A
Glen Povey: Pink Floyd Echoes; Cartaphilus Könyvkiadó, 2008, Fordító: Wolf Péter, 368 oldal, 11900 Ft
Apám már abba a generációba tartozott, akik „I hate Pink Floyd” pólót hordhattak volna a hetvenes években, hiszen kronológiailag inkább passzolt a fiatalsága a brit punkhoz, mintsem a Floydhoz. Biztosra veszem, hogy apám istentelen nagy Sex Pistols rajongó lett volna, ha Londonba születik, de mivel nálunk látta meg a napvilágot és hozzánk minden késve érkezett nyugatról, inkább Pink Floydos lett. Személyiségem a mai napig viseli ennek a rajongásának a nyomait: hatévesen láttam először a fal darálós jelenetét. Napokig nem tudtam utána aludni. A regresszió azóta is tart.
Apámnak nem múlt a rajongása, minden albumot meghallgattatott velünk. Amikor tinédzserként sikerült szereznünk egy „I hate Pink Floyd”-os pólót, napokig nem szólt hozzánk. Szerinte, aki nem ismeri fel, a Floyd isteni gyökereit, annak nincs lelke, aki pedig nem tudja a fal szövegeit fejből, ne hívja magát homo sapiensnek. Így harminc felé, egyre inkább tűnik úgy, hogy igaza van.
Az 1964-ben alakult Pink Floyd gyökerestől forgatta fel a zenevilágot, gyakorlatilag minden lemezük köré legenda gyártódott, amibe fogtak arannyá változott a kezükben. Senki sem gondolta, hogy lehetséges rendes pop koncept albumokat összehozni, erre ők megcsináltak egy hármas szériát. Albumaik minden lehetséges rekordot megdöntöttek, hatásuk a mai napig tart. Hogy milyen erős a Floyd zenetörténeti hatása, arra példaként megemlíteném, hogy Marilyn „sátánista” Manson a Wall-t jelölte meg, mint követendő irányt. Nem mintha összejött volna neki a Floyd teljesítménye a Golden Age of Grotesque-el.
A zenekar abszolút mitikus státuszú még azok körében is, akik nem szeretik a zenéjüket. A ’70-es évektől kezdve nincs olyan zenekar, ami ki tudta kerülni a Pink Floydot, mindenki hozzájuk képest határozta meg magát. (A kortárs zenekarok meg azokkal a bandákkal határozzák meg magukat, akik így-vagy úgy de foglalkoztak a Floyd zenei hatásával, de ne menjünk bele az erdőbe.)
Rengeteg legenda kapcsolódik a zenekarhoz, a pszichedelikus-metafizikus értelmezésektől, egészen odáig, hogy például, ha lehalkítjuk az 1939-es Óz a nagy varázsló című filmet és elindítjuk a Dark Side of the Moon-t, olybá tűnhet, hogy a film alternatív zenéjének írták az albumot. Erről komoly vita zajlik a neten, ugyanezt a feltevést az Alice Csodaországban és a The Wall-lal is felvetették. Ne szaporítsuk a szót, a Pink Floyd nagyon nagy király. Ehhez képest elenyésző a zenekar történetével foglalkozó kiadvány.
A zenekar történetének dokumentálásához nekünk magyaroknak is közünk van: az első magyarul megjelent Floyd történetet Ürmös Attila jegyzi 1995-ből (apámnak megvan), ezt követte a Floyd dobosának Nick Masonnak a visszaemlékezése (apámnak megvan). Mindkét könyv hiánypótló, megjelenésükkor remekül betöltötték a funkciójukat. Povley 2007-es könyve azonban igazi pozitivista munka, amelyet csak egy abszolút rajongó tud így elkészíteni. Povley után senkinek sem fog eszébe jutni új Floyd történetet írni.
Szép kivitelű, keményfedeles, fényes lapú kiadvány az Echoes, nyilvánvaló, hogy a Carthapilus kiadónak a szívügye a zenekar, Ürmös könyvét is ők adták ki. A külcsínre már ott sem lehetett panaszunk, itt sincs, igaz a tizenkétezer forintos árnál azért érezhetjük, hogy hevesebben ver a szívünk. Erre a kiadványra azonban ne sajnáljuk a pénzt. Olyan könyvhöz juthatunk, ami végre helyére tesz egy kétes műfajt, a zenekartörténet írást. Ha valaki ilyesmit szeretne írni, azt kérem így kell.
A kötet bevezetőjében betekintést kaphatunk a kutatási módszerekbe, a szerző gyakorlatilag mindent (értsd: mindent!) végigjárt, ami a Floydhoz köthető: van teljes koncerttörténet (1996-ig), hatás-háló, kiegészítő művészetek, diszkográfia, sztorik, minden. Ilyen fokú adathalmaz összegyűjtéséhez és rendszerbe szedéséhez évtizedek munkája és egy szent elhivatottsága kell, Povley-ban mindkettő adott. Nincs olyan információ a zenekarról, ami nincs benne ebben a könyvben. Mindez emészthetően, remek képekkel, jól olvasható betűtípussal és élvezhető stílusban. Még azoknak is tetszeni fog, akik nincsenek oda a Floyd-ért.
