Szepes Mária szinte áttekinthetetlen életművéből A vörös oroszlán számít a legismertebb szövegnek. A kalandos sorsú, bő fél évszázada íródott regény számtalan kiadást élt meg itthon és külföldön egyaránt. Az utóbbi évek-évtizedek Szepes-reneszánsza hozzám is elért: az utóbbi időben számos ismerősöm fogott hozzá az ezoterikus vagy beavatási regényként is definiált könyvnek – volt olyan, aki képes volt kihámozni belőle valamiféle elvont jelentést, de olyan is akadt, aki félredobta. A fentebbi címkék persze legalább annyira zavaróak, mint amekkora a reklámértékük: lehet-e egyáltalán másként, mint egyfajta szakrális-misztikus regényként olvasni A vörös oroszlánt? Ki kell ábrándítanom az ezotéria idetévedt rajongóit: bármennyire is lehetetlen a vállalkozás, a regényt elsősorban szépirodalmi szövegként próbálom naplózni.
A bő három éve elhunyt Szepes Mária regénye 1946-ban jelent meg Orsi Mária néven. A vörös oroszlánt a megjelenést követően betiltották, a példányokat bezúzták, de a közeli jóbarát, az OSZK-ban dolgozó Hamvas Béla négy példányt megmentett. Ezeket sokszorosítva sikerült a könyvet előkészíteni a határon túli megjelenésre. Német és angol fordítása is megjelent, Magyarországon egy rövidített kiadása látott napvilágot 1984-ben, majd a teljes verzió 1989-ben. Kultuszát vélhetően nagyban elősegítette a betiltás, illetve a 20. században többek között Carl Gustav Jung és Rudolf Steiner nevéhez köthető, újból „erőre kapó” ezoterikus irányzat.
Az utóbbi időben belefutottam olyan könyvekbe, amelyek részben ezoterikus témákat is érintettek. Már korábban elhatároztam, hogy nekifogok egy olvasónaplónak, de újabb olvasmányélményeim után még kíváncsibb vagyok arra, mit ad majd ez a könyv, amelyet sokak véleménye szerint sugallt utasítás(ok) szerint kell olvasni.
Hogy példát is mondjak: egy munkámhoz át kellett nyálaznom a Johann Valentin Andreae nevű jóembernek tulajdonított Christian Rosenkreutz kémiai menyegzője című allegorikus regényt. A regénynek létezik egy magyar fordítása, amelyhez egy bizonyos Rudolf Steiner írt kísérőszöveget. Hallottam, hogy a sokáig autentikus rózsakeresztes szövegnek tekintett regény elég veretes – és „direkt” – hagyománnyal rendelkezik, de az antropozófia pápájának szavai mögött – bármennyire szerettem is volna – már nem láttam átlátszónak a szöveget. Tudom, messzire vesz a probléma, ráadásul a továbbiakban szeretném is megkímélni az olvasókat a tudományoskodástól. Ezért nincs is más hátra, mint hogy megkérjem a napló majdani olvasóit, hogy izzítsák emlékeiket, porolják le a regényt, készítsék elő a különböző ajzószereket, helyezkedjenek el kényelmesen a fotelekben, és fontolják meg A vörös oroszlán alapját adó kézirat Eliphas Levytől vett mottóját: „Te, aki e könyv olvasásába kezdtél, ha végigolvasod és megérted, uralkodóvá vagy őrültté leszel. Ám tégy vele, amit akarsz – se megvetni, sem elfelejteni nem fogod. Ha tiszta vagy, fáklya lesz előtted, ha erős vagy, fegyverré válik kezedben, ha bölcs vagy, bölcsebbé leszel. Ha azonban romlott vagy, akkor e könyv a pokol tüzévé lesz benned; éles tőrként hatol át lelkeden, s lelkiismeretedet a megbánás és örök nyugtalanság súlyával terheli meg.”
Hamarosan kezdünk!
