„Gyakorlatilag az írásaimból élek, ami szerintem csoda. Pénzért soha semmit nem írtam. Amikor írok valamit, mindig egy kedves barátomat képzelem magam elé – és neki írok. A pénz csak ajándék. Tudom, hogy ez a nézőpont kicsit nevetségesnek tűnik manapság…” – mondta Mészöly Miklós 1987-ben Párizsban, egy eddig ismeretlen francia nyelvű előadásában (Széljegyzetek az irodalmi esély és handicap kérdéséhez – Kalligram, 2007. október, 41-44. o. Közzéteszi: Szolláth Dávid) Másnak ezt nem hinném el, képmutatásnak és rinyálásnak tartanám, hogy éppen ezen csodálkozik. Mészölynek viszont kapásból elhiszem, hogy a pénzt, amit írásaiért kapott, ajándéknak tartotta.
Mindez ma nem olyan magától értetődő, és már magyarázatra szorult húsz évvel ezelőtt is. Ezért kezdett el Mészöly is magyarázkodni, igaz, két mondatban, hiszen – a francia közönség előtt – maga is látta, hogy ez bizony kissé nevetséges. Csak éppen soha nem gondolta másképp. És nem is emlékszem, hogy írt vagy beszélt volna a pénzről – az írás, az irodalom kapcsán.

AZ EGÉSZ A LITERÁN OLVASHATÓ EL>>