C
Tétényi Csaba: Akkor sem biztosítási esemény, JAK – L’Harmattan, 2006, 135 oldal, 1200 Ft
A JAK-füzeteket visszamenőleg boncolgató sorozatunk új részében Tétényi Csaba regényével foglalkozunk. Nos, nehéz mit kezdeni ezzel a könyvvel, mert számos elvitathatatlan erénye ellenére összességében mégsem lehetünk elégedettek vele. Ha nem tudnánk kapásból két tucat ellenpéldát, akár azt is mondhatnánk, hogy Tétényi első regénye, tipikus első regény, amelyben felcsillan ugyan a tehetség, de a dolgok még közel sincsenek a helyén. Filmes szakzsargonnal élve ez egy „így jöttem-mű”, generációs közérzet-történet. Ne legyenek illúzióink, ez a közérzet rossz közérzet, az Akkor sem biztosítási esemény cipőbámulós irodalom, depressziós posztgrunge, preemós hangulattal, amelyet talán a nagyvárosi füves underground szubkultúra érezhet valamennyire magáénak. Azért gyorsan hozzátenném, hogy a könyv igen következetesen komor és kiábrándult, nem az a jópofa, menőfrizurás világfájdalom, ami Tóth Gabinak is bejön, ez inkább a Káosz amigos kétségbeesése, nélkülözve annak öniróniáját, ami pedig azért jót tett volna a regénynek.
Szóval, ha az Ékszerelmére utolsó trackjénél (Unom) lenyomjuk a végtelen ismétlés-gombot, és elolvassuk ezt a könyvet (kb. másfél óra), akkor tökéletes hangulatot sikerül teremtenünk az aranylövéshez. A történet névtelen főhőse, és egyben elbeszélője nem jut el ilyen végzetes lépésig, bár a gondolat azért ott motoszkál a fejében. Van tehát egy szuicid hajlamokkal megáldott főszereplő, aki unalmas irodai munkát végez, egyedül él, mindennap menetrendszerűen lerészegedik, múlhatatlanul rosszkedvű, és mindennek tetejébe még borzasztó álmok is gyötrik.
Apatikus hangulatának egyetlen kézzelfogható oka Liza, az egykori barátnő, aki időnként felbukkan életében, s akivel nem bírják megnyugtatóan lezárni kapcsolatukat. A nekibúsulásnak persze más összetevői is vannak, lehetnek, amelyeket nem hoz felszínre ugyan a regény, de azért odaérthetjük az okok közé, ezek lennének a generációs életérzés megtestesítői, amelyeket egy kocsma-szociológus úgy foglalna össze: hogy itt a fiatalság kiúttalanságáról, az értelmes célok hiányáról, az emberi kapcsolatok kiüresedéséről van szó. Innen már csak egy lépés, hogy megállapítsuk, hogy a fogyasztói társadalomból való kiábrándulástól szenved a főszereplő, amit ugyan ő nem realizál, na de mást se nagyon, azonkívül, hogy rossz neki. A regénynek valójában nincs igazi története, mindössze az eseménytelen mindennapokat rögzíti, dokumentálja, amelyek a reggeli kávé és cigarettától az esti kocsmában iszogatásig, s azután részegen hazaérkezésig tartanak, a rövid fejezetek, amelyek egy-egy napot foglalnak össze akár fel is cserélhetőek, a befogadás szempontjából gyakorlatilag lényegtelen a sorrend. Ez a szerkezeti lazaság azonban hibaként nem róható fel, hiszen jelentősen felerősíti a céltalanság érzését. Tétényi egyébként roppant tudatosan építi fel a regényt, stílusa eszköztelen, kopár, egyes visszatérő elemekkel pedig nagyon befordult, monoton hangulatot teremt, ennek legjellemzőbb példája a szinte minden oldalon felbukkanó fordulat: rágyújtottam a cigire, és ittam a sörből. Történet híján a regény félbemarad, ami ugyancsak jó döntés, abban az értelemben, hogy ez a hiábavaló lődörgés, ami a főszereplő élete, sehová sem tart, a lezáratlanság nyugtalanítóan közvetíti ezt az állapotot, és egyben jól illeszkedik a fiú félbehagyott cselekedeteihez. Elindul egy találkozóra, de végül a megbeszélt helyett egy másik kocsmába megy, elkezd filmet nézni, de a felénél kikapcsolja, maszturbálás közben egy telefon zavarja meg, ezek az eseménytelen napok torz momentumai.
Tétényi átgondolt ugyan, de borzasztóan unalmas is, abbéli igyekezete, hogy teljesen lecsupaszítsa mind a figurát, mind pedig a történetet, oda vezet, hogy néhány fejezet után egész egyszerűen érdektelenné válik a főszereplő saját maga teremtette pokla. Az állapot leírása sikerül, de ez nem tölti ki a regényt, csak terjedelemre. Hiába próbálkozik azzal, hogy álomleírásokkal érdekesebbé tegye a művet, nem rugaszkodik el, és saját logikája szerint nem is rugaszkodhat el nagyon a kiüresedett ébrenléttől, így álomjelenetek csak furcsa tükröződései a valóságnak, de nem mélyítik el főszereplőről kialakult képet, bár némileg felerősítik a Lizához fűződő viszony felemásságát.
Elsőkötetes szerzőknél gyakori hiba az, hogy egyszerre túl sokat akarnak, Tétényi esetében azonban ennek pont az ellenkezője igaz, talán, ha nem ennyire jellegtelenek a mellékszereplők, jobban mélyíthették volna problémát, általánosabban mutatkozhatott volna meg az élethelyzet. Mindenestre abban bízhatunk, hogy Tétényi Csaba első regényével lerótta a kötelező kört, nem tehetségtelen szerző, ezt bizonyítja ez a könyve is, talán másodjára kevesebb teher nyomja majd a vállát.
