A+
Vida Gábor: Nem szabad és nem királyi, Magvető Kiadó, Novellárium sorozat, Budapest, 2007, 316 oldal, 2690 Ft
A hozzám hasonló pesti suttyók rövid idő alatt súlyos agyvérzést kapnak, ha Erdélyről szóló könyvet kell olvasniuk. Ennek röviden az az oka, hogy a magyar irodalomban szép számmal használják Erdélyt referenciálisan, mintha esztétikai kategória lenne. Ha meg valaki azt meri mondani, hogy egy földrajzi helyről beszélünk, ahová másfél tank benzinnel minden gond nélkül el lehet jutni, hamar megkaphatja, hogy szívátültetett, lásd az idegenszívűekről szóló politikai passzust. Szóval a borzalmas fülszöveg után napokig nem mertem a kezembe venni ezt a remek könyvet (szereplői erdélyi emberek), aggályaimat meg csak mélyítette, hogy találtam a szerzőről egy fényképet, amelyen úgy néz ki, mint Fidel Castro fénykorában.
Végül elmentem a kocsmába és elkezdtem olvasni. Nem is tettem le többé. Ennél a pontnál szeretném megkérni a kedves olvasót, hogy menjen el a boltba és vegye meg ezt a könyvet. Ne a Magvető kiadó miatt, ne a borítón is szereplő székely Fidel miatt, hanem azért mert lehet, hogy az elmúlt öt év legsúlyosabb novelláit fogja olvasni, és közben csuklik a röhögéstől. Mert ez a Vida ilyen. Ez a pasi nagyon tud. Mondom, szerintem nagy kaliberű szerző. Aki elolvassa ezt a könyvet, egyet fog érteni velem. Mondanám is, hogy miért.
A kötetben szereplő tizennégy novella olyan remekül, jó nyelven megírt szöveg, hogy az már önmagában eladná a Novellárium sorozat ezen darabját. A történetek kerek egészek, mindegyik izzik a profi kidolgozástól, nagy valószínűséggel állíthatom, hogy Vida mindnyájunknál jobban beszél magyarul. Nincs a kötetben szó nemzethalálról sem egyéb vidám témákról. Amit itt olvashatunk (óvatosan mondom) az egy erdélyi ember magánmitológiája. Ebben a mitológiában pedig Krisztustól az amerikai néger ejtőernyősig -a vadorzókon és városi közhülyéken keresztül - mindent megtalálhatunk. És jól érezhetjük magunkat, mert Vida igazi kelet-európai humanista, a Krúdy-Hasek-Hrabal nevével fémjelezhető irodalmi vonal méltó folytatója. Történeteiben nincsenek igazán gonosz emberek, derű és szeretet lengi be a novellákat, vaskos, a legjobb fajtából való humorral karöltve. Mindenki eszik és iszik, pucolja a puskát, párbajozni készül egy nő miatt – van itt minden, ami garantálja, hogy nem maradhatunk közömbösek egyetlen sor iránt sem. A kocsmában többen odajöttek hozzám, hogy min nevetek ilyen hangosan. Kénytelen voltam több ember kezébe adni ezt a könyvet. Nem hiszem, hogy az elmúlt tíz évben valaha olvasta volna ennyi szakmunkás a Magvető bármelyik kiadványát, én speciel idáig még nem hallottam olyan hidegburkolóról, aki licitálni kezdett volna bármilyen kortárs szerző művére.
Hogy mi a titka Vida könyvének, arra találtam egy jó anekdotát a kötetben. Bullandrinóról, a környék vén kanmedvéjéről szól, akit nem fog a golyó. Még a farkasok is félnek tőle, ha egyszer elpusztulna, nem mernék szétszaggatni a tetemet. Ő is vénül azonban, a novella szereplője vizsgálja a medveszart és levonja a konzekvenciát: már az sem olyan, mint legutóbb. E szövegvilágban minden épp elmúlik, minden utoljára van, de Vida nem ítélkezik, hanem konstatál. Lehet, hogy Vida az erdélyi Bullandrinó. Királyi vad. Egyetlen kérdésem marad a novellák elolvasása után: nálunk itt Pesten miért nincsenek ilyen medvék?
