lélek-hegy keresése, mely úton te jársz (E/2), álomszerűbb, anekdoták, mitikus történetek kerülnek elő. A szerelmi történet, mint egy képzeletbeli párbeszéd jelenik meg. A két szálon megjelenő újabb és újabb történetek mintha egy és ugyanazon ember önvizsgálatát mutatnák be, amely olyan, mint amikor a fűből a folyamatosan változó felhőket kémlelnéd, "amit ha egyre többet nézed, egyre kevésbé hasonlítsz hozzá, egyre többet nézed és egyre kevésbé az, ami."
A két utolsó fejezetében az elbeszélő énje és az elbeszélő elbeszéltje elérnek a transzcendentális állapotba, ahol tél van, és hó és csend. Az elbeszélői te elérkezel a Lélek-hegyre, levegőért kapkodsz, csengő hangot hallasz, fáj a fény, nem látsz semmit, robbanás „és megint teljes csend, még sötétebb sötétségbe zuhansz, megint érzed a szívdobbanásodat, az érzékelhető test fájdalmát, ilyen konkrét az élő test félelme az elmúlástól, a test, amitől nem tudtál megszabadulni, visszanyeri az érzékeit.” Az elbeszélői én találkozik egy békával, akiről tudja, hogy Isten, „Így jelenik meg előttem. Megnézi, hogy ráébredek e a valóságra.” Miközben hang nélkül hullik a hó, beszél hozzá szemeivel, kinyitja és becsukja. „Úgy teszek, hogy értem, de végül is nem értem. valójában nem fogok fel semmit, nem értek semmit sem. Így.” [Szarvas Zita]
