A-
Kondor Vilmos, Budapest Noir, Agave, Budapest, 2008, 2480 Ft.
Az a legfurább a budapesti noirban, hogy nincs is olyan. Műfajszinten legalábbis. Épp ezért amikor a regény első harmadában Gordon, a hatodik kerületi gyilkossági ügy okán gondterhelt bűnügyi újságíró (feketén issza a kávét, éjjel is dolgozik) egy füstös belvárosi étteremben vacsorázik 1936-ban (nem dzsessz-zenekar, hanem cigány rezesbanda), és szigorú, ám gondoskodó barátnőjével, Krisztinával folytat parttalan magánéleti vitát (Krisztina grafikus, munkáit a berlini olimpián is megcsodálták, Londonba hívják, menne, de szeretné, ha marasztalnák), szóval, amikor a pincér kihozza azt a bablevest valakinek, az fordul meg az ember fejében, hogy az a pincér valójában nem is ember, hanem egy októberi hologram, vagy robot. Ugyanis a Budapest Noir - épp azért mert nálunk ilyen hagyomány nincs - eleinte sokkal inkább hat mesterségesen generált párhuzamos valóságnak, mint egy harminchatos pillanatképnek, pedig hát teljesen igazi és hiteles a dolog, épp Gömböst temetik, a Kodály köröndöt meg Hitler Adolf térnek hívják.
Az alaphelyzetet csak nagy vonalakban érdemes felvázolni, egyrészt nem ez a lényeg (nyilván van gyilkosság, sötétségbe való alászállás, ocsmány titkok meg két alkalommal Margó, a prosti), másrészt pedig el lehet olvasni azt a könyv hátulján, meg belsejében, illetve inkább ne lehessen, mert van ott egy félspoiler az egyik ajánlóban, ehhez ezúton gratulálni szeretnék, mondjuk az tök egyértelmű végig, hogy a kapitány legjobb haverja igazából nincs is ott, na mindegy. Tehát megölnek egy lányt egy terézvárosi kuplerájban, ami nem nagy hír, nem is foglalkozna ezzel senki, viszont a lány zsidó (=tisztes polgári családból származik=nem kuplerájba való), ami szöget üt Gordon Zsigmond fejébe, nyomozni kezd, hátráltatják benne, meg is verik jól, a rendőrség se segít neki, csak magára és alvilági kapcsolataira számíthat, na meg Krisztinára és Mórra, utóbbi lekvárt főz.
Érdemes itt megjegyezni, hogy a Kondor krimije krimiként és noirként jól működik, szépen fokozatosan épül fel, nem túl egyértelmű, nem csapong, úgy izgalmas, a karakterek pedig szellemesen vannak megrajzolva, néha kifejezetten képregényesen, a kedvenc Pazár doktor, a nagydarab tar kórboncnok, aki a hullaterem előtti asztalnál vacsorázik csatos üvegben sört, hozzá kenyeret, tokaszalonnát, vöröshagymát, kér?, kínálja Gordont. Viszont a könyv nem ettől működik igazán, hanem attól, hogy a chicagói korbonctanon nem tokaszalonnát esznek, a Pest-széli nyomortelepen más nyelvet beszélnek, meg ott (Chicagóban mármint) 1936 nem úgy vészjósló, mint Európában.
Tehát nem a stílusbravúr az, ami Kondor Vilmos első regényét igazán jóvá teszi, valójában nincs is benne olyan. Sőt, a feltűnősködés ártana is neki. A Budapest Noir egy jó ízlésű, remek stratégiai érzékkel bíró műértő és –élvező regénye, akár nevezhetjük iparosmunkának is, csak azt sértésként szokták, mi meg annak épp az ellenkezőjét szeretnénk. Arról van inkább szó, hogy a könyv magyar környezetben teremt újra egy műfajt, illetve annak szabályrendszerét és alakjait, a klasszikus noirt, aminek itthon nemigen van hagyománya, vagy csak méltatlanul mellőzve lett. Lehetne ezt tetszelegve is (ez a divat), de Kondor stílusa (és a noir iránti szeretete) beleépül a krimi struktúrájába, a célhoz mérten alapos helyismerettel (kutatómunkával) sikerül újrateremtenie a harmincas évek Budapestjét, aminek nemcsak azért van jelentősége, mert a pontos és gyakori helymegjelölések (illetve popikon funkcióját betöltő történelmi személyekre, pl. Rudolf Hess-re vagy Gerő Ernőre tett utalások) virtuálisan követhetővé teszik a cselekményt, hanem mert ezáltal a mi tapintható valóságunkká válik (mondjuk, hogy) Hammett és Chandler tőlünk valójában idegen világa. De persze nem annyira, hogy a Mussolini téren (Oktogon) áthaladva ne legyen az egész groteszkül irreális, és ezáltal még izgalmasabb: színes, nem pedig fekete-fehér. Tulajdonképpen ez az, ami miatt a Budapest Noir jóval több, mint egyszerű felböfögése a jól ismert (és kedvelt) kliséknek. Budapest az nem Chicago, hívja fel Gordon figyelmét a regény egyik karaktere. Dehogynem, csak itt szúrnak, nem pedig lőnek, megmondta azt a rapper is.
