B+
Hugh Laurie: A balek
Kelly kiadó, 2007, 333 oldal, 2580 Ft
Nem túl gyakori, hogy a szerző fényképét címlapra teszik, talán Kosztolányi, Shakespeare és pár barátjuk kivétel, általában ugye a borítófülbe vagy a hátlapra szorulnak az írók; nem így Hugh Laurie, akinek egy Dr. House-sajtófotóját használta a borítóhoz a magyar kiadó. Jó nagyban persze, hogy a tévénézésben megroppant szemű rajongók is azonnal lássák, hogy a szarkasztikus szuperdiagnoszta könyvet írt. Vagy róla írtak könyvet. Vagy valami ilyesmi. (Bejött amúgy, meg az időzítés is, hiszen a regény már több mint tíz éves: A balek szinte azonnal a sikerlisták első helyére ugrott.) Sajnos csak fekete-fehér fénykép került, ez így, körömollóval körbevágva, összemontázsolva a háttérben piros sportkocsiból kiszálló piroscipős gazdagnő-lábakkal a magyar ponyvaborítók legszebb, nyolcvanas évekbeli, kilencvenes évek eleji időszakát idézik, alig tudtam vele betelni. Egyébként más országokban is klasszikus krimiborítót terveztek a könyvnek, hát nálunk ez, úgy tűnik, ilyen. Bár sajnos nem hiszem, hogy szándékos poén.
A fülszövegeknek ne dőljünk be, a Los Angeles Chronicles (valójában persze Chronicle) kritikusa nyilván nem olvasta a regényt, szó sincs arról, hogy a főszereplő bérgyilkos lenne, A Ravasz, az Agy, a Blöff vagy Monty Pythonék iderángatása meg azon túl, hogy ők is angolok, egészen érthetetlen. A megfelelő hivatkozás Wodehouse. (Laurie egyébként egyszer azt nyilatkozta, hogy Wodehouse mentette meg az életét, mert különösen deviáns kamasz volt.) És valóban a mesteréihez mérhető poénokat szór, megbízható mennyiségben, minden oldalra jut belőlük, kevés ennyire humoros könyvet olvastam mostanában. (Az a helyzet, hogy voltam már börtönben. Csak három hetet, és csak vizsgálati fogságban, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-focidrukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra pedig az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.)
A sztori a verbális humor mellett viszont nem igazán erős, az egykori elit katonai hírszerző, Thomas Lang - aki természetesen Laurie/Dr. House alteregója, motorozik és egyebek, persze valószínűleg jobban verekszik náluk - belekeveredik egy zavaros, kábítószeres-fegyvercsempészes-titkosszolgálatos ügybe, nem tudni, ki kivel van, felbukkan pár gyönyörű ésvagy gazdag nő, szóval elmegyeget a történet, de semmi forradalmi. A leendő filmváltozat, annak ellenére, hogy maga a szerző dolgozik a forgatókönyvön, ezért valószínűleg kihívásokkal fog küzdeni, akár Laurie játssza a főszerepet, akár más. (Persze kis más játszaná?) A vége felé kicsit ki is fullad a regény, poénokból is kevesebb jut, de egye fene, valószínűleg úgyis egy-két nap alatt elolvassa az ember a könyvet, és az ún. angol humor ilyen adagban már akár fárasztó vagy túl kiszámítható is lehet.
Ördögh Bálint fordítása rendben van, gördülékenynek mondható, egy-két bosszantó mellényúlást találni csak (a tojást serpenyőben sütik, nem tepsiben és hasonlók), de egyik sem különösebben zavaró, a lényeg, vagyis hogy üljenek a poénok, megvan. Azt meg, hogy hogyan lett az eredeti A fegyverkereskedő címből A balek, talán jobb nem is firtatni.
Akinek averziói vannak az eredetileg nem írói munkásságukkal kitűnt hírességek könyveivel kapcsolatban, ezúttal nyugodtan tegye félre ezeket, mert igen szórakoztató olvasmány ez. A legenda szerint a Nagy-Britanniában akkor (1996-ban) már bőven híres Laurie álnéven jelentkezett vele a kiadónál, és amikor lelkesen elfogadták a kéziratot, akkor is csak az ügynöke unszolására adta ki a saját nevén. És a magam részéről akár hajlandó is vagyok ezt elhinni.
