B+
Mark Haddon: Valami baj van, ford.: Elekes Dóra, Európa, 2008, 507 oldal, 3200 Ft
Szeretem azokat a könyveket, amelyeket egy szuszra el lehet olvasni, szórakoztatóak, ráadásul látszik rajtuk, hogy szerzője még az írás nevű ősi mesterséghez is konyít valamennyire. Ha éppen arra vágyom, hogy elvesszek a sorok között, mélyebb gondolatokon törjem a fejem olvasás közben vagy netalántán kikészítsem magam egy zúzós történettel, veszélyeztetve ezzel éjjeli nyugalmamat is, egy másik polcról válogatok, de néha szükségem van az önfeledt szórakozásra is. Haddon a maga műfajában remek regényt dobott össze. Nem kell sokat tökölni vele, hamar a végére lehet érni. A történet részletei sem annyira különlegesek, de a szerző rendkívül szimpatikus módon tálalja és sűríti össze egy nagy egésszé.
Haddon gyerekkönyveket és forgatókönyveket írt, majd néhány évvel ezelőtti első, felnőtteknek szóló regénye nagy siker lett. A kutya különös esete az éjszakában egy autista fiút helyez a középpontba, a Valami baj van egy teljesen szétcsúszott családot. Szereplők: George, a pánikrohamokra hajlamos hipochonder férj, Jean, a férjét permanensen megcsaló feleség, Katie, az egygyerekes, újból házasodni készülő filozófiadiplomás lány, valamint Jamie, a homoszexuális fiú. Alapból sem gyenge, de amikor George bőrrákot diagnosztizál magán, Jean szeretője megkéri a nő kezét, Katie lefújja az esküvőt, és Jamie-t elhagyja legnagyobb szerelme, a tortára hirtelen rákerül a tejszínhab, és a pazar gyümölcsdekoráció. A helyzet egy fokkal még rosszabb lesz, és ami ilyenkor lenni szokott, mindenki heves kapkodásba kezd, hogy menthesse a menthetőt. Leszámítva persze George-ot, aki az események felpörgését egy kodein-válium váltással próbálja kompenzálni, bár az ő helyzetét elnézve jóindulattal ez is nevezhető segítségnyújtásnak.
A regény rövid fejezetekből áll, állandóan változik a nézőpont, a cselekményhez igazodva mindig más a narráció üteme, és Haddon ahhoz is jól ért, hogy tudja, mikor kell tőmondatokban, összetett mondatokban írni, mikor kell leírni vagy párbeszédbe bonyolítani a szereplőket, mikor kell komolyra, esetleg csöpögősre vagy viccesre venni a figurát. A történet olykor szívbemarkoló, olykor enyhén horrorisztikus, viszont elég gyakran annyira mulatságos, hogy többször majdnem felröhögtem a buszon olvasás közben. A szerző remekül azonosul szereplőivel, de – mivel Haddon első célzott olvasóközönsége a gyereksereg volt – az sem meglepő, hogy Jacob, Katie bölcsödés kisfia is úgy poroszkál végig a színen, és fárasztja le családtagjait, ahogy ezt egy ilyen korú emberke teszi. Ray, Katie vőlegényjelöltje, aki sok esetben nem tud kiigazodni párján, a történet egyik kulcsszereplője. Olyan utat jár be, mint névrokona a Dallasban – Ray Krebbs gondosan pakolja a szénát, és hallgatja a jóféle country-t egy doboz sörrel a kezében, mígnem kiderül, hogy ő is jújingfiú, így aztán aprozódik az örökség, és Bobby is társat kap, ha verekedésre kerül a sor. A regény Ray-e egyszerű emberkeként masírozik be a romokban heverő családba, aztán rengeteg bónuszpont után az elhanyagolt szereplő ott találja magát a tűz közelében, az egyetlen fecskendővel a kezében. Szóval Haddon jól eljátszik a szereplők hierarchiájával, összezavar, de nem lesz totális káosz.
A regény kedvelt csinált ahhoz, hogy elolvassam Haddon előző regényét is. A Valami baj van valószínűleg nem él meg csillagporos hollywoodi filmadaptációkat az elkövetkezendő évtizedekben, és nem érdemel majd Nobelt, de ezt úgy mondom, mintha számítana egyáltalán… Parsons után lett még egy kedvenc kortárs angol szerzőm, akit akármikor elővehetek, ha sallangmentes, kimerítő, és a maga nemében gazdag szórakozásra vágyom.
