Általános cikkek sci-fi regény libri d:book bartók_imre k6

Karnevál a világvégén (BARTÓK IMRE)

.konyvesblog. | 2014. augusztus 31. |

Könyves magazin 2014. nyár

Színes, 96 oldalas magazin, csak könyvekről és írókról

Mit találsz a magazinban?

  1. Grecsó Krisztián és a Viharsarok
  2. Interjú Sofi Oksanennel és Szegedy-Maszák Marianne-nal
  3. Bemutatjuk Kun Árpádot
  4. X-Men és a másság
  5. A modern fantasy kezdetei

Fontos tudni!

  1. A magazint megrendelheted online kedvezménnyel: Bookline
  2. A Libri boltokban és újságárusoknál is megvásárolható
  3. Még több infó a magazinról>>

 

Libri-Shopline, 2014, 96 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF

Bartók Imre itthon az elsők közt ismerte fel: bármely filozófiai felvetés szórakoztatóbb, ha azt extatikus breaktánc, néhány radioaktív szörnyeteg vagy legalább egy méretes aknavető nyomatékosítja. A patkány évével megkezdett trilógiájában a bubópestis többet ér minden szónál.

Saját bevallása szerint korábban szinte eszébe sem jutott, hogy prózát írjon: két, szakmai berkekben elismert monográfia után (az első Rilkéről, a második Paul Celanról) Bartók Imre szépíróként 2011-ben jelentkezett a Fém című regényével, aminek burjánzó nyelvezete és bizarr képekben tobzódó tudatfolyama egyedi és újszerű hangot jelentett a kortárs magyar irodalomban. A patkány évével indult trilógia, amelynek folytatásai afféle hároméves tervként idén, illetve jövőre olvashatóak, az esszenciális töménységű debütregény alapvetéseit gördíti tovább, eközben karneváli ötletorgiára váltva a Fém szorongásteli intimitását. A tág értelemben vett (át)változás borzalmait, a pszichedelikus líraiság és a kaján groteszk közti feszültséggel játszó prózát itt már a zsánerirodalom történetsémái feszítik meglehetően laza keretbe. Őrült tudósok, állig felfegyverzett filozófusok és mutáns pelikánok nyüzsögnek a trilógia első két kötetében, a bioapokalipszissel sújtott New Yorkot, illetve a horror és a science-fiction hagyományait használva tágas játéktérként.  

A patkány éve, amolyan könnyed előjátékként a közelgő világvégéhez, egy élveboncolás plasztikus leírásával indul, de mielőtt túlzottan kényelmessé válna az így bevezetett krimi-horror történetszál, Bartók megfosztja olvasóját a műfajismeret kínálta kapaszkodótól, és inkább a borzalmak elkövetőit teszi meg főhősévé: Karl Marxot, Ludwig Wittgensteint és Martin Heideggert. Míg az első kötetben a klón-cyborg filozófustrió rémtettei és banális hétköznapjaik jelentik a vezérfonalat, a folytatásban, A nyúl évében már a túl jól sikerült ítéletnap következményeivel kell szembenézniük, ahol mutálódott kreatúrák róják a Nagy Alma utcáit, ráadásul egy agyament pszichológus (nem mellékesen: Jacques Lacan) és a Hang névre keresztelt, egész szörnysereget vezető entitás is ezt az időszakot választották, hogy megvalósítsák nagyratörő terveiket. A patkány évének baljós premisszája – „A filozófusok eddig csak különféleképpen magyarázták a világot. Mi azért jöttünk, hogy megváltoztassuk” – elszabadult gondolatvírusként uralja az első két kötet szövegvilágát, a rémálom-New York a szüntelen metamorfózis tere, ahol oldalanként újabb és újabb érzékletesen leírt monstrumok bukkannak fel. „Valami iszonyatos robajjal kivált a tengerből, és az ég felé emelkedett. Egy uszonyokkal rendelkező, több száz méteres kiborgzeppelin, amelyet gőzturbinák helyett organikus pedálok, szárnyak és kétoldalt a hatalmas uszonyokon függő hipergolikus propellerek hajtottak a narancssárga ég felé” (A nyúl éve). És ez az állat még a szelídebbek közé tartozik.

Popkatalógus

Miközben olyan ünnepelt posztmodern szerzők, mint Thomas Pynchon vagy Bret Easton Ellis egyértelmű inspirációként szolgáltak Bartók számára, az elmúlt évtizedek sci-fi- és horrortrendjei ugyanilyen szervesen beépültek regényeinek erőszakkal és paranoiával teli világába. Ezek közül a nyolcvanas években születetett új alműfajok hatása a legszembetűnőbb. A testábrázolás tabuira, test és identitás viszonyára rákérdező biohorror (mint David Cronenberg vagy Frank Henenlotter filmjei), illetve a szintén a határok feszegetésére épülő splatterpunk (a magyarul is megjelent szerzők közül Clive Barkert és Shaun Hutsont érdemes kiemelni) sokkesztétikája egy abszurdig fokozott formában uralja regényeit. Egy másik fontos horrortradíció a kötetben a H. P. Lovecraftól eredeztethető, ún. weird fiction vagy kortárs formájában a new weird felidézése, ahol a borzalmakat (a leírhatatlan szörnyek mellett) ember és univerzum viszonya, az általános idegenségérzet jelenti.

