Általános cikkek a_ 2008 jaffa ligeti nádler

Nádler vs. Ligeti

Szőllő | 2008. június 24. |

A
LIGETI GYÖRGY – NÁDLER ISTVÁN (album) Jaffa Kiadó, Bp, 2008, 108 oldal, 4990 Ft.


Két kiváló művészt mutat be az az album, amit szerencsémre, sikerült a napokban többször is végiglapoznom, s elolvasnom a benne lévő interjúkat. A Ligeti György zeneszerzővel, valamint Nádler István festőművésszel olvasott beszélgetések alatt egyre inkább az volt az érzésem, hogy mennyire hasznos lehet, ha ilyen módon összekapcsoljuk a művészeti ágakat, s két ilyen hatalmas jelentőséggel bíró egyén nézőpontjából vizsgálhatjuk meg, hogy mit is jelent a zene, s mit jelent a képzőművészet, s azon belül is a festészet.

Az első interjú – Ligeti Györggyel – még 1991-ben, a Balzan-díj átadásának alkalmából született, s igazából itt a „Mi a zene?” kérdésre próbálja megadni a választ a nyelv és a hangzó dallam hasonlóságainak és különbözőségeinek bemutatásával, bizonyos, ez esetben nem csak európai kultúrák zenei hagyományainak értelmezésével (pl.: a melanéziai vagy egyéb afrikai kultúrák polifoniájának megemlítésével). Felettébb meggyőző az a tudás, amivel végigvonul tulajdonképpen a zene újkori történetén, s egészen az alapokig visszanyúlva, a metrika egyesülésétől eljut saját zenéjének értelmezéséig – faladatáig. Ahogy már azt említettem, kitér a világ különböző területeinek szokásaira, a zenéhez, a metrikához, az énekelt dallamhoz való viszonyulásukra, s helyenként megjelenő hagyományok sajátságaira – s a nyelvvel való kapcsolatra is:


„Igaz lehet, hogy a metrika, azaz a hangsúlyok elosztása, nemcsak a táncformáktól vagy más motoros mintáktól függ, hanem – Georgiades értelmezésének megfelelően – a beszélt nyelvi szekvenciáktól is függ. Az Adorno által „nyelvszerűnek” nevezett elem az európai klasszikában és romantikában – elsősorban Beethoven hangszeres zenéjében – megfeleltethető a német nyelv akusztikai duktusának (szó- és mondathangsúlyának.)” – Azért is tartottam fontosnak, hogy mindenképp kiemeljek ebből a felvezetésből egy részletet, hiszen érzékeltetni szeretném, hogy itt nem csak arról van szó, hogy végiglapozunk egy szép albumot, hanem ennek megértéséhez a zenével kapcsolatban mindenképp komoly tudásra, tapasztalatra van szükség. Külön kitér a tonalitás kialakulására; Haydn és Mozart zenei építkezésére, a kadenciaképzésre és a modulációra, aztán tovább Schuberten át Chopinig, majd Wagnerig, egészen addig a kérdéskörig, hogy mi számít tonális zenének, s mi az, ami már valami más. S hogy mi vezette magát Ligeti Györgyöt a zenével való foglalatossághoz; talán az egész zenei fejlődés összefoglalása azért is volt fontos, mivel saját zenei stílusának kifejlődése is ehhez hasonlóképpen, ennek analógiájára alakult; eleinte ő maga sem tudott elszakadni az ütemektől, s ahogy írja: „1956-ban írtam aztán az első „ütemtelen” partitúrámat, a Víziók c. zenekari darabot.”
Ezt követően áttér, a képzőművészetet érintve, a művész feladatára, s hogy miként is képzeli el azt, ahogyan a művészetben mindig is a megújulásra, az újraértelmezésre kell(ene) törekedni, s hogy nem szabad megállni ugyanannál a formánál. Végighalad azon a „névsoron”, akiket elődjének tekint, akiktől folyamatosan tanult – s ahogyan sikerült kialakítani azt a hangzásvilágot, amely a nyolcvanas években született műveiben megjelenik.

Természetesen utal az irodalomra is, és nagyon találó Yeats idézettel hozza közelebb egymáshoz a két ágat (a fordítást idézem): „Hasonló ez a kirakós játékhoz, a daraboknak végül bele kell illeszkedniük egy dobozba. Próbálod újra és újra, különböző módokon összerakni az elemeket, míg egyszer csak hirtelen, megmagyarázhatatlanul mindegyik a helyére kerül, s a doboz bezáródik.”

Az album második felében Marczi Mariann beszélgetését olvashatjuk Nádler Istvánnal, az absztrakt expresszionizmus legjelentősebb képviselőjével Magyarországon. A beszélgetés fő témája természetesen az Ő és Ligeti György művészetének rokonsága, s hogy e két, egyébként távolálló műfajt miként is lehet szinkronba hozni egymással. Ligeti György 80. születésnapjára készült el az a sorozat, melynek elkészítésére Nádlert a berlini Magyar Nagykövetség kérte föl, még 2003-ban. Nehéz dolgom lenne, ha be akarnám mutatni, hogy miben rokonok ezek az absztrakt képek azzal a zenei stílussal, amiről már szó volt korábban, de az alkotás folyamatáról nagyon érdekesen vall Nádler István: „A zenét hallgatva két lehetőségem láttam a képi megfogalmazásra. Az egyik, mikor a darabot egyben látva, abból jellemző részeket kiragadva egy képi sorozattá alakítom. A másik megoldást az jelenti, hogy a kiválasztott darabot folyamatosan újra és újra hallgatom. Így az egyik befejezett munkában kialakult formarendszer és gondolatmenet határozza meg a következő kép karakterét az előzőtől továbblépve, a közös formajegyekkel.”

A beszélgetések után természetesen magát a Ligeti-sorozatot is teljes egészében megtaláljuk az album harmadik harmadában; az első része a sorozatnak egy kilenc részből álló, kizárólag fehér és fekete színeket alkalmazó borzasztóan zaklatott egység. A második rész kereken 30 darabból áll, s elsősorban talán abban különbözik az első kilenc képtől, hogy különböző technikákat alkalmaz a festő, s hogy mindenképpen élettel telibb, sokkalta változatosabb. A harmadik, négy különálló festményre tagolódik; a negyedik rész egy tematikailag is nagyon szoros hármas egység; az ötödik egy tizennégy egységből álló, kalligrafikus elemekkel felépített rész; s az utolsó, az Etüdökre készített mini-sorozat arra az alkotási folyamatra ad választ, amelyet Nádler István ki is emelt az interjúban.

Itt elsősorban persze a képzőművészet, s azon belül is a festészet idomul a zenéhez, ha egyáltalán lehet ilyet állítani – tehát Nádler István arra tesz kísérletet, hogy a saját művészetén átszűrve próbáljon meg zenei hatású sorozatot létrehozni, ami specifikusan Ligeti György „stílusát” szándékozik összefoglalni. Ennek a kettősségnek az értelmezése nagyon nagy figyelmet és odaadást igényel, s elkerülhetetlen, hogy az album lapozgatása közben felcsendüljön néhány mű, ami egyértelműen meghatározhatja érdeklődésünk hangulatát.
TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.