Nem találkoztam még nyomasztóbb üggyel, mint a november. Ködöt lélegzik, temetőszagot párologtat, és akkora kabátot kényszerít az emberre, amire már nem tudja ráerőszakolni az esőkabátját, akkor se, ha híres, akkor se, ha kék. A november a szokásos neurózis mellett idén a lapzárta nevű szörnyet is megszülte nekünk, játékmackókkal, orosz dzsánkikkal, csillagrombolókkal, a célegyenes előtt viszont még épp van idő elolvasni néhány tízezer karaktert. George Saunders, Varsó és Andre Agassi a heti Hosszúban. A nyomasztó novemberi lead végén pedig álljon itt az egyik kedvenc cikkem mostanából: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer…. egy dildó. (Nantucketben.)
George Saunders és a mentorok
Hogy a Margó-díj első nyertese, Totth Benedek jövő ilyenkor mit fog nyilatkozni mentoráról, az Aegon-díj tizedik nyerteséről, Péterfy Gergelyről, azt csak találgatni lehet, azt viszont már most tudjuk, milyen emlékei vannak George Saundersnek a sajátjairól. Saunders 1968 augusztusának közepén érkezett Syracuse-ba, hogy részt vegyen egy kreatív írás kurzuson, és ott olyasmi történt vele, mint azelőtt soha:
At this point in my life, I’ve never actually set eyes on a person who has published a book. It is somehow mind-blowing, this notion that the people who write books also, you know, live: go to the store and walk around campus and sit in a particular office and so on.
Én a gimiben láttam először igazi írót, hogy Faludyt vagy Kányádit előbb, arra már nem emlékszem, de arra igen, hogy milyen szürreális volt látni Egy Darabka Élő Történelmet, amint a tornaterem kopott bordásfalai alatt üldögél, vagy a könyvtárban hallgatja beletörődve, ahogy az ezredik középiskolás is belebakizik a túlzott teatralitásba.
George Saunders a decemberben megjelenő A Manner of Being: Writers on Their Mentor című kötetben mesélte el íróvá lényegülésének igaz története. A New Yorker elintézte, hogy ne kelljen év végéig várni a sztorira. >>
Varsó színei
"August 1—it’s Sunflower Day.” I remember looking down Chłodna Street in the direction of Kercelak. But why the association with sunflowers? Because that’s when they’re blooming and even shedding their petals, because they’re ripening . . . And also because at that time I was more naive and sentimental, I hadn’t become cunning yet, because the times themselves were also naive, primitive, rather carefree, romantic, conspiratorial, wartime . . . So—that yellow color must have been in something—the light of the inclement weather with sunlight struggling to break through (it did) on the trams painted red as they are in Warsaw”
– emlékezett vissza egy két évtizeddel korábbi augusztusra a 45 éves Miron Białoszewski (ugyanő) 1967 októberében. Néhány bekezdéssel később már nem a napraforgó és a villamos jutott eszébe, ha a sárgára és a vörösre gondolt. A varsói felkelésről írt memoárjából a Longreads közölt részletet, én pedig ha nagy leszek, megvásárolom magamnak a teljes NYRB Classics-sorozatot. >>
Agassit látni és menstruálni
Abból gondolom, hogy David Foster Wallace-nál senki sem írt szebben a teniszről, hogy még én is hajlandó vagyok végigolvasni a teniszcikkeit, pedig nincs sport, ami kevésbé érdekel. (Ha már sportcikkek, egy perces néma főhajtás a Grantland emlékére.) Egy dologra azonban még DFW sem volt képes, ha teniszről volt szó. Nővé válni, miután végignézte, ahogy a 18 éves Andre Agassi fehér pólóban és farmersortban pontot veszít, miközben épp elrabolja a szívét.
My father drove away and I retreated into the small bathroom we all shared. In my underwear I found a bright shock of blood. A first.
What I’m saying: Andre Agassi ushered me into womanhood.
Az amerikai Marie-Helene Bertino a Lithubon vallott Agassiról, lámákról, és arról, hogy segített neki sosem volt teniszkarrierje abban, hogy megírja az első könyvét>>
Kapcsolódó olvasmány: Inkei Bence: Martina Navratilova visszatér
