C
Alfred de Musset: Gamiani, avagy a kicsapongás két éjszakája, Unió, 1989, 66 oldal
A Gamiani szerzője feltehetően Alfred de Musset, akiről a lexikonok általában olyasmiket jegyeznek fel, hogy verseit leginkább az önemésztő szomorúság jellemzi, s persze azt is, hogy a francia romantika egyik legfontosabb költőjének rezignáltságára biográfiájában találunk magyarázatot. A levertségnek oka egy szörnyű szerelmi csalódás, amely aztán rengeteg művének alapvető inspirálója lesz; a szívtipró pedig nem más, mint George Sand, a hedonizmusáról, és változatos szexuális életéről is ismert író, - nem örülne a megkülönböztetésnek, de azért tegyük hozzá -, nő. A Gamiani az irodalmi hagyomány szerint ennek a szerelemnek egy érdekes hozadéka. Mivel, a könyv már 1833-ban megjelent nem tudható, hogyha valóban Musset volt persze a szerző, hogy Sand változatos fogásokhoz szokott, elképesztő szexuális étvágyának lenyűgöző, és egyben rémisztő hatása alatt írta-e ezt a kisregényt, vagy már túl volt az első csalódásokon, és kicsit bosszúból rajzolta erőszakosnak, fékezhetetlen természetűnek a titokzatos Gamianit, akiről jó okkal feltételezhetjük, hogy az írónő alteregója. (Sand és Musset csak 1835-ben szakítottak végleg.)
A regény meséje meglehetősen egyszerű; két éjszaka akcióban gazdag történetét meséli el, az elbeszélő mindkétszer voyuerként figyeli Gaimanit, és a fiatal Fannyt. Az idősebb asszony megpróbálja elcsábítani az ártatlanka szűzlányt, aki csak akkor enged fel teljesen, amikor narrátorunk a kéjvágytól eszét vesztve kitör búvóhelyéről, és a lányra veti magát. A felállás innentől keveset változik, végigzongorázzák az összes lehetséges pozíciót így hármasban, a derék elbeszélőről pedig kiderül, hogy valójában egy XIX. századi Rocco Siffredi. Ezt a figyelemre méltó potenciát bizony nehéz a sok zellerre fogni! Egy andante részben mindhárom szereplő elmeséli szexuális előéletét, amiről Gamianinak sok, Fannynak kevés mondanivalója van. Szembetűnő, különösen Gamiani visszaemlékezésénél, a Justine hatása; egyértelmű, hogy az erőszakos, szadista részeket Sade írásai ihlették. Az asszony visszaemlékezései mintha a Justine-ből kimásolt szövegek finom átírásai lennének; ezek után nem meglepő, hogy a kielégíthetetlen Gamiani a két bepunnyadt fiatal odahagyva egy titkos szobába távozik, ahol brutális, mazochista performanszot ad elő a szobából kukkoló szexpartnereknek. Az élvezet fokozása érdekében egy hatalmas kutya is szolgálja az asszony gyönyörét. Ennél a résznél kissé fásultan gondoltam arra, hogy a második estén ezt még lehet majd hová fokozni, és igazam lett!
A következő este a narrátor végleg a kukkolást választja, a két nő által előadott műsor fő szervezőeleme Gamiani újabb visszaemlékezése, amely életének apácák között eltöltött perverz élvezetekben gazdag időszakát eleveníti fel, hogy ezzel korbácsolja fel Fanny képzeletét. A szerző tehát képtelen Sade hatása alól kibújni, sok lelemény nem szorult az elbeszélésbe a második éjszakára sem. A legmegkapóbb természetesen az a jelenet, amelyben az apácák arra veszik rá Gamianit, hogy egy szamárral közösüljön, olyannyira megkapó, hogy Fanny is rögtön hasonló örömökben szeretne részesülni, ám számára csak egy mű szamárbráner jut, na meg az a hálátlan szerep, hogy a sokat edzett asszony éppen vele szeretne a legkülönlegesebb gyönyörhöz jutni, amelynek csak tragédia lehet a vége.
Musset könyve erősen Sade utánérzésnek tűnik, kivonva belőle a radikális társdalom bírálatot, így pedig egy tisztességesen megírt erotikus ponyvát kapunk, amely talán nem tartana számot különösebb érdeklődésre, ha nem rendelkeznek pikáns háttértörténettel. Talán ennek, és talán a még éppen elviselhető, ép gyomorral befogadható extrémitásnak köszönhetően a XIX. században ez volt a legnépszerűbb erotikus könyv, úgyhogy egy próbát azért megér.
