![](/file/slides/konyves//media/image/weorees.jpg)
Weöres Sándor Sehallselát Dömötör című költeménye kilóg a jószándékkal megírt, de kártékony hatású gyermekversek sorából. A vers egy önhibájából buta gyerekről szól, akinek már beszédes neve is elárulja, hogy még csak segíteni sem lehet rajta, szinte kívánja, vonzza a rosszat. A költő az első versszakban egy meglehetősen kemény állítást fogalmaz meg Dömötörrel szemben, amennyiben azt állítja, hogy buta volt, mint hat ökör. Ugyanakkor magyarázattal is szolgál: ennek oka egyszerűen annyi, hogy kerülte az iskolát. A gyerekek többsége, de legalábbis a jó tanulók, azonnal belátják, hogy itt ok-okozati összefüggésről van szó, nincs is mit csodálkozni azon, hogy Dömötörnek olyan masszív tévképzetei vannak alapvető kérésekben, mint hogy a pék a pékhálót szövi rég, hogy szűcs az ács, vagy hogy libát patkol a kovács.
A negyedik versszakban a középsúlyos értelmi fogyatékosság gyanújának árnyéka is a főhősre vetődik, hiszen azt olvashatjuk róla, hogy míg más olvasott meg írt, ő csak ordítani bírt. De az, hogy megette a könyvlapot, s utána tintát ivott, elsőre nem hangzik feltétlenül esztelenségnek. Diákcsínynek kitűnő, amit önmagában bizonyít, hogy a tanítónéni fékevesztett kétségbeesését lehet vele nagy biztonsággal kiváltani.
![](/file/slides/konyves//media/image/HalaszJudit_amikorenmeg.jpg)
Weöres Sándor verse tehát összességében aranyos, és pozitív üzenetet hordoz. És ez elég ok volt arra, hogy Halász Judit énekelni kezdje. És ultimátumot küldjön a gyerekeknek. Még óvodás voltam, amikor egy délután, "munkaidőben" Halász Judit koncertre mentünk anyámmal. Számos méltán népszerű dallam mellett az imént taglalt vers megzenésített változata is felcsendült. A művésznő olyan fenyegető hangsúllyal énekelte a dalt, hogy akkor jutott először eszembe, hogy Dömötört nem csak kis csibésznek lehet tekinteni amiatt a korábbi, tintaivós ügy miatt, meg a sok butaságért, amit gondol, hanem büntetni való pokolfajzatnak is. A színpadon meg is jelent Dömötör, és hétrét görnyedve, önmaga bűnösségét metakommunikációjával beismerve próbált menekülni egy másik statiszta elől, aki fejes vonalzóval ütötte elsősorban a hátát és a fenekét. Halász eközben olyan mélyre vitte és olyan fenyegetőre torzította a hangját, mintha azt a feladatot kapta volna, hogy az Ördögűző akusztikus bestialitását kell felülmúlnia. Ez egyébként nem sikerült neki, de egyáltalán nem volt reménytelen próbálkozás. A csúcspont egyértelműen a kerülte az iskolát kérdő hangsúlyú mennydörgése volt. Az énekesnő ekkor Dömötör fölé magasodott és úgy ripakodott rá. Közben persze ütötték.
Azok a gyerekek, akiket épp akkoriban ültettek a kevésbé jó matekosok padsorába, most láthatták, hogy a tanítónéni nem ok nélkül kérte őket szép szóval, hogy tanuljanak rendesen. Eddig. Egyértelművé vált, hogy nem az egyes, vagy a bukás a lehetséges legkellemetlenebb dolog, hanem hogy az embert felrángatják egy színpadra és nyolcszáz gyerek - köztük legalább kétszázötven bűntárs - szeme láttára büntetik meg példásan. Ugyanakkor a jótanulók szájízét is megkeserítette egy kicsit, hogy közel sem akkora a játékterük, mint gondolták: nem lehet számolatlanul hibázni, mert a végső eszköz a tanári kar kezében van. De még a szívesen iskolába járók is megérthették, hogy a legokosabban teszik, ha belső késztetésből cselekszenek így, mert ha véletlenül elkezdik kerülni az iskolát, akkor...