Általános cikkek európa 2008 hellókarácsony

Tündék, sárkányok és faji egyenlőség

anslemoo | 2008. december 13. |

B+
Silvana de Mari: Az utolsó tünde, Fordította: Vaszócsik Crista, Európa Kiadó, 2008. 396 oldal, 2800 Ft


Zavartan vettem a kezembe ezt a könyvet. Nem nagyon olvasok fantasy regényeket, és őszintén szólva a műfaji követelményekkel, és általában egy ilyen szöveggel szemben támasztott elvárásokkal egyáltalán nem vagyok tisztában. Az utolsó tünde esetében pedig elég volt egy pillantást vetnem a borítóra, hogy megbizonyosodjak a címben megjelölt témakör mibenléte felől. A sárkány hátán lovagló apró, csuklyás alak, az álomszerűen naiv várkastély, és nem utolsó sorban a cikornyás aranyló betűk szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy a könyvben milyen típusú kalandokra számíthatnék, ha lenne bármiféle fantasy előképzettségem. Zavarom ekkorra már színtiszta előítéletté terebélyesedett, és nagyon kelletlenül láttam neki a szövegnek.

Mivel a fantasy-hez szokott közönség tagjainak a fentiekhez hasonló élményben aligha lesz részük, a kis tünde kalandjainak meglepően kedvező (rám mint laikus olvasóra gyakorolt) hatását minden érintett komoly kritikával kezelje. Könnyen megeshet ugyanis, hogy a Harry Potteren, Gyűrűk Urán, Narnia krónikáin szocializálódott közönség számára az olasz írónő könyve laposnak tűnik majd. Ezért az élménybeszámolómat korlátozva megpróbálok a szöveg tárgyilagosan is használható részeire koncentrálni. Ha olvasni nem is, látni azért láttam a Gyűrűk Urát, így van valami fogalmam a tündékről (vagy elfekről), orkokról, trollokról. Ezek a fajok többnyire az emberek ellenében hangsúlyozzák másságukat, hogy aztán a fináléban a minden egyéb területen alulmaradó emberiség a szeretet, elfogadás és bátorság szentháromságával felülkerekedjen a leigázására törekvő lényeken. A tündék esetében ez csak részben igaz, hiszen a minden közegben fenséges (és talán örökéletű?) teremtmények sosem törnek nyíltan az emberek életére, de felsőbbségüket és korlátlan hatalmukat, ha jól emlékszem, sosem mulasztják el a tudomásukra hozni.

Ahogy haladtam előre a szövegben egyre világosabbá vált számomra, hogy ez a tünde lényegesen különbözik a filmélményeim alapján kreált tünde-képtől. A Yorsh becenévre hallgató kis csodalény ugyanis állandóan nyivákol, mindentől fél, tökéletesen vegetáriánus, és olyan szuperképességekkel rendelkezik, amiket még Legolas is komolyan megirigyelne. Mikor kiderült, hogy a tündék nem voltak képesek ellenállni az emberi faj barbár támadásainak, és mind egy szálig kipusztultak, a fenségesség illúziója végképp semmivé foszlott. Igaz, a mind egy szálig kicsit erős, hiszen a címszereplőben még reménykedhetünk, bár utódai a szükségszerű keveredés miatt csak hígtündék lehetnek, de sebaj, a szöveg egy pontján felbukkanó jóslat úgyis éppen a fajok közötti keveredés jótékony hatására figyelmeztet. Az életveszélyes helyzeteket mágnesként vonzó apró teremtmény ugyanis, ha eddig nem jöttem volna rá, az utolsó tünde. Neki kell megbosszulnia ősei sanyarú sorsát, méghozzá úgy, hogy felülemelkedik az ellentétek kicsinyességén. Totális erkölcsi győzelmét a különbözőségek egybeolvasztásával és nem az erőszak kiterjesztésével éri el. Legalábbis ekkor még azt hittem, de a fináléban aztán kibújik Charles Bronson a kis tündéből, és a szeretteit ért sérelmeket könyörtelenül megtorolja. Ebben lesz segítségére leghűségesebb társa, a könyv második részének címadója, az utolsó sárkány. Mivel az menet közben kiderült, hogy a sárkányok hímnősek, azaz egymagukban képesek lerendezni az utódlás kérdését, az eposzi jelző (az utolsó) nem sok jót sejtet. Ám a hős tünde és az önfeláldozó sárkány a szent cél érdekében mindenre kapható. Mit sem törődnek a jóslat apróbetűs részeivel, és a halállal is dacolva kaszabolják az ellenséget, hogy végre békét teremtsenek a gyűlölködő fajok közt.

A néhol ellentmondásosnak tűnő filozófia ellenére a morális töltet nem maradhat észrevétlen. Amennyire hiányos ismereteim alapján meg tudom ítélni a hasonló jellegű sztorik esetén ez a többlet elengedhetetlen. Hiszen végső soron az emberek saját határaikat keresik ezen határok áthágása közben. Vagyis a fantasztikum a lehetőségek korlátozottságára éppen a meghaladás következtében világít rá. Ahhoz tehát, hogy élvezni tudjuk a fantasy-t kell egy szigorúan emberi aspektus, ami minden esetben visszarángatja a képzeletet a földre. Ennek legegyszerűbb eszköze a moralizálás, amivel a legtöbb esetben tönkrevágják a sztorit, de legalább mindenki magáénak érezheti azt. Silvana de Mari könyvének a legnagyobb erénye, hogy nem válnak benne banálissá az erkölcsi szentenciák. A fajok közti átmenet persze ugyanúgy az elfogadás és megbocsátás mentén alakítja az elbeszélést, mint a korábban említett művek esetében, de itt a morál a történet integráns részévé válik.

Ez azonban súlyos következményekkel jár. Az elbeszélés ugyanis egy ponton túl megszegi a mesék klasszikus játékszabályát, az egymásnak feszülő erők (többnyire jó a rossz ellen) elvesztik jellegzetesen egysíkú tulajdonságaikat, és felolvadnak az elbeszélés heterogén világában. Így viszont megszűnik a mese, és a csodás lények puszta illusztrációvá válnak, egy zavarba ejtően komoly történet díszítőelemeivé. Nem kizárt, hogy az eddig leírtak minden fantasy-történet esetében érvényesek, engem azonban meglepett ez a fordulat. Az utolsó tünde tehát nem feltétlenül a sárkánybőr gerincbe bújtatott borító által megszólított közönségnek szól, de hogy pontosan kinek, arról fogalmam sincs. Mindenesetre remélem, hogy a Harry Potter farvízén érkező könyvek áradata ellenére sem én egyedül alkotom majd ennek a minden ügyefogyottsága ellenére is meglepően élvezetes könyvnek az olvasótáborát.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Az ember találmánya a szaporodáshoz való jog - Olvass bele a biológus könyvébe!

Litkai Gergely a Bookline Zöld podcastjének következő adásában Jordán Ferenc hálózatkutatóbiológussal beszélget Az ember vége a természet esélye című könyvéről. Olvass bele a kötetbe!

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.