B+
Ágoston Vilmos: Lassú vírus, Noran, 2008, 144 oldal, 2299 Ft
Ez a regény 1981-ben megjelent Romániában, talány, hogy miként csúszott át a cenzúrán, talán nem értették, vagy nem is akarták érteni? Itthon résen voltak, nem is jelent meg egészen mostanáig, ami szintén nem nagyon érthető, miért kellett ennyit várni? Lehet, hogy folyamatosan hibák csúsznak a rendszerekbe? Valószínűleg, ez lehet a magyarázat arra is, hogy a történet főhőse, Rangi Tangora, az állandó ellenőrzések, és megfigyelések ellenére szabadon mozoghat, pedig valami nem stimmel vele, ezt akarja bebizonyítani prof. Jédé is. Sőt, felállítja a diagnózist, Tangora a lassú vírus kifejlett, és nehezen vakcinálható formájában, a kultúrdepresszióban szenved. Miben nyilvánul meg mindez, hiszen a férfin jószerével semmi különöset nem lehet felfedezni, fizikai munkásként dolgozik, igaz, meglehetősen gyakran váltogatja munkahelyeit, eljár a kocsmában, ahol nem hangoskodik, és szabadidejében rengeteget olvas, elsősorban klasszika filológiát, közben jegyzetel is. Ez már azért gyanús, minek olvas a dolgozó annyit, csak nem tervez valamit? Jédé időnként magához rendeli Tangorát, és vallatja, rá akarja venni, hogy ismerjen be valamit, de nagyon úgy tűnik, hogy maga sem tudja, hogy mit kellene Tangorának beismernie.
Talányos regény a Lassú vírus, kevés dologban lehet biztos az olvasó, kérdés, hogy hihetünk-e a bevezető Nyilatkozatnak, amelyből azt tudjuk meg, hogy a regény Tangora írása, de némileg módosított rajta a szerző, a szöveg inkább elbizonytalanít, hiszen az elbeszélői helyzetek gyakran váltakoznak, néhol orvosi esettanulmányt idéznek, máskor pedig olyan az olvasóknak szánt kiszólások vannak a szövegben, amelyeket nehéz összekapcsolni az elsődleges elbeszélői hanggal. Ráadásul, az eseményeket sem lehet egyértelmű kronológiai rendben állítani, tehát az időrend sem tisztázott, olykor pedig élhetünk a gyanúval, hogy egyes epizódok nem a szereplők reális szintjén játszódnak, hanem csak képzeletükben. A befogadó tehát egy borzasztóan képlékeny világban találja magát, és körülbelül olyan ez a világ, mint amilyenben a szereplők létezni próbálnak. Tangorát követik, többször felkutatják bérelt szobáját, egyetlen barátját, a félkegyelműnek tűnő Jeremiást kihallgatják, de nem tudják meg, hogy mit akarnak tőlük, a főszereplő talán sejti, de nem áll kötélnek, nem tesz eleget a regényben leggyakrabban elhangzó felszólításnak, nem ismeri be, nem vallja be. Úgy tűnik, ő csak csendben el akar evickélni, egyik munkásszállótól a másikig, egyik kocsmától a másikig, van benne ugyan ambíció, szeretne tanulni, de erősebb az a vágya, hogy kivonja magát a kötöttségek alól. Talán, ezért találja ki, hogy Jeremiással fogjanak bele egy apró senkit sem érdeklő vállalkozásba, és áruljanak játék teknősbékát, és egeret, de az is lehet, hogy pont fordítva történt, Jeremiásé volt az ötlet, ő meg jobb híján mellé szegődött. Tangora, a regény végén úgy tűnik, kimenekül ebből a szétmállott, paranoiás világból, mert, a viselkedéséből erre a következtetésre juthatunk, ő tudja, hogy a lassú vírus nem más mint a rendszer, a diktatúra, ami elnyomja a kreativitást, és megvonja tőle a szabadságot.
A regénynek nincs igazi története, vagy ha mégis nagyon szeretnénk konstruálni egyet, megtehetjük, de a lényeg nem ez, sokkal fontosabb az a megváltoztathatatlannak tűnő, lepusztult emberi, társadalmi, és környezeti állapot dokumentálása. Ágoston műve rengeteg apró finomságot rejteget, így feltehetően többszöri elolvasás után is tartogatna meglepetéseket, stílusa emlékeztet Bodor Ádámra, de ebben nyilván elsősorban annak van szerepe, hogy nagyjából ugyanazok a hatások érték őket. Különösebb feltűnés nélkül érkezett meg a magyar irodalomba a Lassú vírus, ennek ellenére mégis érdemes rá odafigyelni, mert az utóbbi évtizedek magyar nyelvű prózájának egyik különös, rejtelmes, és fontos könyve ez, nem túlzott a kiadó, amikor azt írta a fülszövegben, hogy felfedezésre váró regény, valóban az.
