Általános cikkek regény kínai ulpius

Távol-keleti jókislány-rosszkislány

Könyves Magazin | 2008. június 12. |

B
(Fan Wu: Február virágai, ford:. Zombory Klára, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2008, 290 oldal, 2999 Ft)

 

 


Csen Ming, „Csen”, mint „hajnal”, és „Ming”, mint „világos”, igazi jókislány. Már amilyen értelemben jókislánynak nevezünk valakit, aki információ és tapasztalat hiányában lesz az, mondhatni nincs más választása. Csen Mingnek fogalma sincs a férfi-női kapcsolatokról, a testiségről, és egy óvodás ijedt dühével utasít el mindent ami kizökkenthetné kislányos világából. Tizenhét éves, így talán pedig már ideje lenne; vannak dolgok, amiket nem írnak meg a könyvek, illetve ezekhez abszolút nem a legmegfelelőbb könyveket olvassa. Szenvedély az Üvöltő szelek hatalmas birtokain, versus szenvedély Kínában, a kilencvenes évek elején, a patkányok által is látogatott Nyugati Ötös lánykollégiumban, ahol a portás néni hangosbemondón szól fel a lányoknak, ha látogatójuk érkezik. És „szenvedély” akkor kapuzárásig, a közeli holdfényes parkban: az a plüssmackós, kézfogós - és Csen Ming ezt is csak messziről figyeli. Ő talán a legfiatalabb, ösztöndíjjal került az egyetemre, egy olyan gimnáziumból, ahol a legszörnyűbb mód arra, hogy megsértsenek egy lányt, az volt, hogy nőnek gúnyolták. Ming jól tanul, kedvenc helye a könyvtár, verseket ír, minden héten levélben számol be szüleinek, a tanulást helyezi előtérbe a fiúk helyett, ahogy az rendjénvaló – vagy nem. De benne ez a kétség elég sokáig nem fogalmazódik meg.

Miao Jen, „Jen”, mint „vadlúd”, igazi rosszlány. Már amilyen értelemben rosszlány az, aki titkolt kétségbeesésétől hajtva a gyorsabb, bátrabb, ugyanakkor kényesebb eszközökkel próbál boldogulni. Meg még inkább, ha komolyan gondoljuk a rosszlányból a rossz jelzőt és annak tartunk valakit, aki - kicsit - kurva. Abban a miliőben mindenképpen komolyan gondolják. Egyszerűen elképzelhetetlen az egyetemista lányok számára, hogy visszamenjenek az elmaradottabb vidékeken lévő szülővárosaikba, és mindent megtesznek, hogy engedélyt kapjanak (mert engedély kell!) a Kantonban maradáshoz. Ki-ki képességei szerint. Ming tanul, máshonnan nézve viszont életképtelen, a huszonnégy éves Jen pedig pont az ellentéte, energikus, céltudatos, nem riad vissza semmitől.

Mindegy, hogy ez a két lány hogy lesz, hogy lehet barátnő, egyszer csak együtt kezdenek járkálni, a lány, aki élvezi, hogy kiabálnak utána a fiúk a campuson, és a másik, akit ez frusztrál. Miao Jen estélyibe öltözteti Minget és magassarkú cipőt ad rá. Ming pedig megírja barátnője diplomamunkáját. Mégis sokkal komplikáltabb ez annál, minthogy szimbiózisnak lehetne nevezni. Ming szinte szerelmes, de persze nem úgy, hiszen Kínában nincsenek homoszexuálisok, mégis ez a lány az első, aki megmozdít valamit benne, akinek a fogalmai a barátságról egész egyértelműen mások, sokkal lazábbak. Jen el-eltűnik, titkolózik, ellenben amikor ott van vibrál, és Minget is letéríti (kisiklatja?) szokásos vágányáról, igazi jó értelemben vett bad influence. Valami előremutató van az ő barátságában Ming számára: ő az, aki megmutatja, milyen férfiakat megismerni, nőnek lenni – hát erre van szükség. Csen Ming vérszegény kicsit, embernek, főhősnek, és narrátornak is. Langyos lány. Elbeszél, és precíz és érzékletes és finom, de rajta nem találni fogást. Nem ragad magával – talán mert magától nincs is nagyon lendülete. Viszont visszaemlékezéséből elmaradnak a jaj-milyen-naiv-is-voltam sóhajok és minden utólagos megjegyzés, konklúzió, amiért nagyon hálás voltam. Sok évvel később sem átértékel, bánkódik, hanem képes úgy továbbmenni, hogy elfogadja a történteket, régi önmagát, ahelyett hogy eltávolítaná magától vagy megtagadná. Vágyakozó típus, de semmilyen erő nem markol belé igazán. És ő se markol belém. [Füle Ágnes]