A litera felkérte a fényes EB-győzelmet behúzó Magyar Íróválogatott (csapatkapitány: Zilahy Péter) tagjait, hogy minden játéknapról írjanak, mert a foci és az irodalom igazán a magyar nyelvben talál egymásra.
„Apa, miért szurkol mindenki a németek ellen?” – kérdezi ebéd közben a lányom. „Hosszú története van annak, kislányom” – mondom, de amikor Lehel kürtjétől a Blitzkriegen, Liebrichen és a berni VB-döntőn át eljutok Szent Johannig, kitől Gerd Müller elorozta a Rimet-kupát, mintha elveszítené az érdeklődését. „Jól van, kislányom, csak tanuld meg szépen: a nap keleten kel, a lesszabály azt mondja ki, hogy a labdát kapó játékos és a kapu között az ellenfél csapatából legalább két játékosnak kell tartózkodnia a labda elrúgásának pillanatában, és a fociban a németek ellen szurkolunk. Ismételd meg!” (Mert a nevelésben azért a poroszos elveket követjük.)
Este hétkor a Víg presszóban nézem („azért velem is foglalkozz egy kicsit, szívem”), ahogy a magyarok, más néven: a Hulljon a Férg S. E. (copyright Sajó László), még precízebben: az együttérzésből egy EB erejéig kurucnak tekintett labancok beszorítják Jellasicsékat, de hiába, a turáni átok nem engedi, hogy Huszti tizenhat méteres fejese (de miért Vasticnak nevezi a riporter?) besurranjon a jobb alsóba. Na mindegy, jók voltunk.
Emlékeztek Máris szomszédra? Az 1994-es VB-n a bolgárok az ő fejesgóljával ejtették ki a németeket. Illgner szopta be, de csak azért tudom, mert utánanéztem: emlékezetem az évek során lassan átrajzolta Oliver Kahnná. (Máris szomszédot meg Lecskovnak hívták, s aztán polgármester lett Slivenben.) Azóta minden német–KGST-ország-meccsen azért szurkolok, hogy Lecskov hősiességét megismételje valaki. Hogy bevágja nekik, mint Torghelle! Talán majd Smolarek?
Csak az a baj, hogy most nem is olyan egyszerű a németek ellen szurkolni. Nincs már Kahn, Schweinsteiger kispados, a csatársorban két lengyel meg egy spanyol, Ballack menthetné meg a helyzetet, de őbelőle londoni gentleman lett, és szimpatikusan osztogat. De jön a mantra: „a nap keleten kel stb.” Az ember néha meginog, de arra szolgál a védikus tanítás, hogy helyreállítsa a világ időnként megbomló rendjét.
Igen, a „képernyőn keresztül is érzékeljük, hogy lüktető a játék”, meg azt is, hogy a lengyelek nyolc Krzynoweckel és Jan Kollerrel álltak ki. Beenhaker mester zseniális taktikai újítása? De a lényeg: ma este a partjelző (más néven Atya Úr Isten) is a németekkel van: precízen elengedi a lesgyanús helyzetet a németeknek (1:0), és precízen belengeti a lengyeleknél (pedig Smolarek berúgja). És igaza volt! A. Ú. I.-nak igaza volt! Egy világ omlott össze bennem. Hogyhogy nem hülye a partjelző? Hogyhogy jól látta? Hogyhogy igazságosan ítélkezett?
(A lengyelek a végén még kapnak egy magyaros gólt, amiben én vagyok a hibás. A gyopár osztrákok mellett őket, a bratankikat neveztem ki az EB magyarjainak, és úgy látszik, ezzel megvuduztam őket: olyan szerencsétlenkedést, amit Golanski művelt, csak magyar védőktől látni rendszeresen.)
Most dupla izgalommal várom a következő meccset. És reménykedve: hogy A. Ú. I. legalább két-három döntő esetben rosszul ítélje meg a lest, s boldogan fölkiálthassak, mint valamikor a megye egyben, a Várpalota–Alsőörs meccsen Szlotyi, a vezérszurkoló: „Na jól van, mégiscsak hülye vagy!”
