C
Pajor Tamás: Kötetlen kötet, Budapest, 2007, Jószöveg Könyvműhely
„Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy.” – mondtam volt kedves hittanáromnak a suliban, mikor is rekordsebességgel találtunk szinte minden nap egy újabb Szent Pált a klérusban, akiről a kisvárosban köztudott volt, hogy erkölcsi optimumát előzőleg egy másik vidám szervezetben, nagy vörös zászlókat lengetve kamatoztatta. Akkora maflást kaptam, mint még soha, de Pajor Tamás attól a pillanattól szentként élt emlékezetemben (és a kalózkazettáimon). Évekkel később kaptam a hírt, hogy Pajor, a ’80-es évek legjobb szövegírója, a Neurotic zenekar frontembere meghalt és föltámadott a hitgyülis Krisztusban.
Akinek most a (verses?) könyvét olvasom, tehát nem az a Pajor Tamás akit ismertem és szerettem gyerekként, hanem egy olyan valaki, aki vasárnaponként versenyt ugrabugrál a hitgyüli zenés/táncos istentiszteletén. Minden mondata a HGY hivatalos álláspontja, előző életét, szövegeit mind meghamisította. Mindezt az Úr segedelmével.
Már az előszóból nyilvánvaló, hogy Pajor nincs képben. Remekül példázzák ezt a megtéréséhez legyártott bájos költői képek, melyeken jobb érzésű ember csak nevet. (V.Ö: A szív utolsó még hallásra kész négyzetcentimétere; Lelki bőrkeményedés 5. oldal), Az is kiderül, hogy Pajor nem hisz a művészetben, „számára a hitvallás az első, a művészet –csúnya szóval- alkalmazott.” (7. oldal). Nem kell irodalom-esztétának lennünk, hogy leessen: a könyv etapja, hogy mindenki térjen meg Istenhez, lehetőleg Pajor Istenéhez és nézze a vidám vasárnapot.
Hiába állítják be a könyvet tematikusnak, időrendi elrendezés szerint: minden szövegben felbukkan Krisztus (néha már idegesítően, itt-ott utólag hozzátoldva), bűnösnek lenni oké, de csak abban a kontextusban, ha utána biztosan megtérünk. Pajor néha azért még emlékeztet az egykori rímemberre. Még egy ilyen komoly agymosás után is látszik, hogy ez az ember nagy tehetség volt, át-átsejlik a széthazudott szövegeken.
A nagy lélekmentés intenciója azért nagyban rányomja a bélyegét a kötetre: kíváncsi lennék, hogyan sikerült az ilyen szövegeknek átcsusszanni a durva öncenzúrán, mint „A kőszikla szemtanúja vagyok/ Nem hallgatok /Felkelek és egyet sem hagyok ellenségeimből..(..)” Ez a mentalitás valahogyan nem dereng az evangéliumból ( kiirtani az ellenségeket?), de biztosra veszem, hogy Pajorral rendben van. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne látták volna Pajor vallásának gurui a kötetet megjelenés előtt.
Mindemellett, lehet, hogy Pajornak van igaza. Hiszen életben van (míg mások meghaltak a rockandrollban), boldog és ezt megkérdőjelezni nincs jogunk. Reméljük megérte neki a csere, azt kívánom soha ne jöjjön ki ebből a vallásosságából, mert így számára a világ legalább egyértelműen lebomlik jóra és rosszra. Nem hiszem, hogy túlélné, ha megint körülnézne. Nekünk meg nincs jogunk megkérdőjelezni egy ember hitét, bármennyi averziót is ébreszt bennünk.
A kötet záró verse Az eltalált az élet, ennek az utolsó két sora „Azt hittem összedől a világ/ de Jézus megmutatta magát”. Örülök, hogy így gondolja. Ő bele tudott nyugodni a megváltásba. Még akkor is, ha ennek komoly ára volt
Pajor Tamás: Kötetlen kötet, Budapest, 2007, Jószöveg Könyvműhely
„Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy.” – mondtam volt kedves hittanáromnak a suliban, mikor is rekordsebességgel találtunk szinte minden nap egy újabb Szent Pált a klérusban, akiről a kisvárosban köztudott volt, hogy erkölcsi optimumát előzőleg egy másik vidám szervezetben, nagy vörös zászlókat lengetve kamatoztatta. Akkora maflást kaptam, mint még soha, de Pajor Tamás attól a pillanattól szentként élt emlékezetemben (és a kalózkazettáimon). Évekkel később kaptam a hírt, hogy Pajor, a ’80-es évek legjobb szövegírója, a Neurotic zenekar frontembere meghalt és föltámadott a hitgyülis Krisztusban.
Akinek most a (verses?) könyvét olvasom, tehát nem az a Pajor Tamás akit ismertem és szerettem gyerekként, hanem egy olyan valaki, aki vasárnaponként versenyt ugrabugrál a hitgyüli zenés/táncos istentiszteletén. Minden mondata a HGY hivatalos álláspontja, előző életét, szövegeit mind meghamisította. Mindezt az Úr segedelmével.
Már az előszóból nyilvánvaló, hogy Pajor nincs képben. Remekül példázzák ezt a megtéréséhez legyártott bájos költői képek, melyeken jobb érzésű ember csak nevet. (V.Ö: A szív utolsó még hallásra kész négyzetcentimétere; Lelki bőrkeményedés 5. oldal), Az is kiderül, hogy Pajor nem hisz a művészetben, „számára a hitvallás az első, a művészet –csúnya szóval- alkalmazott.” (7. oldal). Nem kell irodalom-esztétának lennünk, hogy leessen: a könyv etapja, hogy mindenki térjen meg Istenhez, lehetőleg Pajor Istenéhez és nézze a vidám vasárnapot.
Hiába állítják be a könyvet tematikusnak, időrendi elrendezés szerint: minden szövegben felbukkan Krisztus (néha már idegesítően, itt-ott utólag hozzátoldva), bűnösnek lenni oké, de csak abban a kontextusban, ha utána biztosan megtérünk. Pajor néha azért még emlékeztet az egykori rímemberre. Még egy ilyen komoly agymosás után is látszik, hogy ez az ember nagy tehetség volt, át-átsejlik a széthazudott szövegeken.
A nagy lélekmentés intenciója azért nagyban rányomja a bélyegét a kötetre: kíváncsi lennék, hogyan sikerült az ilyen szövegeknek átcsusszanni a durva öncenzúrán, mint „A kőszikla szemtanúja vagyok/ Nem hallgatok /Felkelek és egyet sem hagyok ellenségeimből..(..)” Ez a mentalitás valahogyan nem dereng az evangéliumból ( kiirtani az ellenségeket?), de biztosra veszem, hogy Pajorral rendben van. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne látták volna Pajor vallásának gurui a kötetet megjelenés előtt.
Mindemellett, lehet, hogy Pajornak van igaza. Hiszen életben van (míg mások meghaltak a rockandrollban), boldog és ezt megkérdőjelezni nincs jogunk. Reméljük megérte neki a csere, azt kívánom soha ne jöjjön ki ebből a vallásosságából, mert így számára a világ legalább egyértelműen lebomlik jóra és rosszra. Nem hiszem, hogy túlélné, ha megint körülnézne. Nekünk meg nincs jogunk megkérdőjelezni egy ember hitét, bármennyi averziót is ébreszt bennünk.
A kötet záró verse Az eltalált az élet, ennek az utolsó két sora „Azt hittem összedől a világ/ de Jézus megmutatta magát”. Örülök, hogy így gondolja. Ő bele tudott nyugodni a megváltásba. Még akkor is, ha ennek komoly ára volt