Bartók viszonya a science-fictionnel már bonyolultabb. Bár számos vándormotívumot használ (őrült tudós, emberkísérletek, cyborgok), a szigorúan vett természettudományos világlátást csak nyelvezetében őrzi meg a szerző, így a cyberpunk (William Gibson vagy Bruce Sterling munkái) vagy a biopunk (Paolo Bacigalupi) elsősorban komor társadalomképével köszön vissza a trilógiában. De ennél is fontosabb a vizuális művészetek hatása: a nyolcvanas évek horrorfilmjeinek (A dolog, Xtro) és az ezredforduló videójátékainak (Silent Hill, Resident Evil) groteszk keveréklényei tömegével randalíroznak Bartók New Yorkjában, generációs alapélményből átszivárogva a kortárs magyar irodalom lapjaira.

Mint az a fentiekből is kitűnik, az 1985-ös születésű szerző amellett, hogy írásaiban masszív filozófiai és esztétikai tudásanyagot mozgat, ugyanolyan természetességgel építi be munkáiba a huszadik század popkultúrájának elemeit, mint egy érzékenyen kifacsart Wittgenstein- vagy Marx-idézetet. Bár A patkány évében, illetve A nyúl évében extra élményt jelenthet a sűrű utalásháló fejtegetése – vajon melyik sor származik Hölderlintől és melyik egy Nine Inch Nails-szám címe? –, az olvasó számára ez mindkét esetben csak opció, de korántsem szigorú követelmény a regények élvezetéhez. A kiforgatott, de ismerős történetsémák olykor megroppannak ugyan a rájuk fűzött ötletmennyiség alatt, a filmszerű jelenetezés és az éjfeketétől a vállaltan infantilisig terjedő humor mindvégig lendületben tartja Bartók egyenként is terebélyes regényeit, így egyéni ízlés kérdése, hogy a felvillantott kultúrtörténeti referenciák közül melyiket tesszük meg egy lehetséges értelmezés sarokkövévé. Az eddig megjelent két kötet nagyjából olyan, mint a bennük szereplő szörnyetegek: egymással gyakran teljesen ellentétes minőségekből kikevert hibridek, amik ellenállnak az egyértelmű besorolásnak, és attól függően változtatják profiljukat, hogy milyen szögből közelítünk feléjük.

Bartók írásai nem csupán tartalmi szempontból szokatlan és izgalmas mixtúrák, amikben szétbogozhatatlanul összefonódik horror, műfajparódia és filozófia, ez a mindent mindennel vakmerően összegerjesztő látásmód a regények stílusát is alapjaiban határozza meg. A markáns nyelvezet barokkos habzással, de mégis gördülékenyen vegyíti a természettudományos és filozófiai zsargont a megidézett műfajok bombasztikus leírásaival, így a szöveg nem pusztán cselekményében, de stílusában is egy inger- és sokkhatásokban gazdag, a különböző skatulyákat minduntalan kikezdő világlátást tükröz. Bartók úgy ír mészárlásokról és agóniáról, mintha éppen természetfilozófiai traktát fogalmazna, és úgy beszél bölcseleti alaptételekről, mintha épp a legősibb félelmeinkbe engedne betekintést. Könyveiben magától értetődő az átjárás a kultúrtörténet legkülönfélébb hagyományai közt, és rendre meg is találja azokat a pontokat, ahol ezeket a lehető leglátványosabban közös nevezőre hozhatja.

A három filozófus mozgalmas kalandjaiban néhol rajzfilmszerűvé fokozódik a brutalitás és kezdettől egyfajta groteszk játékosság uralja a szöveget, A patkány éve és A nyúl éve mégis képes mélységet adni főszereplőinek. Az előbb karikatúraként felskiccelt, majd az olvasóhoz – már ha képes túllépni elhajlásaikon – fokozatosan közel kerülő Ludwig, Karl és Martin hol tinifilmbe illően komikus, hol borzongatóan melankolikus párbeszédeken keresztül válnak együttérzésre méltó figurává. Kapcsolatuk dinamikája, vágyaik és szorongásaik tükröződnek a körülöttük dühöngő apokalipszisben, miközben ők maguk sem a kataklizma előtt, sem utána nincsenek igazán otthon a világban. A biomassza mélyén egy mindvégig emberi dráma pulzál barátságról, halálról és a változás csípős szeléről.

Szerző: Sepsi László

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2014. nyári számában jelent meg.