C+
Madaras Takács Réka (szerk., ford.): Ablak Tibetre – Kortárs tibeti elbeszélők
Noran Kiadó, 2008, 2999 Ft, 300 oldal
Tibet világa, értékei, életszemlélete nagyon távol van az európai ember számára megszokottól. Valószínűleg éppen ezért lehet annyira izgalmas is az európaiak számára mindaz, ami eljut hozzánk Tibetről. Ha pedig A kis Buddha kissé hollywoodi filmes megoldásainál alaposabban szeretnénk megismerni a buddhizmust, Lhássza világát, a magas hegyek között élő tibetieket, jó alapnak tűnik, hogy kezünkbe vegyünk egy válogatást a kortárs tibeti írók novelláiból.
Látszik, hogy Madaras Takács Réka nagy figyelemmel állította össze ezt a könyvet. A történetekhez csatolt jegyzetekben megmagyaráz egy-egy idegen szót, fogalmat, s a könyv végén lévő utószó, a kortárs tibeti irodalom alakulásának bemutatása segít abban, hogy az olvasó értelmezze a történeteket. A kiválasztásra került írók – vagy legalábbis műveik – között nincs megrendelésre gyártott, a kommunizmust dicsérő mű, a szerkesztő inkább a későbbi, nyolcvanas évek utáni művek közül válogatott, amikortól megjelent a független szépirodalom Tibetben. A különböző hosszúságú történetek stílusa, hossza, sajátosságai néhol egészen eltérnek – így nagyon is különböző hangulatú az énekes versekkel tarkított, egyszerű történetű Fergeteges közönségsiker (Tsering Döndrup műve), a rövid, naplóbejegyzésekre emlékeztető, életeket villanásszerűen bemutató Útmenti feljegyzések (Drongbu Dorje Rinchen), de a hosszan elnyúló, időcsavarokat alkalmazó, valódi megoldás nélküli, misztikus A szerencse káprázata (Tashi Dawa) is.
Madaras Takács Réka két jelentős generációt mutat be az utószóban, s ezek legkedveltebb alkotói kapnak helyet a kötetben. Az egyik csoport a nemzeti identitás újraéledésében részt vevő, mégis a hagyományok és a modernitás ellentéteit kihangsúlyozó íróké. Ők hol feléledő, hol lanyhuló cenzúra mellett alkottak, sokszor építették műveiket a legelők, a nomád élet, a buddhizmus adta színterek köré, a hivatalos kínai diskurzusnak megfelelően. Ide tartozik Yangtsokyi, aki Élet a legelőn című művében a nomád életmódot, a családfő hatalmát mutatta be, mintegy tükröt tartva az olvasók elé, jelezve, hogy a kényszerházasságok, a patriarchális társadalom világa nem az igazi. A már említett Fergeteges közönségsiker egy hagyományos tibeti műfaj, a delog (egy olyan ember története, aki meghal, s halála után visszatér az élők közé) és a társadalomkritika ötvözete. A régi, tibeti mesélők által elmondott történet kifordítása a novella azzal, hogy a visszatérő ember sem halála előtt, sem halála után nem erkölcsös vagy jó, s az érte a pokolra leszálló láma is erkölcstelen valójában. A novellában megjelenő verses elemek, s a címben és a zárómondatban lévő közönségre való utalás is a delog hagyományos írásbeliség előtti elmesélésére utal.
A másik, az utószóban kiemelt csoport különlegessége, hogy mivel az írók abban az időszakban jártak Tibetben iskolába, amikor az oktatás nyelve kínai volt, kínaiul írnak, mivel úgy tudják jobban kifejezni magukat. Ezek az alkotók nem átpolitizált műveket készítenek – mint idősebb, kínaiul író társaik –, hanem nagyon is modern elbeszéléseket. Rájuk jellemző, hogy írásaik sokszor misztikusak, körkörös időt járnak be, a múlt Tibetje és a modern vívmányokkal élő fiatalok ellentét mutatják meg. Közülük kerül ki Sebo műve, a különös, megfoghatatlan térrel rendelkező A csónak, melynek zárómondata megegyezik a kezdőmondattal, s melyben furcsán összemosódik a tér és az idő. Vagy a már említett Tashi Dawa műve, a Tibet, bőrszíjra csomózott lélek, ahol a szerző találkozik saját szereplőivel egy megközelíthetetlennek tartott helyen, ahol az idő visszafelé telik.
Ami azonban azonos, csaknem az összes elbeszélésben, az a befejezetlenség. A novellákat olvasva rengeteg kérdőjel marad bennünk, néhol olyan, mintha a történet vége eltűnt volna – pl. Az Ortok bár vendégeiben (Puntsok Tashi), ahol az egyik szereplő megtudja, hogy az utcán évek óta nem látott fia áll, így feláll, s kimegy, de hogy hozzá megy-e, mi történik, beszélnek-e, azt nem tudjuk meg. A történetek stílusa nem kiemelkedő, sokszor úgy éreztem, mintha egy átlagos ember nem is feltétlenül szépirodalmi megfogalmazásra törekvő elbeszélését hallgatnám – különösen igaz volt ez Geyang Egy öreg apáca története című művére. A könyvben helyenként gondok vannak a párbeszédek szerkesztésével – vesszők, pontok nem kerülnek jó helyre –, máshol azonban erre egyáltalán nem lehet panasz. Ha nem egy fordító műve lenne az egész könyv, azt hinném, hogy a kiadó szerkesztői erre nem figyeltek, s minden fordító saját ötlete szerint írta jól vagy rosszul a párbeszédeket.
Európai szemmel tehát az Ablak Tibetre nem annyira élvezetes, mint várja az ember. A stílus nem elég megragadó, a történetek nem kötnek le eléggé, a misztikusság, befejezetlenség sokszor nagyon is zavaró. Biztos vagyok benne, hogy a szerzők a legjobbak közül kerültek ki, és Madaras Takács Réka, akinek utószava és életrajzi leírásai rengeteget segítenek, hogy eligazodjunk a művekben, igyekezett, hogy közel hozza hozzánk Tibetet. De úgy tűnik, ez a vonzó ország még mindig túl messze van, s egyetlen ablak nyitása a kiegészítő anyagokkal együtt sem elegendő, hogy közel kerüljünk hozzá, s ne csak messziről bámuljuk érdeklődve, sóvárogva, kicsit csalódottan.
