Általános cikkek puf100 lackfi_jános

PUF100: Lackfi János: Mínusz 2. szint (Írja Nemecsek Ernő)

Könyves Magazin | 2007. november 17. |
Idén száz éve jelent meg Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk című regénye. Mivel gyerkkorunk egyik kdevence volt, ezért örömmel álltunk össze a PEtőfi Irodalmi Múzeummal, akik erre az alkalomra külön kiállítással készültek: Éljen a Grund - 100 éves a Pál utcai fiúk című regény. A kiállítás 2007. október 11 - 2008. augusztus 31-ig látogatható. A PIM négy írót kért fel, hogy naplószerűen gondolja újra a grund történéseit. Zalán Tibor (Áts Feri ), Péterfy Gergely, Lackfi János és Ficsku Pál (Csónakos) szövegeit olvashatjuk. Ha valakinek van elfekvőben PUF-os szövegtöredéke, küldje el nekünk! Itt elolvasható az összes.

Ezek tényleg nem szőröznek, esküszöm, bár esküdni nem szabad az égre, mert az Isten trónusa, sem a földre, mert az meg a lába zsámolya, mondta a hittantanár, ez benne van a Bibliában. Ezek tényleg egy egész szintet mennek lefelé minden áldott nap, állapítottuk meg, amikor körbejártuk a vaspalánkot, de alig láttunk a réseken valamit, csak szeleteket, szeletelt látvány, mint a párizsi a boltban, lehet egy kicsit több, húsz deka, huszonöt?
– Ezek nem cicóznak – mondja Boka, és ha Boka azt mondja, akkor szent igaz. Egészen körbenézte a palánkot, a magasságát is megsaccolta, és még a fogpiszkálóját is kiköpte, így csillapítja a nikotinhiányát, mert ő már erős dohányos, nem semmi dolog, persze csak akkor erős dohányos, ha erősen van dohánya, de általában gyengén van eleresztve, most is, úgyhogy megkérdezi:
– Nincs valakinek egy bláza?
Csele kelletlenül elővett egy szállal, a mázlista, megint csórt az apjától, ha volna apám, ha nem ment volna el avval a kis riheronggyal, ahogy Anyuka mondaná, én is csórhatnék tőle, de hát elment, na mindegy. Leginkább Boka szívta, de aztán körbeadta, én is úgy tettem, mintha szívnám, azt kiabálták, tüdőzd le, Nemecsek, tüdőzd le, ordították, és letüdőztem, pedig Anyukának megígértem, hogy nem cigizek, mert így kezdődik, először csak a cigi, aztán a lányok meg a drogok, meg ki tudja még mi, elhagyni a családot, letüdőztem, és a szemem telement könnyel, pedig nem voltam szomorú, csak fiziológiásan választottam ki bizonyos nedveket, fiziológiásan, jegyezzétek meg ezt a szót, mondta Vitya bátya biosz órán.
– Le kell jutnunk a mínusz ötödikre, akár élve, akár halva, a tűzön-vízen át. Ennyivel tartozunk a teleknek! Esküdjetek, fiúk! Íme a szent kenyér! – Bokában az a jó, hogy nem csak sok krimit meg misztikus filmet látott, de meg is jegyzi belőlük a dumákat, és visszamondja, én nem bírom Anyuka szomorú tekintetét, ne tévézz, kisfiam, kiszívja az agyadat, majd megnézünk valami szép, régi, fekete-fehér magyar filmet, úgyhogy csak éjszaka szököm ki néha filmet nézni, és rettegek, rajtam ne üssön.
És esküdtünk a szent kenyérre, mind egyszerre rátettük a kezünket, és elismételtük a mágikus jelszót, ezt itt nem is írhatom le, mert titkos, és a leírástól elveszti az erejét. A leírástól egyébként sok minden elveszti az erejét, amit pedig amúgy jó poénnak hinne az ember. A szent kenyér pontosan úgy nézett ki, mint egy szezámmagos szelet, SESAMY SNAPS, amelyikből három darab hatvankilenc forint akciósan a suli közelében, a Déemben, a kedvencem, de Boka megtiltotta, hogy mi is vegyünk, ez szentségtörés lenne, csak ő vehet, és csak az eskütételhez. Most is széttördelte darabokra, mindenkinek jutott, és meg kellett várni, hogy elolvadjon, aki ropogtatni merte volna, az kap egy maflást Bokától.
– De, de, de… hogy jutunk át? – dadogta Weisz, nem mintha félt volna, egyikünk se félt, rettenthetetlenek voltunk.
– Ott van a biztonsági őr is – tettem hozzá, de én sem azért, mintha félnék.
– Zseblámpával – tette hozzá Kolnay, nem mintha félne.
– És pisztollyal – tette hozzá borzongva Barabás, és szerintem mind megborzongtunk, nem mintha félnénk, hanem az izgalomtól, mert ez már kész krimi.
– Kutyával őrzött terület – húzta alá ujjával a Weisz a vaspalánkra ragasztott feliratot, nem mintha nem láttuk volna mindannyian.
– Szétverem ezt a palánkot, gyáva kutyák, és bemegyek egyedül – dühösködött Geréb, akiben könnyen felment a pumpa.
– Sorsot húzunk, és akinek a rövid jut, azt szépen beemeljük a palánkon, hogy felderítse a terepet. – mondta Boka, és előhúzott egy gyufásdobozt.
Persze, hogy a Kolnay húzta a rövidet, mindig ő húzza a rövidebbet, ritka szerencsétlen pali, szinte sajnáltam, egész megkönnyebbültem, de aztán a Kolnay elrikkantotta magát:
– Közlegény, vigyázz!
Én, mint egyetlen közlegény, rögtön haptákba álltam, és azt a parancsot kaptam, hogy derítsem fel a terepet odabenn.
– Igenis, de… – dadogtam.
– Semmi de, lelépni!
Segélykérően néztem Bokára, de ő felhúzta a szemöldökét, és már tartotta is a bakot.
– A parancs, az parancs.
– Ez így igazságos – tette hozzá Geréb fenyegetően.
Egészen dobogott a szívem, bár az mindig dobog, csak nem ennyire, amikor felhúzódzkodtam a Boka két tenyerébe állva, és átnéztem a palánk felett.