Röpülj hajóm

-czky- | 2007. június 05. |

Magyar Napló hajó, 2007. június 2.

Képzeljünk el 500 embert és 250 széket egy hajón. Közelharc, törött fogak és vér mindenütt. Körülbelül így kezdődik a Magyar Naplós könyvheti kirándulás. Leírhatatlan a hangulat, elegáns, idős hölgyek, és írókinézetű éltes urak pankrációja. Kár, hogy nincs nálam fényképezőgép. Körbenézek: mindenki itt van, aki számít. Úgy értem, aki a Magyar Naplónál számít – ez kétségtelenül szűkíti a kört, még ha van is átfedés. Egyébként a hajó szép, a személyzet kedves, csak az árak megbocsáthatatlanok (tizenöt sör itteni árából magánrepülőt vehetnék, huszonötéből én lennék a következő magyar űrturista). De essünk túl rajta, az első kör hamar a kezünkben van. És valahol ennél a pontnál vész el a hivatalos program fonala.

Mert innentől semmi közünk a rendezvényhez. Összeverődnek a társaságok, igazán szeretett és igazán csak kevéssé szeretett írókkal a háttérben iszunk. Valamelyikünknél van tíz Kőbányai a táskában, egy másiknál csak három, de az Dreher. A vendégek ellepik a hajót, nyugodtan, egyenletesen szétszóródva zümmögnek. Valamikor el is indultunk közben, valamikor állítólag tombola is lesz. Az egyikünk verekedést akar kirobbantani, mert unatkozik, a másikunk meséli, hogy a könyvhéten látta Karafiáth Orsolyát, és nem volt rózsaszín haja – tudjuk, hogy hazudik. Begyűjtöm az érdemesebb könyveket recenzióírás ígéretével, a többinek próbálom legalább a szerzőjét megjegyezni, de lehetetlen.

Szaporodnak az üres sörös dobozok. Elterjed a rémhír, hogy Turczi István is a hajón van, csak Szentmártoni János bezárta a raktérbe. Néhányan kutatócsoportot alakítanak és elindulnak kiszabadítani. A kirándulás apropójául szolgáló antológiák egyikét, az Év verseit olvasgatom. Most sem tudom azt mondani, hogy rossz. Irtózatosan vegyes, de tartja magát. Közben elhaladunk az összes létező híd alatt. Órákra beszorulok egy sarokba, de nem zavar. Összeismerkedem egy holland úrral, akiről kiderül, hogy író, és hazájában körülbelül 100000 példány kelt el könyveiből. Meghív egy pezsgőre és a jövő heti felolvasására. Elegáns és nyugodt. Holland akarok lenni.

Egy friss kötetes költőnő kapcsán 10 percig komolyan bánom, hogy monogám vagyok, de aztán beleolvasok a verseibe, és ez a bánat elmúlik. Ránk esteledik, csillognak a szemek, szívjuk a motor füstjét, a nép túlnyomó többsége tökrészeg. Beszélgetünk, dohányzunk, álldogálunk órákig. Valaki bedobja a társalgásba, hogy Alexa Károly odabent megnyerte a szkanderbajnokságot. Szemünk se rebben. Aztán a tömeg kezd elszivárogni. Kiderül, hogy kikötöttünk. Egyikünk távozás előtt faarccal zsákmányol az ottfelejtett tombolanyereményből.

Nem vagyok hajlandó politikáról beszélni, pedig a Magyar Napló kapcsán anélkül szinte lehetetlen bármit is mondani. De akkor sem. A program nem szólt semmiről, a felvonuló „szerzőgárda” pedig kevés kivételtől eltekintve (pl. Takács Zsuzsa) hidegen hagyott. Volt  víz, a vízen hajó, azon meg a káosz. Láttam az asztalokon rengeteg elég gyanús könyvet (gyanús, hogy nem lesz Nobel-díjas és/vagy nem fogom zokogva olvasni) és néhány jót is. Sör, Duna, beszélgetés. Nem történt semmi, csak amire számítani lehetett.

Simon Márton