B
Turczi István, Ezt az egy nőt nagyon, erotikus versek, hangoskönyv, Kossuth kiadó, 2008
Turczi István hangoskönyve nemrégiben jelent meg a Kossuth kiadó találó nevű Irodalmi fülbevaló sorozatában. A sorozatban sok más fontos kiadvány jelent már meg, Arany János, Baudelaire, Pilinszky, József Attila versei, Shakespeare szonettjei, Zsidó anekdoták, Maupassant novellái és még sorolhatnám. A szerzőtől megszokhattuk, hogy mindenhol jelen van, immáron az irodalmi erotika iparában is. A CD lemez Turczi István erotikus verseinek gyűjteményét tartalmazza Bozó Andrea, Dömötör András és Máté Gábor színművészek előadásában.
A kiadvány külsőre nem aprózza el a dolgot, ha már erotikus versek, akkor hadd szóljon. Már a cím sem kelt kétségeket: Ezt a nőt nagyon, mely egy a CD-n is szereplő Turczi vers címe. A borítón pedig nagytotálban egy kecses női alak körzővel-vonalzóval szabott vonalai, a fény-árnyék játék pedig nem éppen szemérmes, bár mi tagadás tapintatos sötétség fedi a legforróbb területeket. A borítómustrákat író kollégánk talán majd bővebben is elmélkedik róla. Mindenesetre első ránézésre a kiadvány mindent megtesz azért, hogy felkeltse a vásárlók figyelmét, nagy valószínűséggel inkább a férfiakét.
Na most, aki térdig iszamós perverz szövegekre számít, azt érhetik csalódások. Turczi erotikus versei ugyanis nem éppen a (középiskolai tananyagban nem véletlenül nem szereplő) Verlaine-i erotikusvers hagyományokat követik. Tehát ne várjunk különböző nevekkel illetett, lengő falloszokra, sem rózsa kehelynek becézett női nemi szervekre, sem egyéb testnyílásokra. E kiadvány versei inkább a nemiség mibenlétével foglalkoznak, s csak nagyon ritkán nyúlnak az ábrázolás meredekebb, konkrét formáihoz, akkor is visszafogottabbak. Persze, nem titok miről van szó, de Turczi erotikus versei erősen kódolt nyelven íródtak. Sokszor olyannyira, hogy az erotikus kifejezés túlzásnak is tűnik, inkább csak zaklatott, izgatott hangvételű szerelmes versekről beszélhetünk sok esetben. E szövegek tehát inkább a férfiasság és nőiesség különböző szintjeivel, megnyilvánulási formáival foglalkoznak, e tárházban sok minden megfér a kurváktól az eszményi nőkig, illetve az ösztönös férfiállattól a hősszerelmesig.
A szövegek költői énje az esetek többségében olyan gőgös magabiztossággal mozog a nők között (lásd például a címnek kiemelt idézetet), hogy azok, akiknek a költőkről csak sztereotip ismereteik vannak, fel is tehetnék a kérdést, hogy akiért ennyire rajonganak a nők, az mi a fenének ír egyáltalán verseket. A kiadvány egészét nézve viszont inkább úgy tűnik, hogy a személyesség mögött egy folyton váltakozó költői én áll, a szövegek inkább egyfajta egyetemes képet próbálnak festeni a nemiségről. Hogy sikerrel, vagy sem, azt mindenki döntse el maga.
A színészekre egyébként nem lehet panasz, jó érzékkel adják elő a verseket, fölösleges ripacskodástól mentesen, a háttérben pedig mindvégig a versek hangulatához illő, lágy komolyzene duruzsol.
Íme egy részlet is a lemezről:
