A-
Mezei András: Szerencsés Dániel. Athenaeum 2000, 2006, 244 oldal, 1990 Ft.
Az 1956-os forradalom után vagyunk, Szerencsés Dániel, főhősünk, disszidálni készül. Útja nem egyszerű: minden múltbéli epizód az életéből egy-egy (forgó)szél, felkapja, megpörgeti, lelassítja. Úgy szakítják meg különféle szálak (néhol teljesen hirtelen és váratlanul) az elbeszélést, ahogy ezek le-letérítik őt az útjáról. Az anyjával szegénységben töltött évek emlékei; a katonaság, ahonnan egy ideig úgy tűnt, vagy börtönbe, vagy elmegyógyintézetbe távozik; írói próbálkozásai, amelyek elég hamar zátonyra futnak. Nem is annyira a körülmények akadályozzák: ő nem biztos benne, mit akar tenni. Persze mindenki egybehangzó véleménye szerint az ésszerű döntés elhagyni az országot. Ő pedig csak hallgat, visszhangoznak benne a szavak, döntésképtelen. Mikor hirtelen lehetőséget kap, az utolsó pillanatban ugrik le a teherautóról, mondván kenyeret venni indult, és nem tudja elviselni a gondolatot, hogy az anyja hiába várja haza.
Később, már őáltala is támogatva indul neki a vonatútnak, legjobb barátjával, Angeli Gyurival, szerelmével, és annak apjával. Az anyja lelkére köti, hogy Bécsben keresse fel a zsidó hitközséget, és még az utolsó pillanatban lekörmöli neki egy fecnire a Sőmá Jiszróélt.
Dániel gyerekkorában ezzel a törődő anyával élt szoros kapcsolatban. Fojtogató, vissza-visszahúzóan szoros kapcsolatban, ami, valamennyire háttérbe szorul ugyan, de később is megmarad. Pedig idővel inkább keserűséggé válik benne mindaz a sok visszatartó emlék, amit a kis lakásban együtt töltök évek alatt szerzett: a sok illat – a fiókoké, az anyja éjjeli krémjéé és főztjéé -, a testi közelség, a korholások. Nem könnyítik meg az elhatározást.
Az emberek összezsúfolódva utaznak a határ felé a vonaton, és keringenek egymás körül a hotelben, ahol utolsó Magyarországi estjüket töltik, az őket továbbszállító teherautókra várva. Mindenkinek van egy saját története, reményei, rengeteg külön világ nyomorog a fülkékben és eszik az asztaloknál, viszont mindannyian ugyanúgy szeretnék folyatni – az országon kívül. Várakozik ott volt ávós, prostituált, varrónő, fiatal pár - Dániel erőtlenül szédeleg köztük és az impulzusok között. Félrészegen, félálomban látott víziójában legjobb barátja alakja egyik pillanatról a másikra egy ellenséges emberré változik, mintha illusztrálná azt a bizalmatlanságot, ami kifejlődött benne, és ami, a bizonytalansággal együtt, minden embert egyre nagyobb távolságra taszít egymástól. „Mindenkiben látott egy kis elárulandót”. Csupa rövid mondat: nem áll benne össze egy egyértelmű képpé, hogy mit kellene tennie.
Dániel életében talán csak egyszer volt impulzív és határozott: amikor a katonaság alatt, szinte magán kívül, rátámadt a felettesére – pont Joszif Visszarionovics Sztálin születésnapján. Hasonló ironikus momentumból több is van a regényben. A szereplők is a humort választják néha a megküzdés eszközeként: egy családtól elveszik a cukrászdájukat? Azon nevetnek, hogy a régi munkája helyett maltert keverő apa megszokásból nehogy belenyúljon a malterba munka közben és nyalja le az ujjáról megkóstolni. Dániel írói próbálkozásainak intézményes terelgetésének leírása pedig az önmagát kifigurázó rendszert ábrázolja, nincs szükség semmilyen külön megjegyzésre.
A regény írója, Mezei András, 2008. május 30-án, 78 évesen hunyt el. Nevéhez fűződnek még többek között a Szerelmes Icarus és az Éva és sok-sok Ádám című regények, valamint több verseskötet is. A Szerencsés Dániel eredetileg egy novella volt, ez alapján készült az azonos című film 1983-ban Sándor Pál rendezésében. Bár nem követi teljes pontossággal a regény cselekményét, a disszidálni készülő tömegek egyidejű elszántságát és bizonytalanságát ugyanolyan jól visszaadja.[Füle Ágnes]
