B
Virginia Woolf: Éjre nap, Európa kiadó 2007, 648 oldal, 2800 Ft
Olyan érzés olvasni ezt a regényt, mint egy gyűjteményes verseskönyvben a „Zsengéket”, vagy a szerző első kötetét, amiről aztán főleg az életmű vonatkozásában, vagy érdekességként beszélünk. Egy kísérletező, mégis önmagába zárt világ, ahol minden megújulásra való törekvés valójában nem más: egy fiatal, kiforratlan alkotó definiálni próbálja önmagát. Világosan látszik, mi mindent szeretett volna egyszerre a fiatal Virginia: elemezni, megfejteni híres-neves családjához fűződő ambivalens viszonyát, kibújni a nagy előd, Jane Austen árnyékából, és, természetesen, választ adni saját kérdéseire, megoldani szerelem és barátság, barátság és szerelem örök talányát.
Túl sokat vállal. Önkéntelenül, nem kárhoztatható módon pont azokba a hibákba esik bele, amiket elkerülni próbál. Fiatal, tehetséges, egyértelműen saját magáról mintázott hősnője néha egyszerűen megáll, elmereng, mintha maga sem tudná pontosan, mit keres épp ott, épp úgy, és miért vergődik oldalak óta ennyi közhelyes sületlenségen. Ennek ellenére az írónő már ebben a regényben érezteti oroszlánkörmeit, az a cselekménynélküli gondolatfolyam-technika, amit később tökélyre fejlesztett, itt is felcsillan néhol, megmentve a könyvet attól, hogy egy posztszentimentális szövegszörny legyen, Jane Austen finoman adagolt, maró gúnya nélkül.
Nem áll jól neki a cizellált irónia, egyszerűen nem tudja megcsinálni, és kész. A könyv ott lesz igazán eredeti és élvezhető, ahol felénk fordítja tiszta arcát, és őszintén beszél, megmutatja nem a „Szerelem” mikéntjén tépelődő, hanem a nagyon is emberi és valóságos viszonyokat rendezni próbáló énjét. Humora pedig ilyenkor nem rafinált, nem kecsegtet cinkossággal: egyszerűségében kivédhetetlen tükröt tart.
A hasonlóan legendás kortárs, Katherine Mansfield kritikája ellenére érdemes elolvasni és megszeretni ezt a Virginia Woolf regényt is. Hiszen mi már majd’ egy évszázad távolából vizsgálhatjuk, és beszélhetünk úgy róla, mint egy korai műről. Ha pedig nem hódolunk be ennek az el-elkalandozó, mégis nyílt tekintetnek, még mindig felfoghatjuk úgy, mint az ismerkedés egy újabb lehetőségét.
