Közlekedik a főváros, írta és szerkesztette Legát Tibor, Jószöveg Műhely Kiadó, 2008
A tömegközlekedés számomra a legprózaibb dolgok egyike. A tömegközlekedés használati eszköz. Tökéletesen hidegen hagy. Legalábbis olyankor, amikor nem idegesítem fel magam rajta. Nincs benne semmi érdekes. Nem hangulatos, nem kellemes. Szükségből használom, mert eljuttat innen oda. Tovább megyek: semmi közöm a régi budapesti közlekedéshez. Egy szlovák kisváros panelblokkjában születtem, utána meg olyan eldugott hegyi falvak közelében éltem, ahol könnyen megeshet, hogy még ma sem tudnak a fokozódó szlovák-magyar helyzetről. A budapesti tömegközlekedést mindössze tíz éve ismerem. Legát Tibor, a Magyar Narancs szerkesztőjének és újságírójának könyve mégis működött. Őszinte leszek: nem is egészen értem a hatásmechanizmust, ami nosztalgiára késztet valakit olyan események kapcsán, amikhez végül is semmi köze.
A Közlekedik a főváros egyszerű kiadvány: szórakoztató-ismeretterjesztő album. Képes történelemkönyv, ha úgy tetszik. Abból a „nyugati” album típusból, ami tartalmas, rengeteg információt zsúfol össze, mégis könnyen emészthető, és amit bátran lehet ajándékozni a család félreeső tagjainak, mert lehetetlen vele csalódást okozni. Legát Tibor, akinek a BKV lapjának egykori munkatársaként volt alkalma elmélyedni a témában, a budapesti tömegközlekedés történelmét fogja össze ebben a gyanúm szerint hiánypótló könyvben, ráadásul nagyon szórakoztató módon. Egyrészt jó a kiadvány szerkesztése. A különböző szövegek változatos elhelyezése folyamatosan fenntartja az olvasó figyelmét, és mint a legtöbb hasonló ismeretterjesztő könyv megadja azt a könnyítést, hogy nem muszáj egybefüggő szövegként olvasni. Fel-fel bukkan egy-egy idézet, régi újságcikkekből, irodalmi szövegekből, korabeli dokumentációkból, a változó méretű és elhelyezkedésű képek is az érdeklődés folyamatos fenntartását szolgálják. A szövegek és képek aránya pedig úgy van összehangolva, hogy még véletlenül se bátorítsa el azokat, akik véletlenül belelapoznak a könyvesboltban. Ugyanakkor Legát Tibor jóízű, szórakoztató-ismertető szövegei az erre fogékonyak figyelmét is felkeltik és lekötik.
A könyv előszavát (Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Dr. Kocsi István BKV Rt. Vezérigazgató mellett) Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere írta. Töprengtem rajta egy darabig, hogy vajon egy budapesti tömegközlekedéssel foglalkozó kiadványnak jót tesz-e a mai (nem csak közlekedési) állapotok mellett, ha a főpolgármester méltatja. De végül is miért ne tenné, hiszen, ha valakinek, akkor a mindenkori főpolgármesternek csak van némi köze a főváros közlekedésével foglalkozó, átfogó kiadványhoz, meg aztán ha manapság valaki elhagyja csöppnyi lakása ajtónégyszögét, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mire újra viszont látja, addig néhányszor elhagyja az ajkait a magas hivatali pozíciót betöltő személy neve.
Az album öt tematikus részre oszlik: Csönget egy picit, Zöld inga, Csukló és gyakorlat, Vörös számtan, Mélyföld. Nem kell túl sokáig merengeni felette, hogy rájöjjünk: a különböző budapesti tömegközlekedési eszközök szerint van fejezetekre osztva a kiadvány. A villamosok, a HÉV, a trolik, a buszok és földalattik történetét vizsgálhatjuk meg így közelebbről egy-egy fejezetben, ezeken belül szépen sorrendben haladva, kronologikusan tehetjük magunkévá a könyv anyagát, a legelső budapesti szállítóeszközöktől, egészen a az adott járműtípus mai utódáig. Így fejezetenként haladva eljutunk a dunai révésztől és lovakkal hajtott vasutaktól egészen a marakodások középpontjában álló, épülő négyes metróig. Ami így összeáll a kötet lapjain, az mégis több puszta történelmi áttekintésnél. A végére érve döbbenünk rá, hogy város közlekedése mennyire hozzátartozik arculatához és történelméhez. Legalább annyira, mint jellegzetes épületei, utcái, parkjai.
Ám ez a része a városnak sokkal inkább az emberhez tartozik, lakójával szorosabb viszonyban áll: együtt változik vele. A korral és korhangulattal. A trapéznadrággal, ha úgy tetszik. A közlekedés köti össze a várost az emberrel. A közlekedés város állandó része és változója. Olyasmi, ami mindig kifejezi a hangulatát és szellemiségét. A lényéhez tartozik. Ez (amellett, hogy nem vet túl jó fényt a mai Budapestre) azt is jelenti, hogy a város egy-egy korszakának megismeréséhez a közlekedés felépítése, a tömegközlekedés eszközeinek formája, színe, hangulata ugyanúgy hozzátartozik, mint az aktuálisan divatos kordnadrág. Vagy a gombos bot, a charleston, a neonreklámok, a korai magyar filmekben idegesítően nyafogva beszélő-éneklő színésznők, a kopott Trabantok és május elsejei felvonulások.
Ha ránézel egy villamosra, már tudod, hogy a legfelkapottabb bárokban aznap este milyen zenére fognak majd táncolni, de azt is, hogy kiállhatsz-e forradalmi rigmusokat kántálni az utcasarokra büntetlenül, vagy hogy mely városrészekben kell füstös romkocsmákat keresned. Ugyanígy a könyvet lapozva sem lehet eltévedni. Ehhez pedig nem kell különösebb háttérismeret, elég némi fogékonyság.
