A kötelező olvasmányokhoz az e heti szervező szavunk az ALATT. Mi jut eszünkbe róla elsőnek? Mi más, mint az alkoholos befolyásoltság alatt kifejezés, amiről pedig mi más jutna eszünkbe, mint Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski című regénye. Ez az a könyv, ami két-három oldalnyi dallaszozás* után bárkit egyenesen a detoxikálóba juttathat, amellett pedig egyszerre igen szórakoztató, és egyszerre – bár tudom, nem illik az ilyesmit iderángatni, de: különösen a szerző élettörténetének ismeretében – megrendítő. A kritikák sosem felejtik el hangsúlyozni, hogy a regényben a lényeg nem a gigászi mennyiségű alkohol, ami lefolyik a szereplők torkán, hanem hogy az ember milyen kerülőutakat talál valami kis nyomorult szabadsághoz az elnyomásban, és ezzel itt semmiképp nem vitatkoznánk. A szöveg sorsa különben mindezt jól példázza: bár 1970-ben íródott, 1988-ig hivatalosan nem jelenhetett meg, akkor is csak erősen meghúzva; és miközben a Szovjetunióban csak szamizdatban terjedhetett, külföldön 19 nyelvre fordították le. A kisregényt egyébként pár éve a rádióban is leadták részletekben, és a felolvasás talán még jobban megmutatta, hogy elejétől a végéig zseniális a szöveg. Aki eddig elmulasztotta, annak találomra idegépelek pár részletet:
Ó, szabadság, egyenlőség! Ó, testvériség és édes semittevés! Ó, szent felelőtlenség! Ó, népem életének legboldogabb órái: az italboltok nyitásától a zárásig!
...
De egy hónap múlva visszajött. Akkor én éppen holtrészeg voltam, és amint megláttam őt, lerogytam az asztalra, felnevettem, és rúgkapálva ordítottam: „Aha! Elhúztad a csíkot a kljazmai Vlagyimirba! De ki fogja helyetted a gyerekeket..." Erre ő – egy szót sem szólt – csak odajött hozzám, kiverte az első négy fogamat, majd Komszomol-beutalóval elutazott a doni Rosztovba.
...
A „Gyöngyvirág” kölni például megkavarja az ember fejét, nyugtalanítja a lelkiismeretét, erősíti jogtudatát. A „Fehér orgona” hatása pedig fordított: megnyugtatja a lelkiismeretet, és kibékíti az embert az élet rákfenéivel…
Történt egyszer, hogy megittam egy teli üveg „Ezüst gyöngyvirág” kölnit, majd leültem és sírva fakadtam. Miért sírtam? Mert eszembe jutott a mama, helyesebben eszembe jutott, és nem tudtam kiverni a fejemből. „Mama” – szóltam, és sírtam tovább. Aztán újra szólítottam, hogy „mama”, és újra sírva fakadtam. Egy nálam hülyébb alak ott ült volna tovább, a mamát siratva. De én fogtam egy üveg „Orgona” kölnit – és megittam. Na, mit gondoltok, mi történt? A könnyeim felszáradtak, ostoba röhögés fogott el, a mamát pedig úgy elfelejtettem, hogy már a nevére sem emlékeztem.
*Fiatalabbaknak és absztinenseknek: péntek esti társasági játék volt a kilencvenes évek elején-közepén, melynek során annyiszor kellett inni valami röviditalt, jó esetben whiskyt, ahányszor a Dallas éppen sugárzott részében tették a szereplők.
