D
Ivánfy Jaksity György: Az Isten tragédiája.
Alinea Kiadó, Budapest, 2006, 287 oldal, 2480 Ft
A szerző szándéka már néhány fejezet után egyértelművé válik: kitölteni a Biblia üres helyeit, és magyarázatot adni olyan eseményekre, amik a teológusok és bibliaértelmezők immár évezredes munkája óta is kérdésesek. Nos, ezt a próbálkozást nevezi a könyv hátoldalán található szöveg „pimaszul humorosnak” és „irgalmatlanul merésznek”. Ivánfy Jaksity regényében akármennyi van is elcsepegtetve a szarkasztikus humorból és a merész írói hajlamból, azért cáfolnám a figyelemfelkeltés jól bevált eszközeivel operáló fülszöveg mondanivalóját.
Szerzőnk mentségére legyen mondva, hogy legalább elismeri: regényét amolyan „tudománytalan fikciónak” szánja, mivel – és ezzel záródik a rövid előszó – „akár így is történhetett”. Idáig nincs is semmi baj. A sztori szerint valahol a világegyetemben él egy népcsoport, a Fejek, akiket azért hívnak így, mert „testük” egy fej (ez egyébként az első jele a szerző határtalan fantáziájának). Főtanácsuk legöregebb tagja, az Atya Úr Isten egy idő után kiállhatatlanná válik a tanács többi tagja számára, így megbízzák a ZX8 szektor felügyeletével. Az Isten, miután rájön hogy egy teljesen üres territóriumot kapott, a Szent Lélek segítségével megteremti naprendszerünket, a Földet, az első emberpárt, majd – rövid időre elbúsulva a nagy ellenlábas, Lucifer gaztettén – arra koncentrálja minden erejét, hogy „kísérleti telepét” fejlesztgesse és gyarapítsa.
A sztori innen már ismerős lehet. Tanúi lehetünk a regény szerint meglehetősen bugyutácska Isten és az ő lelkiismerete, a higgadtabb Szent Lélek fura disputáinak, amibe néha beleszól a Fiú is, bár a könyv első részében ő még nem kap jelentős szerepet. Tovább olvasva rájövünk, hogy a „szentségtörésen” és a nyakatekert koncepción túl ez a regény egész egyszerűen rosszul van megírva. Itt-ott előbukkannak a magyarok, mint „majdan kreatív népecske”, de a történetnek egy magyar szereplője sincs, csak volt szocializmusunk egyes terminusai bukkannak föl. A szerzői vagy kiadói figyelmetlenségből eredően végig kérdéses, hogy az Isten valóban a Fejek rendjébe tartozik-e, hiszen előszeretettel üldögél az aranytrónusán a mennyben, miközben abszolút tanácstalanul szemléli az egyiptomi járomból kiszabadult zsidóság vándorlását, majd kiválasztott népe folyamatos megerősödését.
Ha a témában merész könyvre gondolok, hirtelen Kazantzakisz elhíresült regénye jut eszembe, de Az Isten tragédiája olyan messze van ettől, mint jelen helyzetet elnézve a Fradika az enbéegytől. Ivánfy Jaksity könyvében egy (jóindulattal) humoros vagy frappáns húzásra jut tízszer ennyi fárasztó dőreség, észbontó következetlenség. Nincs baj azzal, hogy Mózes majd megfullad a füstben, míg az ábécé megtanulása közben megpróbálja „bazi nagy kőtáblákba” vésni Isten parancsolatait. Azzal sincs, hogy Jézus szenvedései közepette Lucifer bejelenti a Megváltónak: „Elbasztátok!". A baj csak az, hogy ezért egy négy számjegyű összeget kérnek.
