AScolar Kiadó, 2007, 48 oldal, 1975 Ft
Molnár Péter kiadatlan novellájából előbb rádiójáték, aztán színházi előadás, és most képregény lett. Vagy ahogy ők mondják: hangképregényfilmszínház. És valóban, az előadás a rádiójátékra épül, a vetített „díszlet” és a rajzolt jelmezek pedig látszólag egy képregény háromdimenziós megtestesülései – a Keresőkben nincsenek elkülöníthető műfajok.
Andrást, a tipikus budapesti srácot egy napon az Eckermannban leszólítja egy sötétkabátos, arctalan ügynök, hogy figyelmeztesse: a szomszéd asztalnál ülő gyönyörű lányt egy héten belül beszervezi cége, a Szorongás és Társa Rt. Ha meg tudja menteni őt, talán sem András, sem a pillanatokon belül távozó lány nem kerülnek fel a nem létező Isten futószalagjára, amelyen a boldogtalanság-szérumot is szállítják.
Így hát megkezdődik a keresés a lány és a felmerülő kérdésekre adható (?) válaszok után – de a dolgok csak még jobban összekuszálódnak. Vajon az kerül fel a futószalagra, aki marhaságnak tartja az egészet, vagy aki másokat akar megmenteni a szorongástól? Ám mielőtt bármire biztos választ kaphatnánk, főhősünk egész egyszerűen dobozfejjé válik.
A történethez és a – mondjuk így: „alternatív” – előadáshoz tökéletesen illik a színházi díszlet nagy részét is rajzoló László Zsuzsi képregénye, ahol az oldalak margóját néhol jegyzetfüzetkánt használta a készítő („Tej, tojás, kávé, wc-papír, posta!”), olykor meg – a Gyalog-galopp klasszikusát idézve – egyszerűen a rajzolót láthatjuk munka közben. A rajzok egyébként is végtelenül ötletesek és játékosak – senki ne számítson a hagyományos képregények ábrázolásmódjára, itt a szereplők állhatnak egymás feje tetején, vagy éppen egymásban is. A szuggesztív háttér egy helyszínen belüli állandó változása (csíkosból kockásba, fehérből feketébe) állandó mozgás érzetét kelti: mintha nem mi lapoznánk a könyvet, hanem filmet vetítenének nekünk.
A Szorongás és Társa Rt. ügynökének névjegykártyáját minden olvasó megkapja: mellékletként jár a kiadványhoz. Jól jöhet még…
