A híres detektív a Foxton majorság könyvtárában üldögélt, nézte a naplementét, ahogy az alkonyat éjszakába váltott, és töprengett. A bőrfotel kényelmes volt, ideális a töprengésre.
Három különösen kegyetlen gyilkosság – tűnődött – és egy-egy hónap választja el őket. Először Lord Foxton, akit épp ebben a könyvtárban szaggattak darabokra. Két hónapja az éjjeliőrt találták meg a rózsalugasban, feltépett torokkal. Azóta a majorságot lezárták, és senki sem járt itt. A múlt hónapban, négy hete, egy vadorzóval végeztek kegyetlenül, kint az erdőben, miközben esett az eső. Megcsóválta a fejét.
Ha kizárjuk a lehetetlent… – mormogta maga elé a nagy detektív – Ami azt illeti, lassan már hinnék a vérfarkasokban, ha lenne egyetlen személy is, aki végig itt tartózkodott a házban a gyilkosságok alatt. És mi a helyzet azzal a szerencsétlen vadorzóval? Felidézte a gyilkosság helyszínén készült felvételeket: egy test a sárban, de sehol egy lábnyom. Csak lukak a földben, mintha az a valaki, aki megtámadta az áldozatot, valamiféle emelvényen állt volna, vagy talán széken…
Lenézett. A telihold sápadt fényében ki tudta venni a fotel lábaira száradt sárt.
Ha egy vérfarkas megmar egy embert – jegyezte meg a híres detektív magának – akkor az illető teliholdkor farkassá változik. De mi történik, ha valami másba harap? Mi van akkor, ha…
Valami felmordult a közelben, miközben a sima bőr helyén a keze alatt szőrt érzett, durvát, akár egy farkas irhája…
[Komavary]
