Tegnap már nagyon késő volt, én meg úgy kimerültem, hogy a végét le se tudtam írni. A palánkon belül, a reflektoros verőfényben végig kellett osonni a vékony kőperemen, a mínusz két szint mély szakadék partján, és nekem, bár nem vagyok félős, meg még mindig direkt bátorítom is magam, de mindenesetre tériszonyom van, és tudom, hogy nem szabad lenéznem, viszont nem tudom megállni, hogy le ne nézzek, mintha valami vonzaná a tekintetemet odalentről, és olyankor elszédülök, és megállok és a palánkba kapaszkodom, de a palánk résein a fiúk sziszegik, hogy ne szórakozz már nemecsek, tovább, tovább, a bádogbódéhoz kell menned, abban posztol az a mocskos szemétláda, gyerünk, nemecsek, ne parázz, így sziszegik, csupa kisbetűvel.Se élő, se holt nem vagyok már, ahogy a bódéhoz érek, nagy nehezen bevackolódom az árnyékos oldalára, végre úgy érzem, nem lát senki, és a fiúk elől is fedezékben vagyok, szép lassan felkúszom az ablakig, és látom az őr fejét a kékes fényben, az asztalán félig üres literes üveg, a tévében meg egy férfi és egy nő vonaglik, aztán már minden csupa rózsaszín meg szőrös, és már nem igazán érteni, mi micsoda, melyik a pasi és melyik a nő, esküszöm, srácok, sehol egy kutya, és tök kopasz meg öreg, meg a bajusza is őszes, és olyan kövér, hogy soha nem érne utol bennünket, és úgy horkol, mint egy állat, teljesen beszívott, egyszerűen nincs is magánál. És amikor ezt elmondom a palánk résén át, sorra ugrálnak be a fiúk, előbb a Boka, aztán az összes többi, utoljára Geréb, aki csupa izom, és minden tornaszakkör előtt megiszik egy pohár töményre kevert szőlőcukrot, mert az felmegy az izmaiba, és még erősebb lesz tőle. Tiszta szerencse, hogy beugráltak, különben hogy mászom én ki, nem vagyok egy Geréb, és szőlőcukrom sincsen.
És állati nagyot fociztunk egy félig kiivott ásványvizes műanyagpalackkal, a melósok hagyhatták ott, a két kapu az egymással szembefordult két gépnek a markolója, nagyon nehéz volt beletalálni, de legalább könnyű védeni, mert engem rögtön beraktak a kapuba, a sintér döglesszen meg, nemecsek, védjél, mi a szőrnek állsz akkor a kapuban? A végén meg kidurrant a palack, és pont engem tudott eláztatni, ahogy kivédtem, és úgy röhögtek rajtam, hogy össze-vissza görnyedeztek, és végülis örültem, hogy ilyen vicces fiú vagyok, csak fáztam egy kicsit.
Mikor már senki se bírt röhögni, akkor mondta a Csele, hogy azt figyeljük meg, ahogy ő holnap lesmárolja a Déemeslányt, nyílt színen, a bolt kellős közepén, ha mégse merné megtenni, mindegyikünknek csór egy szál cigit, nyugodtan számon kérhetjük, de ha meri, akkor egy egész dobozzal összedobunk neki. És benne voltunk, bár én nagyon szeretném, ha ő vesztene, nem a cigi miatt, mert azt nem bírom, bár nem merem bevallani, és ha eláruljátok, letagadom, hanem a Déemeslány miatt.
