(Spiró György: Messiások (A Jövevény)Budapest, 2007, Magvető, 646 oldal, 3990 Ft.)
1990-ben jelent meg Spiró A Jövevény című regénye, melyet hanyagolható sikerei miatt a szerző nemrégiben át- illetve újraírva, új címmel jelentetett meg. Jó időben. A Messiások ugyanis látványosan lovagolja meg a méltán felkapott Fogság verte hullámokat.
Sietve jegyzem meg, hogy ez szerintem nem baj. Először is azért, mert A Jövevény – Messiások egy kiváló regény, másodszor azért, mert sok tekintetben a Fogsággal rokon szövegről van szó.
A Messiások egy agonizáló, közép- és újkor között lebegő történelmi korszakot és egy különös vallási szekta egyházzá szerveződését mutatja be egy valós tényeken alapuló történettel, mely az 1831-es lengyel felkelés párizsi emigránsai körében játszódik. Fő alakja a magát messiásnak valló Andrzej Towianski, kinek hívei, későbbi nevükön towiánisták megszállottan hirdetik a Legújabb Testamentumot, s mozgalmuk híre bejárja Európát. A történet a legemberibb tudományon, a valláson keresztül mutatja be ezt a korszakot, egy kitért zsidó szektatag, Gerson Ram és olyan emigráns lengyel hírességek, mint Mickiewicz életének bemutatásával.
Maga a szöveg egy monográfia és egy lektűr között mozog, a legtöbb fejtörést a stílus töredezettsége okozta: sokszor követhetetlenül váltakozik az elbeszélői pozíció, ami hol elemzői, hol megfigyelői perspektívát választ. Olykor maga a szerző szólal meg és beszúr valami egészen prózai forrást, aminek olyan eltávolító hatása van, mint amikor a korai amerikai filmekben a hátrazselézett hajú szigorú úriember dalra fakad és szteppelni kezd. Spiró nem akarja kisajátítani a történetet, mindvégig azon van, hogy tudatosítsa az olvasóval, dokumentációt olvas.
A Messiások A Jövevényhez képest sok mindenben, ám nem lényegében változott. Rövidebb lett a szöveg, de nem annyira, hogy közben ne legyen itt-ott a szerzőre jellemzően terjengős. (Olyannyira, hogy maga a főhős, Gerson Ram csak a századik oldal után kapcsolódik a történetbe.) Spiró szövegét ezzel az aprólékossággal, szétírási hajlamával együtt is lehet szeretni. Elvan a jelentéktelennek tűnő apróságok részletes kidolgozásával, mint a gótikus építészek a látótávolságon kívül eső frízek növénymotívumainak spirálba tekeredő ívével: a nagy egészet mégiscsak ezek a részletek alkotják. Ábrázolása épp ezért megtévesztésig élethű, s végül is az ilyen részletek miatt érződik hitelesnek a szöveg, kompetensnek a szerző.
Nagyszabású ez a korrajz, melyben a szereplők térbeli és társadalmi utaztatása révén Jeruzsálemtől Londonig, a Pápától és rabbiktól, bankárokon keresztül a koldusokig mindenhová eljutunk, s közben betekintést nyerünk egy ál(?)messiás köré szerveződő egyházi - politikai életbe.
Sietve jegyzem meg, hogy ez szerintem nem baj. Először is azért, mert A Jövevény – Messiások egy kiváló regény, másodszor azért, mert sok tekintetben a Fogsággal rokon szövegről van szó.
A Messiások egy agonizáló, közép- és újkor között lebegő történelmi korszakot és egy különös vallási szekta egyházzá szerveződését mutatja be egy valós tényeken alapuló történettel, mely az 1831-es lengyel felkelés párizsi emigránsai körében játszódik. Fő alakja a magát messiásnak valló Andrzej Towianski, kinek hívei, későbbi nevükön towiánisták megszállottan hirdetik a Legújabb Testamentumot, s mozgalmuk híre bejárja Európát. A történet a legemberibb tudományon, a valláson keresztül mutatja be ezt a korszakot, egy kitért zsidó szektatag, Gerson Ram és olyan emigráns lengyel hírességek, mint Mickiewicz életének bemutatásával.
Maga a szöveg egy monográfia és egy lektűr között mozog, a legtöbb fejtörést a stílus töredezettsége okozta: sokszor követhetetlenül váltakozik az elbeszélői pozíció, ami hol elemzői, hol megfigyelői perspektívát választ. Olykor maga a szerző szólal meg és beszúr valami egészen prózai forrást, aminek olyan eltávolító hatása van, mint amikor a korai amerikai filmekben a hátrazselézett hajú szigorú úriember dalra fakad és szteppelni kezd. Spiró nem akarja kisajátítani a történetet, mindvégig azon van, hogy tudatosítsa az olvasóval, dokumentációt olvas.
A Messiások A Jövevényhez képest sok mindenben, ám nem lényegében változott. Rövidebb lett a szöveg, de nem annyira, hogy közben ne legyen itt-ott a szerzőre jellemzően terjengős. (Olyannyira, hogy maga a főhős, Gerson Ram csak a századik oldal után kapcsolódik a történetbe.) Spiró szövegét ezzel az aprólékossággal, szétírási hajlamával együtt is lehet szeretni. Elvan a jelentéktelennek tűnő apróságok részletes kidolgozásával, mint a gótikus építészek a látótávolságon kívül eső frízek növénymotívumainak spirálba tekeredő ívével: a nagy egészet mégiscsak ezek a részletek alkotják. Ábrázolása épp ezért megtévesztésig élethű, s végül is az ilyen részletek miatt érződik hitelesnek a szöveg, kompetensnek a szerző.
Nagyszabású ez a korrajz, melyben a szereplők térbeli és társadalmi utaztatása révén Jeruzsálemtől Londonig, a Pápától és rabbiktól, bankárokon keresztül a koldusokig mindenhová eljutunk, s közben betekintést nyerünk egy ál(?)messiás köré szerveződő egyházi - politikai életbe.
