Bodoky Tamás, Budapest, Elektromédia Kft., 2008, 4290 HUF.
Vannak történetek, amiket meg kell írni, ilyenek az őszödi beszéd után kialakuló véres-randalírozós történések, amelyek alatt a rendőrség mindenféle önkontroll nélkül verte végig a városban sétálókat, mert volt, aki tüntetett, volt, aki csak sétált és persze voltak, akik felgyújtották a tévét. A rendőrség tetteit a kormány elég jónak ítélte, mindenféle plecsniket kaptak az akkori szereplők, és mivel társadalmunk teljesen alkalmatlan a politikamentes gondolkodásra, így mindenki csak annak mentén tudta elmondani a történéseket, hogy bal- vagy jobboldalon állt. Magyarország két nagy értelmezői kör, két világ, a kenyér vajas és üres fele egyszerre.
Fogtam a hatalmas, színes albumot, és igazi tesztkörnyezetben próbáltam ki, hogy kiderüljön, milyen reakciókat vált ki a különböző tömegközlekedések utasaiból. A földalattin egy harmincas pár hétvégi programjáról zajló beszélgetését akasztottam meg, amikor a golyó ütötte lyukú férfi képénél hosszan időztem, majd egy idősebb jobbos néni mondta azt, mennyire szükség van az ilyen, "igazságot feltáró könyvekre", és elárulta, a Demokratában látta, hogy írnak róla, és ezért megveszi. A Heti Válaszban interjút is készítettek Bodokyval, egy bestseller-szerzőnek meg kell találnia olvasócsoportját, neki ez adott. Érdekes, hogy a baloldalon eddig egyáltalán nem foglalkoztak a könyvvel.
A Túlkapások nagy baja, hogy inkább szép fotóalbum, mint cikkgyűjtemény, pedig Bodoky rendesen körüljárta a témáját, de egyszerűen túl erős az átlőtt testű férfi, a vérző fejű, félájult fiatal, az arcon lőtt bajuszos fotója. Ráadásul ezek a képek lerombolják azt a képi gondolkodást, amiért annyit küzdött a szélsőjobb: a randalírozás egyik oka, hogy minden tettüket megmutatták, így egy idő után fontosabb volt az erőszak vizualitása, mint maga a cselekmény. A könyv sikere valószínűleg abban rejlik, hogy a cikkekben feltárt rendőri visszaélések mellé egy ennyire erős illusztrációsorozatot választott Barakonyi Szabolcs. A fotók szerzői viszont ebben a puhafedeles könyvben nem illusztrátorok, hanem legalább társszerzők, mert a Bodoky-cikkek legfeljebb vékony füzetecskét tennének ki, így viszont fajsúlyos alkotás jön létre, elég drága is. A délutáni villamosozásaim során meg is kérdezték tőlem, milyen könyvet olvasok, és hogy ugyan ők nem ismerték eddig, de már a képek alapján az derül ki számukra, hogy ez a könyv nem hazudik.
Az indexes cikkekből és publicisztikákból rengeteg kérdés körvonalazódik, amelyekre több és hosszabb, elemzőbb válaszokat is kaphatnánk, mert eleve érdekes, hogy distinkciókat hoz létre a tüntető csoportok összetételében. Ez Uj Péter szerint lokális maximum, szerintem meg csak az első lépés, mert haladni kell tovább, és minden apró részletet feldolgozni, mert itt minden egyes szereplőnek saját, nem általánosítható története van, de pont ezekből az általánosíthatatlanságokból alakulhat ki végre a közös nevező. Két év után emberek nem buknak már bele ebbe a könyvbe, de a viszonyunkat a rendszerhez alakíthatja.
Disclaimer: Bodoky Tamás a kollégám az indexnél.
