Hosszabb beszélgetésre készültünk, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy technikai okokból csak egy tízperces villáminterjúra lesz lehetőség. Körülbelül olyan volt ez, mintha annyi idő alatt kellett volna kifaggatni Rushdie-t irodalomról, politikáról s az élet egyéb nagy kérdéseiről, amíg elhalad mellettünk a szembejövő mozgólépcsőn. Mégis megtudtuk, hogy melyik magyar filmrendező volt rá nagy hatással; hogy mi a baj szerinte az iszlámmal; s hogy mit olvas és milyen nyelven álmodik az író, ha egyszerre indiai és angol.
Az imént a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem szereti a „posztkoloniális író” címkét, meg egyáltalán, semmilyen címkéért sem lelkesedik. Mégis megkérdezném: mit gondol a „mágikus realizmus” fogalmáról – alkalmazható-e az Ön regényeire? Illetve mi a véleménye arról, hogy miért született az utóbbi néhány évtizedben annyi mágikus realistának nevezett regény? A „mágikus realizmus” lenne a globális irodalom védjegye?
Én ezt a kifejezést kizárólag dél-amerikai írók egy bizonyos csoportjára alkalmazom. A mágikus realizmus hasznos fogalom, ha az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek latin-amerikai irodalmáról beszélünk – különösen García Márquezről, de vonatkozik ez Carlos Fuentesre vagy Alejo Carpentier-re is –, mivel ezeknek az íróknak, egy ideig legalábbis, volt közös programjuk. Fuentes egyszer azt mondta nekem, hogy ma már Márquez az egyetlen, aki Latin-Amerikában mágikus realista könyveket ír, és a többiek is szép lassan ráhagyták, hadd csinálja egyedül. Fuentes szerint egyébként Latin-Amerikában a „magány” szót ma már nem lehet kiejteni, mert mindenki azonnal Márquez regényére gondol. Sőt, attól tart, mondta, hogy hamarosan a „száz év” is a magány sorsára jut, lassan az is Gabo [Márquez] magántulajdonává válik.
TELJES INTERJÚ A LITERÁN>>
Az imént a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem szereti a „posztkoloniális író” címkét, meg egyáltalán, semmilyen címkéért sem lelkesedik. Mégis megkérdezném: mit gondol a „mágikus realizmus” fogalmáról – alkalmazható-e az Ön regényeire? Illetve mi a véleménye arról, hogy miért született az utóbbi néhány évtizedben annyi mágikus realistának nevezett regény? A „mágikus realizmus” lenne a globális irodalom védjegye?
Én ezt a kifejezést kizárólag dél-amerikai írók egy bizonyos csoportjára alkalmazom. A mágikus realizmus hasznos fogalom, ha az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek latin-amerikai irodalmáról beszélünk – különösen García Márquezről, de vonatkozik ez Carlos Fuentesre vagy Alejo Carpentier-re is –, mivel ezeknek az íróknak, egy ideig legalábbis, volt közös programjuk. Fuentes egyszer azt mondta nekem, hogy ma már Márquez az egyetlen, aki Latin-Amerikában mágikus realista könyveket ír, és a többiek is szép lassan ráhagyták, hadd csinálja egyedül. Fuentes szerint egyébként Latin-Amerikában a „magány” szót ma már nem lehet kiejteni, mert mindenki azonnal Márquez regényére gondol. Sőt, attól tart, mondta, hogy hamarosan a „száz év” is a magány sorsára jut, lassan az is Gabo [Márquez] magántulajdonává válik.
TELJES INTERJÚ A LITERÁN>>
